acélpatkány SF blogja

Egy régóta alakulgató projekt keretében egy jóideje dolgoztam (frászt, még mindig dolgozom) egy íráson P. K. Dick Az ember a Fellegvárban című könyvének bizonyos vonatkozásaival kapcsolatban (történelem a lényege). Hála az égnek pár percel ezelőtt sikerült egy olyan változatot összehoznom, amire azt mondom, hogy már lehet kritizálni.

Erre szeretnék felkérni pár embert. Két embernek már elküldtem, de még szeretném ha más is véleményezné (akár történelmes, akár nem történelmes szemmel). Persze előny, ha valaki olvasta a szóban forgó regényt. Maga az írás 9 és fél Word-ös oldal (33869 karakter, és nem tartalmazza az irodalomlistát), a nyelvezete olyan amilyen tőlem elvárható. Foggalmam sincs, hogy túl száraz-e, esetleg nagyon összekuszált, rosszul szerkesztett vagy szimplán “zavaros és érthetetlen”. Éppn ezért várok jelentkezőket akik kritizálnának. Elég ha ide kommentelnek, a komment alapján megkeresem az email címüket (ja és fenntartom a választás jogát, szóval bizonyos személyek előnyt élveznek [már ha kommentelnek] ).

Várom az együttműködőket. Felajánlani sajna semmit sem tudok…

Bizonyára sokan ismerik a The Man from Earth című 2007-es filmet. Én most láttam, és nem bírok elmenni mellette szó nélkül.

Az elején láttam hogy Jerome Bixby művéből készült. Bixby sajnos idehaza nem egy ismert szerző, ‘98-ban halt meg, és leginkább ST és Homályzóna epizódok forgatókönyveiből lehet ismert. Magyarul azt hiszem csak az Élni jó! című írása jelent meg (Gyilkos idő, Maecenas Kiadó), ami szerintem egy nagyon ötletes kis történet. Állítólag a The Man from Earth volt az utolsó regénye, és az elsőfilmes rendező és Bixby fia közös munkával készítette el.

De nézzük a filmet. Fantasztikus! Komolyan mondom, ha a korábbi filmkre ezt mondtam, akkor tévedtem. Ez a film tényleg maga a tökély. Jó, vannak benne részek, amikre azt mondtam, hogy ez már azért… De ezeket is meg lehet emészteni.
John Oldman egyetemi történelemtanár. Egyik nap se szó, se beszéd el akar költözni. Persze a munkatársai - mind tudós, archeológus, biológus stb. - elcsípik mielőtt elutazna. Forszírozzák, ugyan miért akar ilyen hirtelen eltűnni. John, aki könnyíteni akar a lelkén, egy hihetetlen történetet ad elő. Körülbelül 14.000 éves, és azért áll tovább 10 évente, mert feltűnne hogy nem öregszik. A hallgatóság persze kétkedve fogadja a mesét a cro-magnon-i emberről, aki beutazta a kőkori Európát, találkozott Buddhával és Van Gogh-gal, és… De ez már túl sok. Sokan őrültnek titulálják, mások már kezdenek hinni neki. Igazat mond? Lehetséges ez? Egészen a film végéig nem tudunk biztosat.

Hihetetlen intellektuális agytorna. A szereplők fölkészültek: mindenkinek van egy keresztkérdése, de John-nak mindegyikre van válasza. Le a kalappal Bixby előtt, ez a történet - ha a regénye is ilyen, és ezek után csak ezt tudom feltételezni - fantasztikus. Nem is maga az ötlet, hanem a megvalósítás. És ugyanígy a film is remek. És a befejezése… A végén fölcsendülő zene pedig mindent elmond. Ez egy olyan film, amit míg élek nem felejtek el.

Még középiskolában olvastam kötelezőként Friedrich Dürrenmatt svájci drámaíró “komédiának” aposztrofált írását. A könyv nagyon megtetszett, ez az, amire én azt mondom, hogy “sci-fi is lehetne”.

