Régi adósságom már ez az ismertető. Miyazaki mester majd minden művét láttam (a Chihirót nem, arra az Isten sem akar rávenni), és a Nausicaa mellett ezt az animét tartom a mester legjobb munkájának. Mindig is féltem, hogy nem fogok tudni méltóan írni róla, ugyanis számomra etalon, és megérdemli a tiszteletet. De azt hiszem most eljött az ideje ennek a posztnak.
Réges-régen erdő borította ezt a földet, ahol régmúlt korokon át éltek az istenek szellemei. Akkoriban emberek és állatok békében éltek egymás mellett. De ahogy múlt az idő, a legtöbb nagy erdőt kiirtották. A megmaradt erdőket hatalmas vadak őrizték, akik engedelmességgel tartoztak az erdő szellemének, mert az a kor az istenek és a démonok kora volt.
Az eldugott és messzi falut egy hatalmas démon támadja meg. A démon valaha isten volt, egy gigászi vadkan, amely egy erdőt védett. Ashitaka, afalu ifjú hercege megöli a démont, de az szörnyű átokkal sulytja. Karján a sebe egyre nagyobb, és először csak a lelkét, majd a testét is felemészti. Ashitaka, hogy meglelje az átok ellenszerét, nyugatra indul, ahonnan a vadkan is jött. Útja során szemtanúja lesz, hogyan dúlják banditák a környező falvakat, és hogyan halad a világ a romlás felé. Eközben farkasok támadják meg a hatalmas, rizst szállító karavánt. Ashitaka megtalálja a karaván két sebesültjét, és visszaviszi őket az otthonukba. Út közben átvágnak a hatalmas erdőn, melyet ősi lények, 
szellemek és istenek laknak. Ashitaka megpillantja az Erdő Istenét is, ám sebe ekkor szörnyű fájdalmat okoz neki.
A sebesültek otthonában Ashitaka szembesül az igazsággal: Eboshi úrnő fegyverkészítő Vasvárosa az oka szenvedésének, maga Eboshi lőtte meg a vadkant, amely a haragtól és gyűlölettől démonná vált. Ashitaka saját bőrén tapasztalja, hogy a városiak és az erdő lényei engesztelhetetlen ellenségek. Szan, a farkasisten által felnevelt emberlány vadállat módjára támad rá Eboshira, aki kegyelmet nem ismerve írtja az erdőt, hogy megmaradjon városa és annak lakói. A fiú vállára veszi a nehéz feladatot, hogy tiszta szemmel, harag nélkül lásson, és megpróbálja kibékíteni a két félt, különben mindannyian elpusztulnak. Mindeközben saját sebe is egyre súlyosabbá válik, és feltűnik egy furcsa szerzetes is, aki az Erdő Istenének fejére vadászik.
Miyazaki Hayao 1997-es filmeposza egy olyan korban játszódik, ahol az emberek és állatok a természetfeletti lényekkel éltek együtt, istenek járták az erdőket, melyeket apró lények laktak. Minden fajnak megvolt a maga istene, és minden isten védte az erdőt. Azonban az ember gőgössé vált, elfelejtette tisztelni a természetet, önző módon csak a saját hasznát nézte. Miyazaki
filmjeiben mindig is fontosnak tartotta felhívnia a figyelmet a természet és az ember kapcsolatára, arra a törékeny egyensúlyra, amelyet az ember már évszázadokkal ezelőtt fölrúgott, és amellyel helyrehozhatatlan károkat okozott. Miyazaki filmje korántsem egy kedves kis történet. Több véres jelenet is szerepel a filmben, a figurák nem feketék és fehérek, a felvetett problémák pedig sokkal mélyebben gyökereznek, mint azt elsőre gondolnánk. A XX. század embere számára intő tanmese ez a film. Gyakorlatilag a szemünk elé kapjuk azt, amit mi magunk követünk el saját bolygónk ellen az ipari civilizációnkkal. Nem véletlen, hogy itt is Nyugat az a föld, ahol az emberek kivívják a természet teremtményeinek haragját.
