Egyrészt mivel két hete nem volt egy kumma bejegyzésem sem, ezért azt hiszem, tartok egy kis helyzetjelentést meg akkor csinálok egy kisebb önreklámot.
Kérem szépen, elvagyok mint a befőtt. Valamiért - talán az időjárás teszi, vagy fene se tudja - nem olvasok annyit, mint kellene, és filmeket se nézek. Mindenesetre igyekszem nem feledni sci-fis mivoltomat, így beszereztem az Ellenpontot, a Vámpírok és csillagok antológiát és négy régi - egy nagyalakú és három “elsőgenerációs” - Galaktikát is.
És akkor most átkötés jön: ugye írtam egy cikket a magyar cyberpunkról. Na, ez egy cikksorozat első darabja, ami a magyar CP-t hivatott körüljárni, a cikkben említett fontosabb művekről lesz majd írás tőlem. Eddig úgy áll, hogy elolvastam - újra - a Kiálts farkast, és… két novellát. Az egyik az Egy üzletem egy halálom, a másik a Teremtünk,Teremtőnk. Mindkettő érdekes abban a tekintetben, hogy Gáspár később ezeket gyúrta át a két Vogel-regénnyé (ja, hogy lesz harmadik is, na majd meglássuk… ). Szóval most a Két életem…-et olvasom újra, persze nagyon tetszik most is.
Aztán ha ezzel végeztem, akkor jöhet a Lakott sziget. Nagyon kíváncsi vagyok (megsúgom, a Kammerer-trilógia tagjairól is tervben vannak ajánlók). Szerény véleményem szerint a kötet a kitűnő külcsínű GFK-s kiadványok közé tartozik.
És akkor még két cikket ajánlanék figyelmetekbe. Az egyik a cyberpunk animékről szól, a másik egy Richard Morgan életrajzszerűség. Egyik se nagy cucc, de hátha van, aki még nem találkozott velük és szívesen elolvasná. Ja, és a Trenka interjút is ajánlom annak, aki még nem olvasta. Egyébként meg tessék figyelni minket, jobbnál jobb írások kerülnek ki, akár cikkek, akár novellák, akár regények - ugye mindenki tudja, hogy Doctorow itt jelenik meg.
Harlan Világának egyik koszos kis épületében rendőrségi intézkedés közben halálos lövés éri Takeshi Kovacs volt Küldöttet. Ám ezzel pályafutása korántsem ért véget. Kovacs hamarosan a Földön ébred, új testben, és egy milliárdos megbízásával. Laurens Bancroft, a többszáz éves üzletember felbéreli az exkatonát, hogy derítse ki neki, ugyan miért ölte meg magát pár nappal ezelőtt..jpg)
Már annak, aki meg tudja fizetni. Ez a technológia teljesen átalakította nem csak az embereknek a halálról alkotott képét, de a gazdaságot, a kultúrát és a szórakoztatóipart is. A halál már nem akadály többé: amíg a tudattok sértetlen, addig bármikor újraburkolhatják az embert egy jobb, erősebb, szebb, fiatalabb testbe. A Föld milliárdosainak nagy része mind ilyen többszörösen újraburkolt ember, ún. “matu”. Bancroft is ilyen matu, és ahogy Kovaccsal együtt süllyedünk egyre mélyebbre a földi társadalom dekadens posványába, úgy derülnek ki egyre visszataszítóbb és bizarrabb dolgok a matuk világáról.
Az ügy szövevényes szálai hamarosan a legmagasabb köröktől a Föld városainak mocskos sikátoráig elterülnek, miközben Kovacs hamarosan szembesül azzal, hogy senkiben sem bízhat meg, egyedül a Jimi Hendrix névre hallgató önálló életre kelt szállodai MI nem árulja el. (Egyébként ez talán az egyetlen ziccer, amit kihagy Morgan a regény során - mekkora ötlet egy ilyen MI! De lehet így volt jó.) És ahogy halad előre a nyomozás során, úgy nő a hullák száma, és Kovacs, a volt szuperkatona, a Protektorátus elit gyilkológépeinek egyike még a Valós Haláltól sem riad vissza, hogy mentse a bőrét és megoldja a személyes üggyé váló rejtélyt.