Történetünk egy elmegyőgyintézetben ( “magánszanatóriumban” ) játszódik. A történet elején épp rendőrök helyszínelnek - az egyik beteg, Erns Heinrich Ernesti (aki magát Einsteinnek nevezi) megfolytott egy fiatal ápolónőt. Természetesen a rendőrség nem tehet semmit, a beteg nincs eszénél, ahogyan társai, Herbert Georg Beutler, aki önmagát Newtonnak tartja és Johan Wilhelm Moebius sem. Mindhárman valaha nagynevű tudósok voltak, de szanatóriumba kerültek és eszüket vesztették. Korábban “Newton” is megölt egy ápolónőt, így a rendőrség fokozottan felügyeli az intézményt és furcsa lakóit.

A párbeszédek igen viccesek, komolyan mondom, nem hittem mikor nekikezdtem még anno, hogy ennyire fogom élvezni. Azonban a történetben hamarosan fordulat áll be. Kiderül, hogy Moebius doktor egyáltalán nem is őrült, csak tetteti, hogy az. Ugyanis olyan felfedezést tett, mely rossz kezekbe kerülve a világ pusztulását okozhatja. Kénytelen megölni az egyik nővért, aki beleszeret, mert az rájön, hogy ő nem őrült, így veszélyezteti a világot. Ezután Newton bevalja, hogy valaha ő egy híres tudós, Alec Jasper Kilton volt, most azonban titkos kormányügynök, és azért él a szanatóriumban, hogy megfigyelje Moebiust. Elmondja, hogy azért ölte meg a másik nővért, mert rájött a titkára. Megérkezik Einstein, aki valójában szintén nem az, akinek mondja magát: ő is ügynök, és ő is hasonló okból ölt. Az ügynököknek azonos a célja, azonban mivel Moebius elégette kéziratait, felfedezése nem kerül hozzájuk. Azonban ekkor megjelenik a szanatórium főorvosasszonya, a csúnya dr. Zhand, aki elfogatja az ügynököket, és elmondja, hogy mindent tud, és nála vannak Moebius kéziratainak másolatai, így övé a felfedezés, ővé lesz a világ.

Sajnálom, hogy elmondtam a történtet. Ettől még nem lenne sci-fi, de Moebius Salamon-éneke és egyes megjegyzései azzá teszik.

“Kiröppentünk a mindenségbe
A hold pusztáira. Porában elmerültünk
Némán merültek el
Már ott sokan; puhára főttek
A Merkúr ólomgőzeiben, elrothadtak
A Vénus olajtócsáiban és
A Marson: felfalt minket a nap
Dübörögve, radioaktívan, sárgán
A Jupiterből kibűzlött
Egy nyílsebesen pörgő metán-kocsonya
S oly súlyosan lebegett felettünk
Hogy a Ganymedest teleokádtuk
A Saturnust átkokkal szórtuk tele
S a többire már kár a szóért
Uranusra, Neptunusra
Szürkéssárgán és fagyottan
Plutóra és Transzplutóra ráhullottak
A legmalacabb viccek.

És már régen elcseréltük a napot a Siriusra
Siriust a Canopusra
Elmosódunk a mélybe föl
A fehéren fénylő csillagok felé
miket soha el nem érünk
Múmiák már réges-régen, szörnyhajónkban
Bélsártól megvarasodva

S torz arcunkon már az élő földnek
Emléke is eltöröltetett.”

Zhand doktornő szavai: “Hatalmasabb leszek hát, mint az őseim. A trösztöm uralkodni fog. Országokat hódít meg, és földrészeket igáz le. Kizsákmányolja a naprendszert, és eljut az Androméda-ködbe. A számításokat megkezdtük. Nem a világ javára, hanem az öreg, púpos vénkisasszony hasznára.”

S végül íme Moebius jóslata: “Salamon vagyok. A szegény Salamon király. Egykor mérhetet­le­nül gazdag voltam, bölcs és istenfélő. Hatalmam előtt reszkettek a hatalmasok. A béke és az igazság fejedelme voltam. De bölcsességem elpusztította bennem az istenfélelmet, amikor nem féltem már az Istent, bölcsességem elpusztította gazdagságomat is. Most már halottak a városok, amelyeken uralkodtam, nép­telen a birodalmam, melyet rám bíztak egykor; kéken fénylő sivatag csupán, és valahol egy kicsi, sárga, névtelen csillag körül kering céltalanul, mindörökké, a radioaktív föld. Salamon vagyok. Salamon vagyok. A szegény Salamon király.”

