2009. augusztus. archívuma.

Kobayashi Maru

Gondolom a következő csúcstechnológiás gyöngyszem mindenkinek megvan:

Csillagok és a Hold

A csillagok hideg játékszerek (Lukjanyenko: Ugrás az űrbe, InterGalaktika)

“Míg az első két fejezet egy teljesen realisztikus, közeljövőben játszódó, több mint érdekes és rengeteg fantáziával megálmodott világot tár elénk, addig a geometerek világa mintha Jefremov szocialista utópiájának és a Sztrugackij-testvérek kiábrándulás felé haladó jövőképének az ötvözete lenne. Lukjanyenko természetesen szembeszáll az utópiával, megmutatja, hogy utópia nem létezhet, és hogy a progresszorság ill. regresszorság ugyanolyan rossz, mint a Konklávé elnyomó rendje. Lukjanyenko nem mondja meg, mi a helyes, de megmondja, mi a helytelen.”

És Moon ajánló az SFportalon

“A Moon az angol Duncan Jones (aki nem mellesleg David Bowie fia) első nagyjátéfilmje. Jones ezzel a filmmel saját bevallása szerint a Silent Running (1972), az Outland (Gyilkos bolygó, 1981) és az első Alien film előtti tiszteletét szerette volna kifejezni.”

Mindenféle…

Hú, azta, most látom csak: majd két hete nincs itt bejegyzés… Mivel konkrétan nincs miről írni, azért akkor zanzázunk, ilyen itt még úgysem volt.

Folyamatosan publikálok a Fiction Kulton, eddig volt Hugo, Űrodisszeia, Trillió éves…, meg valszeg este jön a Kafka a tengerparton. Egyik se valami extra - de, a Hugo az, ketten csináltuk egy másik sráccal -, inkább elvagyok velük. Egyébként itt jegyezném meg, hogy attól, hogy itt vagyok hivatalosan admin, attól még írok máshova is, ofkorz. Nem köt szerződés sehova :-)

Pl. majd az IG-re megint egyet, az Ugrás az űrben c. regényről, ha befejeztem. Elöljáróban annyit, hogy tetszik, csak van benne egy elég hosszú rész, ami nagyon nem jött be, többen ezt úgy írták le, hogy megtörik az elbeszélés, mintha két külön sztori lenne, és igazuk van. Kíváncsi vagyok, már csak 100 oldal van hátra. (Am. vicces, hogy innen tudom meg, mi i a “progresszorság”.)
Ezután amit olvasni fogok az már nagyobb falat lesz. Az FK-sokkal a szeptemberi nagy dobásra készülünk, terveim szerint én is domborítok majd 3 nagyobb projektel (ezek kb. 9-15 cikket/ajánlót jelent, plusz a jövő héten kettőt, ha minden zsírul alakul). Ezekhez viszont 7 könyvet kéne elolvasnom (plusz pár rövidebb kisregényt, novellát). Nem lövöm le, hogy miket, legyen meglepetés :-)  Így visszaolvasva viszont elég furcsa, hogy olvasni “kell” (főleg úgy, hogy nem lesz belőle pénz kenyérre). Lehet azt mondani, hogy így semmi értelme. Azt viszont mindig el szoktam mondani: olyasmiről, ami nem érdekel, nem írok semmit, se ismertetőt, se bejegyzést, semmit. Én elsősorban magamnak írok mindent. És most úgy gondolom, hogy találtam egy olyan platformot, ahol ki tudom élni magamat. Csak győzzem utolérni magamat.

Egyébként nem tud valaki segíteni: kellenének az Adás, 1, A 639. baba című magyar filmek. Ill. jó lenne megnéznem ezeket, ill. szeretném, ugyanis nem szeretek úgy írni valamiről (még csak egyszerű ajánlást, hogy “na, ilyen is van”), hogy nem láttam/olvastam. Az ugyancsak keresett Meteo-t ha minden igaz Ösvény megszerzi (szerintem ezután a megjegyzésem után elég sokan fogják keresni Ösvényt ezügyben).

Ja, meg fenn vagyok twitteren is…

És persze mindjárt egyetem. Megint. Másként. Mind az “elfekvőhelyem”, mind az amit tanulok, megváltozott. Persze van, ami nem változik, de akkor is más lesz az egész.

Várom a D9-et, meg a Moon-t is. Jónak ígérkezik mindkettő. Az Avatar engem nem izgat, megvan róla a véleményem és kész.

Jót mulatok viszont a Con óta a “magyar SF-életben” tett megnyilvánulásokon. Komolyan, mint egy zártosztály,  inkább nevetséges, de néhol már siralmas. Tudom, hogy lehetetlen a javaslatom, de mi lenne, ha mindenki leülne, és meghallgatná a másikat, megrágná a dolgot, aztán együtt próbálnának kisütni valamit? Mert így csak az átlagolvasót kedvetlenítitek el. Ezt saját magam tapasztaltam.

Am. írhattam volna bejegyzést Sztrugackij: A kölyök-ről, de mivel pont nemrég volt itt valahol bejegyzés valamelyik blogon, úgy döntöttem, inkább nem. Majd másból.

Egyenlőre ennyi. Mindenkinek minden jót!

Donato Giancola - Hugo Award 2009

Idén az 1967-es születésű amerikai Donato Giancola kapta a Hugo-díjat mint “Best Professional Artist”. Egy művész helyett a képei beszélnek, íme akkor néhány:

Giancola egyébként elég szép listával rendelkezik díjak terén. A weboldalán egyéb érdekességek is megtudhatók róla.