A regény egyszerre cyberpunk, krimi, noir, sőt, még a politikai vonalat sem hiányolhatjuk belőle. Van itt minden, ami egy izgalmas akcióregényhez szükséges: tűzharc, ökölharc, leszámolás, üldözés, kínzás, szerelem, intrika. Persze minden meg van kicsit buherálva: Kovacs az egyik ügyben nyomozó rendőrnő szeretőjének a testét kapta meg, a kínzás virtuális úton folyik, és így tovább. Kovacs egyszerre megfáradt Bogart-figura és kiégett katona. Morgan a regényben fellebben pár dolgot Kovacs múltjából, és elejt pár információt a jövő világáról, ahol az emberiség a marsiak hagyatékaként megörökölt világokat birtokolja, és a Protektorátus vasmarokkal igazgatja.
A könyv zseniálisan indul. Nagyon megfogott, hogy paff, beledobtak a mély vízbe, itt egy polgárháború, amolyan “mini-quellista’ felkelés, amiről az előző kötetben Morgan annyit mesélt. És ebben a könyvben sokkal mélyebbre belelátunk a Protektorátus világába. Itt a tudattárolás okozta társadalmi problémák háttérbe szorulnak: a hangsúly máson van. Először is ott van az egész világ eredete: a marsiak öröksége, ami szerintem egy baszottul nagy húzás volt Morgan részéről, komolyan mondom, nagyon jó volt olvasni az ezzel kapcsolatos fejtegetéseit. “Nem vagyunk ide valók” mondja az egyik szereplő. Aztán az egész Céges posztcyberpunk világ. Nagyon baba, a high-tech cuccokról nem is beszélve (az a nanoizé félelmetes). A szereplők is bejöttek, bár a végére nagyon megváltozott a véleményem az egész könyvről. Mindenesetre ezt a könyvet nem szabad összehasonlítani az Altered Carbonnal (azértse írom le magyarul!), a két könyv teljesen más dimenziókban mozog. Persze, Kovacs itt is ex-Küldött, de már korántsem küld annyi embert VH-ba, mint az előző könyvben, és nem is az a kiégett Humphrey Bogart. Inkább egy kiégett katona. Egy rakás dolgot megtudunk a múltjáról és Harlan Világáról.
Ja, hogy a történet? Kovacs zsoldosként vesz részt a Sanction IV-en folyó polgárháborúban, a Carrera Ék nevű protektorátusi zsoldoscsapat tagjaként. A katonai kórházban egy fura kis fószer bogarat ültet a fülébe, hogy egy marsi térkaput találtak az egyik háborús zóna közepén, aminek a túloldalán egy marsi űrhajó van! Kovacs és a fickó úgy dönt, ebből az évezred üzletét lehetne összehozni, csak egy régésznőt kell kihozni az egyik internáló-táborból és keresni kell egy Céget, aki nem nyírja ki őket egyből. Na de persze semmi sem ilyen egyszerű egy olyan világban, ahol rajtad kívül még a pénz és a politikai elvek is befolyásolhatják az eseményeket.
megfogott, az Kovacs gondolatai, a quellizmus - már amennyit elhintettek belőle - meg az a mentalitás, ahogy a testet kezelik. “Csak egy burok” - hangzik el többször. Ezzel ellentétben kevés embert burkolnak újra a regényben, és Kovacs - ami szerintem a legnagyobb baki az egész könyvben - a regény végén szemrebbenés nélkül füstöli el egy egész osztag - elméletileg a “bajtársai” - tudattokjait. Egész eddig kb. fél tucat embert ölt meg valóban, most meg két mondattal el van intézve az egész. Hol itt akkor az értékrend?
Különvélemények