Valamikor a 2030-as években járunk. A halott emberek emlékeit a hozzátartozók már robotokba tölthetik, és azok így a halottak majdnem tökéletes másolataivá válnak. Ilyen robot Suzu is, aki egy halott fiú, Oguna Ryou emlékeit kapja. Azonban a kezelés során találkozik egy lánnyal, Hotorival, aki egy különös betegség miatt lassan minden emlékét elveszíti. A két gyerek barátságot köt - a fiú a belé toluló ismeretlen emlékekkel küzd, a lány pedig retteg, hogy emlékei elvesztésével saját magát veszti el. Kiderül, hogy a Suzu-val foglalkozó orvos Horoti édesapja, aki, bár eltárolta lánya emlékeit, mégsem akarja, hogy Hotorinak robot mása legyen. Suzu ezalatt a lány hatására saját személyiségre tesz szert, és Hotori segítségével “igazi” kisfiúvá válik. De sajnos Hotori lassan minden emlékét elveszti…

A Hotori: Tada Saiwai o Koinegau szomorkás mese, mely a maga nemében nagyon ritka még az animék között is. Ebben a történetben semmi mosolyognivaló sincs, Hotori sorsa a teljes 40 percre rányomja a bélyegét, igazi dráma. Mindennek ellenére a történet vége egyszerre szívszorító és szívmelengető. Aki egyszer megnézi ezt az animét, sose felejti el a jóságos Hotori és a világgal ismerkedő Suzu barátságának történetét.

Ez egy nagyon érdekes anime. A jól ismert Studio Ghibli 1995-ben készítette ezt a mindössze 7 perces kis szösszenetet. Azt hiszem, nincs értelme írnom a történetről, egyszerűbb ha mindenki rászánja azt a 7 percet és megnézi. Beszélni nem beszélnek benne, egyedül ez az On Your Mark című szám hallható, de szerintem érdemes végignézni. (Véleményem szerint akár egy hosszabb filmet is megérdemelt volna.)

(és szasa kérésére a Porco Rossonak is beraktam egy rövidke előzetesét)

Idehaza nagyon kedvelhetik Miyazaki animéit, szinte az összeset leszinkronizálták. Köztük ezt is.

Történetünk az Adrián játszódik, a két világháború között. Az eget a hidroplánok uralják, köztük a félelmetes légi kalózok. Azonban itt él Porco Rosso, a legendás pilóta, aki azzal keresi a kenyerét, hogy megaladályozza a kalózokat a “munkavégzésben”. Porco - neve is innen van - egy különös átok miatt disznó, így kénytelen leélni életét. Ő azonban továbbra is éli az életét, továbbra is ő az Adria mesterpilótája. Ekkor feltűnik egy nagy vetélytárs, az amerikai Mr. Curtis személyében, aki mindenáron le akarja győzni Porcót.

Tipikus Miyazaki történet, Miyazaki rajz és Miyazaki hangulat. Fiatal lány segít Porcónak, aki persze pont olyan mint azt elvárjuk. Ebben a sztoriban nincsenek rossza - a kalózok, Curtis, mind bohókás és szerethető figurák (talán csak a fasiszta olasz titkosrendőrség tekinthető gonosznak, bár nekik csak statisztaszerep jut). Csodás légi jelenetek, fantasztikus repülős párbajok. Van itt szerelem, barátság, becsület - minden, ami szükséges egy jó családi meséhez. Miyazaki klasszikus.

Tom rákkutató. Megszállottan keresi a betegség ellenszerét, hogy meggyógyíthassa feleségét, Izzi-t. Mindeközben a haldokló Izzi belekezd egy könyv megírásába, melynek A forrás címet adja. A könyvben egy 16. századi konkvisztádor azért indul a közép-amerikai dzsungelbe, hogy meglelje a fát, melyről a maják ősi mítoszai szólnak. Aki ugyanis iszik annak nedvéből, örökké élhet. Tom kutatásai során egy különleges fára bukkan, melynek felhasználásával talán képesek lehetnek legyőzni a halált…

Magányos gömb lebeg az űrben. A gömb utasa egy hatalmas és különös fával egy haldokló csillag, a maják hiedelmeiben a holtak országaként emlegetett Xibalba felé halad.