Amit még az animéről el lehet mondani, hogy a rajz egyszerűen gyönyörű. A már megszokott Ghibli rajzstílus itt is nagyon jól mutat, a természeti képek pedig egyszerűen fantasztikusak. Mesés és magával ragadó, olyan, mintha nem is ezen a világon járnánk. Joe Hisaishi muzsikája pedig tökéletesen elvarázsolja a nézőt. A film maga olyan népszerű hazájában, hogy minden idők legtöbb bevételt hozó darabja lett a szigetországban, elnyerte a Japán Filmakadémia díját és nemzetközi porondon is kiemelkedő darabnak számít. Személyes kedvencem, a legfontosabb anime amivel életem során találkoztam. Szerintem ez a momentum többet mond mindennél.
Ponyo egy piros halacska, aki testvéreivel és apjukkal, a hajdani emberrel él a tenger mélyén. Ám egy napon megszökik, és elúszik egészen a partig, ahol egy szerencsétlen eset folytán egy öt éves kisfiúnak, Sosuke-nek kell kiszednie a kis halacskát egy befőttesüvegből. A kisfiú és Ponyo összebarátkoznak, azonban végül a tenger visszaszerzi magának Ponyót. Viszont a kis hal, miután véletlenül megízlelte Sosuke vérét, olyan erőre tesz szert, amivel ki tud szabadulni és emberré válik. Ennek következtében viszont óriási ár önti el a tengerparti kisvárost, és a két kisgyereknek, a kislánnyá változott Ponyónak és Sosukénak együtt kell megkeresniük Sosuke anyukáját.
Ami viszont feledhetetlenné teszi a mesét az a látvány. Miyazakira mindig is jellemző volt, szinte védjegyévé vált a légi jelenetek varázsa. Na, most a tengerrel új közeget talált, ahol kiélheti magát ő és rajzológárdája. A tenger alatti világ valami meseszép, gyönyörű, hirtelen nincs is, amit hozzá lehetne fogni. Sajnálom, hogy nem sikerült megragadni ennek a csodás világnak a varázsát a film mondanivalójával. Mindenesetre pluszpontot érdemel, hogy a víz elárasztotta a szárazföldet, így a két világ valami szürreális és mesés módon összekeveredett.
Azonban van egy szervezet, amely Korea függetlenségéért küzd, még most, 2009-ben is (ami a film készítésének jövője). Több terrorakciót követtek el, a cselekmény is azzal indul, hogy elfoglalnak egy japán kiállítási termet. A kivonuló JBI (a japán biztonsági szervezet) embere körbeveszik az épületet. A rendőrök közt van két barát, Sakamoto és Saigo. Egyikük koreai, a másik japán. A rajtaütés során Sakamoto bebizonyítja, hogy bár koreai, lojális a rendőrséghez. Azonban a nyomozás során a koreai rendőr egyre mélyebbre merül egy különös titok felfedésében, mely összefüggésben van apja árulásával és Korea múltjával és jelenével.
időutazásos szál, onnantól hirtelen mélyrepülésbe kezdett. Az akciójelenetek értelmetlenekké váltak, engem idegesített is az ami korábban nem zavart, emellett mintha az effektek is rosszabbak lennének a film első feléhez képest. A történet pedig lelassult, vánszorgott a kiszámítható végkifejletig (na jó, a jelenet a pályaudvaron jó volt). Sőt, még a különböző jelenetek is kiszámíthatóak voltak, még a főszereplő tekintetének az irányát is meg tudtam mondani előre. Az időutazás megmagyarázása keményfejű SF-esként pedig csípte a szememet. A felbukkanó karakterek is elég sablonosak voltak, a szerepükkel együtt. A túlhevült koreai nemzeti érzület pedig (ami a 2008-ra prognosztizált Ésazk és Dél egyesülésénél lett végérvényesen bagatellizálva) egy idő után legalább annyira zavart, mint az amerikai filmekben az “amerikanizmus”.
Az egyik szál hőse, a tizenöt éves Tamura Kafka apjától oidipuszi átkot örökölt, és inkább a menekülést választja sorsa elől, elhagyja a szülői házat, és a távoli Sikokuba megy. Hamarosan a Takamacu városban lévő magánkönyvtárba viszi az útja, ahol egy majd 30 éves esemény szelleme kísért, és az ott dolgozók, az idős Szaeki asszony és a különös Ósima talán még a könyvtárnál is furcsábbak. A szereplők, mintha csak a Végzet űzné őket, rövid, ám annál viharosabb ismeretségre tesznek szert, és a legkülönfélébb dolgok esnek meg velük, miközben az élet nagy kérdéseiről szóló diskurzusok röpködnek a levegőben, mint a varjak a kopár szántás felett.