Darren Aronofsky ismét nagyot alkotott. A forrás már az első perceiben magával ragadja az embert és nem ereszti egy pillanatra sem. A történet, bármennyire is furcsának tűnhet az elején, egy kerek egésszé áll össze. Azonban ebben a filmben nem a történeten van a lényeg. Hanem a mondanivalón. Számomra ez a film arról szól, amitől az emberek a leginkább félnek, és ami mindenki életében elkövetkezik egyszer: a halálról. Izzi és Tom története szomorú, ám egyszersmind gyönyörű is. A film titokzatos vándora, Tom, az örök életet elért ember, aki menekül a halál elől. Nem képes hátrahagyni félelmét, ellentétben feleségével, így ő az időn keresztüli bolyongásra ítéltetett, míg végül eljut Xibalbába, aholis megvilágosodik. És a film végén kiderül, hogy aki az öröklétet hajszolja, az egyáltalán nem biztos, hogy azt éri el, amire áhítozik.

Igen, a zenéje csodálatos…

( És hogy miért ez a címe? Talán a fa tényleg az Élet Fája, az Élet forrása… )

“Anyám mindig mondta, hogy ne nézzek a napba. Így hat éves koromban belenéztem.”

Max Cohen zseniális matematikus. Eltökélt szándéka, hogy matematikai rendszert állít fel a tőzsde értelmezésére.

“A matematika a természet nyelve.”

Max kutakodásai során ráakad egy számsorra, melyet először a számítógép meghibásodásának tulajdonít. Később azonban egy kabbalista zsidó és egykori tanára hatására egyre nagyobb jelentőséget kezd tulajdonítani a számnak. A szám 216 számjegye a Tóra szerint Isten igazi neve, melynek segítségével az ember megismerheti az univerzumot.

A film nem nagy költségvetésű. Fekete-fehér, sokszor direkt szemcsés. A kamera össze-vissza ugrál, a kép gyakran eltorzul, különös szögben látjuk az embereket. A Pi azonnal feltűnést keltett a filmes szakmában. Rendezője, Darren Aronofsky (a híres-hírhedt Rekviem egy álomért rendezője) 1998-as filmjével a végtelen lehetőségekre nyit ajtót, ám mi csak beleshetünk a másik szobába. A filmben semmi fantasztikum sincs, mégis szinte érezzük miközben Max lassan rálel a felfedezésre, hogy itt hatalmas dolgokról van szó. Bevallom, mindig is misztikusnak találtam azt a szintű matematikát, amelybe a film bepillantást enged (különösen a “pi” számot, melyet a mai napig nem tudok hova tenni). Ráadásul, hogy mégse legyen olyan könnyen (remélem érződik az irónia) emészthető a film, főhősünk saját tudata széthullásának peremén egyensúlyoz, folyamatos rohamokkal küzd, mindemellett paranoiás és munkája megszállotja.

Egyszóval nehéz film. Az biztos, hogy ha valaki megnézi, nem fogja elfelejteni ezeket a látomásos képeket és hátborzongató történetét sem.

Leszögezem, csak a filmet láttam. De ha a könyv is ilyen, akkor megértem, miért istenítik Neil Gaimant.

Történetünk a viktoriánus Angliában játszódik. Létezik egy apró falu, Fal, mely a nevét a határában álló ősrégi falról kapta. A helyiek szerint a fal mögött egy varázslatos és különös világ húzódik, de eddig még senki se tette be oda a lábát. Azonban egy fiatal fiú átszökik, és eltölt egy éjszakát egy ottani lánnyal. Ugyan visszatér Falba, de 9 hónap múlva egy csecsemőt hoznak neki, a fiát, Tristant.

Történetünk főhőse, Tristan Thorn 18 éves. Reménytelenül szerelmes egy Victoria nevű lányba. A lány, hogy Tristan bizonyítsa a szerelmét, a fal mögött lehulló csillagot kéri. Ám ez a csillag nem akármilyen csillag. A fal mögötti királyság, Viharfok királya halála előtt úgy dönt, hogy az a fia kapja meg a koronát, aki elhozza neki a királyi nyakéket. A nyakék felröppen az égbe, és kiüt a helyéről egy csillagot, ami lezuhan. A két életben maradt herceg (merthogy a hercegek megölik egymást a hatalomért) elindul hogy megtalálja a nyakéket. Azonban egy boszorkány is útnak indul, hogy megszerezze a csillagot, amivel ő és két nővére örökre fiatalok maradhatnak.

Tristan, miután megtudja, hogy anyja a falon túlról származik, az anyja ajándékának segítségével megtalálja a csillagot. Ám az egy gyönyörű fiatal lány, Yvaine, akinek esze ágában sincs holmi “szerelmi ajándékká” válni. Azonban Tristan hajthatatlan, és végül is ráveszi a lányt. Ám hamarosan feltűnik a boszorkány, és a hercegek is egyre közelebb kerülnek hozzájuk. Közben pedig kiderül: Yvaine az életével fizet, ha elkapják, a szíve ugyanis hallhatatlanná teszi a birtoklóját…

Hát mit mondjak. Eddig is tudtam, hogy ez egy jó film. De nem gondoltam, hogy ennyire! Szavamra mondom, csodálatos mese ez, minden megvan benne, ami egy jó történethez kell. Néha még el is érzékenyültem… A tájak csodálatosak, az animáció valósággá teszi a varázslatokat, a karakterek pedig véleményem szerint nagyon is élethűek. Még a gonosz boszorka is életszerűre sikerült. Nem is dícsérném tovább ezt a filmet. Nem tudom, lesz-e alkalmam az eredeti regényt is elolvasni, de igyekszem (főleg ha tényleg olyan jó, mint ahogy az endlesses kritika leírja). Aki teheti, nézze meg! A főbb szereplők nem nagy színészek, de tökéletesek a szerepeikre (még a “markáns arccsontú” Yvaine is gyönyörű). A nagy nevek pedig (Robert De Niro vagy Michell Pfeiffer) alakításukkal tovább színesítik ezt az amúgy is csodálatos és magával ragadó filmet.

“Mit csinál egy csillag?”

Először is: igen, megint skint váltottam. Mindenki panaszkodott arra a jó kis K2 skinre, főleg hogy nem lehet látni a betüket. Bezzek Chelloveck-nek sose (s)írtok ezért… De a lényeg, hogy a K2-n több ismerősöm nem tudott kommentelni, úgyhogy jobb a békesség. Tudom, szégyen, egy acélpatkány a természetben, de nem találtam olyan skint, ami nekem tetszene,még ez a legelfogadhatóbb számomra (bár idegesít hogy a szöveg nem sorkizárt). Ideiglenesen marad ez (aztán valószínűleg jó sokáig lesz “ideiglenes” ).

Na de a lényeg: szasa kérésére kezdjük anime ismertetővel! A probléma csak az, hogy nem tudom, hol kezdjem? Kezdem itt:

A Ghost in the Shell még azoknak is mond valamit, akik nem tudnak semmit az anime műfajáról. Oshii Mamoru kultikus animéje, mely Shirow Masamune Japánban hihetetlenül népszerű mangája alapján készült (a manga az olyan, mint nyugaton a képregény, a gyengébbek kedvéért), a közeljövő Japánjában játszódik egy cyberpunk világban. A mű világszerte sikert aratott. 2002-ben elkészítettek belőle egy 26 részes sorozatot Stand Alone Complex címmel.

A SAC a Közbiztonságiak 9-es Csoportjának működését mutatja be. A csapat tagjai mind rendelkeznek ún. kiberaggyal, illetve kisebb-nagyobb implantokkal - ez alól csak Togusa, a családos volt rendőr és a Csoport feje, Aramaki Főnök a kivétel. A főszereplő egyértelműen a film főhősnője, Kusanagi Motoko, az Őrnagy, aki a legtökéletesebb kiborgok közé tartozik. A csapatban jobbkeze Batou, aki szintén kiborg. A többi tagnak, Ishikawának, Saitonak, Pazunak és Boumának meg van a maga feladata. Na és még jár a csapathoz egy rakás önjáró tank, a pókszerű Tachikomák, akik a sorozat folyamán önálló tudatra tesznek szert (ők egyébként a legnagyobb poénforrások). A részek kezdetben nem köthetők össze, de hamarosan felbukkan egy igen különleges ügy, melynek a hátterében egy Vigyori névre keresztelt szuperhacker áll. A rejtélyes ügy lassan összeáll, és kiderül, hogy magas kormányhivatalnokok is benne vannak.