Az új Batman film előtt jelent meg ez a hat különálló animációs filmet (neadj, animét) tartalmazó DVD. Olyan, mint az Animátrix, más-más a rendező és az író is a különböző filmeknél. Mindenestre ez egy igényes mű, sokkal egyenletesebb a színvonal, mint az Animátrix esetében.
A Field Test már egy sokkal jobb rész. Bruce Wayne golfozik, ekkor még nem tudjuk, mi az értelme. Majd rajtaüt a kikötőben Maronin és az oroszokon, és kipróbálja új ketyeréjét, mely elektromágneses taszításával golyóállóvá teszi a denevérembert. Azomban itt jön az erkölcsi mondanivaló…
Végül az utolsó film, mely katarzisként tesz pontot a filmek végére: a Deadshot. A Lövész (Deadshot) néven elhíresült mesterlövész a legprofibb a szakmájában. Látványos bemutatkozó akciója után megbízzák Gordon felügyelő megölésével, mely mint kiderül, egy lépcső Batman likvidálásához. És mint végül kiderül, az előző kisfilmekben elejtett történetmorzsák itt kerek egésszé állnak össze.
“Madame, Monsieur, bon soir!”
Történetünk a XXII. században játszódik. A Földről az előző évszázad során rengeteg telepes érkezett a Holdra, ahol nehéz körülmények között végzett munkájukkal élhető világot akartak teremteni. De a földi vezetés egyre csak a nyersanyagforrások kiaknázására koncentrált, nem törődve a telepesek gondjaival. Ez hamarosan fegyveres felkeléshez vezetett, amiért is egy új parancsnokot neveztek ki, hogy fékezze meg a lázadást. Az anime főhőse Shun, aki egy telepesfiú. Hamarosan bekapcsolódik a lázadásba, és az ő és a parancsnok sorsa összefonódik Dalloséval, ezzel a már-már míiikus felkelőbázissal, mely különleges technológiáva lett megépítve, és mint ilyen, a felkelés legfontosabb támasza lehet.
Mars. A terraformálás már előrehaladott állapotban van, hála a robotikának. De a népesség igen alacsony, kevés ember születik. Erre a bolygóra telepítik át Ross Sylibus nyomozót Chicagóból, egy szerencsétlen eset után, melyben meghalt a felesége és ő maga is súlyos sérüléseket szerzett. Azonban új munkahelye sem tűnik nyugodtnak: már a repülőtéren lövöldözésbe keveredik, amikor az új társa, Naomi Armitage le akar tartóztatni egy férfit. A fickó rálő a rendőrre, de elejti a táskáját, melyben a híres country-énekesnő hullája rejtőzött.
Hát igen, régen volt már a VHS korszak. Pedig emlékszem, anno 8-10 évesen mennyit nyűttem a videótékánkban fellelhető kazettákat. Köztük volt ez a gyöngyszem, ami számomra etalon és gyerekkorom meghatározó élménye minden szépséghibája ellenére: az Űramazonok.
A rajzolás, régi animéről lévén szó, nem a legmodernebb. Nekem persze tetszik, az űrhajók és lények nagyon ötletesek, az űrcsaták is jól megrajzoltak, bármelyik mai rajzfilm büszke lehetne rá. A sztori is megfelelően csavaros, bár nekem kicsit suta a befejezése. A szereplők… nos… hát igen. Még ezek az animelányok is tetszetősek, főleg a zuhany alatt 
De félre a tréfával: a szereplők se nem túl sablonosak, se nem túl egyedi személyiségek, pont olyanok, amilyenek egy ilyen történetbe kellenek. Rettentően sajnálom, hogy a folytatásaihoz se feliratot, se szinkront nem leltem, pedig tudom hogy magyarul megjelentek. Mindent összevetve ez egy kellemes film, ajánlom mindenkinek. Retro-élménynek se utolsó.
Különvélemények