A SAC annyira nagy sikert aratott, hogy elkészítették a “második évadot”, a 2nd GIG-et. Ez még a korábbi sorozatnál is sokkal bonyolultabb. Itt nem csak a netre épülő társadalomról van szó, hanem politikai összeesküvésről, mely a IV. világháború után Ázsiából Japánba érkező menekültek és egy titokzatos alak, a kiborg Kuze Hideo körül forog. Az animében az eddig mindenhatónak hitt 9-eseket sorra az orruknál fogva vezeti egy torz arcú kormányhivatalnok, aki saját “világformáló” pecsenyéjét sütögeti. Az anime során sokmindent megtudunk mind az Őrnagy, mind több szereplő múltjáról és jelleméről.

A SAC-ok után elkészült a második mozifilm, az Innocence (2004), mely ott veszi fel a fonalat, ahol az “eredeti” GitS letette: az Őrnagy eltűnt a Bábjátékossal való egyesülése után. Batounak most Togusa az új társa, ketten kezdenek nyomozni a kéjandroidok titokzatos gyilkosságai nyomában. A nyomozás során hamarosan feltűnik az Őrnagy is, és titokzatos módon szól bele a történtekbe. Az animében a fő kérdés az “ember-mint-Isten” motívum, vagyis hogy meddig mehet el az ember a gépesítés során (hihetetlenül magával ragadó jelenet amikor Batouék egy elhagyatott hajdani Ipari Körzet fölött repülnek el).

És végezetül 2006-ban elérkeztünk a címben szereplő 3. mozihoz. A Solid State Society a 2nd GIG után kb. 2 évvel játszódik. Az Őrnagy ismeretlen okokból elhagyta a 9-es Csoportot, amelyet most Togusa vezet Aramaki felügyelete alatt. A sztori középpontjában titokzatos öngyilkosságok, megmagyarázhatatlan gyerekrablások és az otthonukban egyedül élő öregek felügyeletét ellátó rendszer bizar elegye áll. Ami kicsit furcsává teszi az ember számára az egész filmet, hogy feltűnik a Bábjátékos, és az egész ügy végülis az ő ügyködésének tudhatóbe. Viszont nem derül ki egyértelműen, hogy a Bábjátékos most egy MI vagy esetleg egy a netre feltöltött öntudat, esetleg az ún. Egységállam netbeli társadalmának öntudatra ébredt terméke. Ráadásul az első filmben Motoko azt mondja, a Bábjátékos először tűnt fel japánban. Sokan azt mondják, hogy a 3 film kronológiai sorrendje az elkészítés sorrendje. Én hajlok arra, hogy a SAC és a STS az első két film előtt játszódhatna. De ez nagyon zavaros víz, könnyen bele lehet kötni ebbe a nézetbe.

Mindenesetre a képi megjelenítéssel kapcsolatban: felejtsük el az első film grafikáját! Ezek a képek már erősen tartalmaznak CGI technikát, a 2000-es évek rajzstílusával. A szereplők szépen kidolgozottak, a jövő városai pedig (Tokio nincs, azt atommal megszórták a III. világháborúban) lélegzetelállítóak. Szóval mindent összevetve a GitS filmek és sorozatok akciódúsak, lebilincselőek, zenéjük remek (ismét Yoko Kanno nevébe botlunk), filozofikusak, kicsit bonyolultak, a cyberpunkot kedvelőknek pedig igazi csemege. Bátran merem állítani, hogy ha CP film készülne, annak ilyennek kell lennie!

(ui.: ja, majd elfeledkeztem a két SAC sorozat részeinek végén lévő 1-2 perces Tachikoma Specialokról. Ezekben a kis pókszerű kékségek filozofálgatnak, miközben a legfurcsább dolgok esnek meg velük. Semmi extra: fehét hárrér, kékre színezett, egyszerűen megrajzolt robotocskák. Nekem nagyon tetszettek, persze én imádom ezeket a jópár tonnás jószágokat. Szívesen elfogadnék egyet otthonra.)