Robocchio - Terminator Salvation

Leküzdve hónapos lemaradásomat megvizslattam a Terminator Salvationt - a magyar címe hülyén hangzik, és szerintem ez nem T4, hanem a sorozattól teljesen független film, ezért maradjunk a TS-nél. Azt tudom mondani, hogy nagyjából azt kaptam, amit vártam: beledobtak minket a Skynet elleni háborúba, és legalább azt jól megcsinálták.

A történetről nem akarok túl sokat mesélni, aki nem látta, úgyis megnézi egyszer, ugyanis  egy Terminator filmet mindenki megnéz legalább egyszer. A filmalapötlete, Marcus Wright karaktere köré épülve adottegy olyan újítást, ami képes volt elvinni a filmet a két óráig. A filmfőcíme nagyon pofás és tényleg hangulatot admár az elején, ahogy maga a film első fele is. A poszt-apokaliptikus jövő tökéletesen megfogja az embert - a tengeralattjáró ötletéért pedig kapnak egy plusz pontot. Akcióban sincs hiány, és meg kell mondjam, nagyon élveztem, ahogy kergetőztek az emberek a Terminatorokkal. Ami külön tetszett, hogy azért nem olyan könnyű szétcincálni egy ilyen gyilkológépet - még ha főhőseinknek sikerül is általában (mondjuk az óriás terminator elleni harc tanulságos volt). A különféle fajtájú gépek pedig mind jól passzoltak, egyikre se tudom azt mondani, hogy kilógott volna a filmből, még a motorok is, és erre nagyon rájátszott, hogy több esetben láthattuk, mire is jó pl. egy ilyen kétkerekű gépszörny.

A színészi alakítással bajom nem lehet. Sam Worthington egyértelműen a film ásza, mind a karaktere, mind pedig a játéka nagyon jó. ezért is nagyon rossz a film befejezése, hisz ha már annyi mindent túlélt… na mindegy. Connor figurája nem kap valami nagy teret, de azért felvillan, hogy mintha lenne benne valami. Bale-nek nem sokat kellett - és nem sokat tudott - hozzátenni a karakterhez, dehát ő itt is csak mellékszereplő, mint a TDK-ban. Ami nagy meglepetés volt számomra, az a Kyle Reese-t játszó Anton Yelchin volt. Amikor megláttam, hogy egy fiatal srác és egy kislány van a filmben, kezdtem félni, hogy a legjobban utált figurákat tették a filmbe. De ügyesen rácáfoltak. Kyle annyira talpraesett és okos, hogy elhitette velem, igen, ő lesz Connor apja. A kis Csillag pedig se nem zavaró nem volt - értsd: nem sikított folyton és nem kellett mindig megmenteni -, ráadásul még hasznát is lehetett venni. A többi szereplőről nem tudok mit nyilatkozni. Maximum Ironside-ról, akire úgylátszik mindig számító katonaként fogunk gondolni.

És most akkor a negatívumok. Hát igen, a történet nem valami erős, de eldöcög. Az egész film ott kezd kicsit veszteni a fényéből, amikor Marcus összefut a pilótanővel. Mondjuk még az ellenállók reakciója Marcus-szal szemben érthető is. De amikor Marcus bejut a Skynetbe… elég könnyen megy az egész központ szétszedése. Elég hülyén jön ki, hogy bent, a világot elpusztító és terminatorok százezreit irányító Skynet központjában kettő azaz kettő robottal kell megküzdeniük. Az meg hab a tortán, hogy az ellenállók fogják magukat és csak úgy berepülnek. A T-800-as viszont jó lett, meg kell hagyni, hozta az elpusztíthatatlan, a célt mindenáron teljesíteni akaró, hideg gyilkológépstílusát. A film végéről pedig nem is érdemes szót ejteni, mindenki megkapja, ami jár, még ha ehhez a film meggyilkolása is kell.Kicsit olyan volt, mintha egy vérszegény és kasztrált Pinocchio-variánst láttunk volna.

Szóval összességében nekem tetszett, az eleje mindenképp. Hangulatos Terminator film, olyan, amilyenre már régóta várunk, már ami az akciójeleneteket illeti. Egyszer meg lehet nézni bizalommal.

A cybertér meghódításának újabb lépcsőfoka

Két nappal ezelőtt egy mail várt rám a postaládámban. Egy szerény hangú üzenet arról érdeklődött, nem lenne-e kedvem csatlakozni az egyik SF site írói gárdájához. Mivel lassan kezdem azt hinni, hogy kóros grafomániában szenvedek - és nem egészséges időtöbblettel rendelkezem -, úgy voltam vele, miért ne? Az ujjkoptatás egy fityingembe se kerül.

Az oldal a Fiction Kult. Anno még a szt!mpankon való ügyködésem elején szembesültem vele, amikor megkértek, tegyük ki a bannerjüket, cserébe ők is kitesznek minket. Akkor még nem láttam benne semmi rendkívülit: egy újabb gyenge magánjellegű próbálkozásnak véltem, mely hamar lehanyatlik. De ahogy beszélgettünk az elmúlt napokban Gladonnal, az oldal üzemeltetőjével és szülőatyjával, egyre inkább világossá vált, hogy itt többről van szó, mint egy újabb gyenge próbálkozásról. Rengeteg potenciál van az oldalban (pl. a Könyvtár, melyet reményeim szerint igyekszem majd bővíteni), és bölcsen már a kezdeteknél megteremtették az alapokat. Olyan készülő projektekről hallottam, amitől minden SF-kedvelő megnyalná a tíz ujját - és nem mellesleg szerintem egyedülálló a magyar SF-oldalak között. Ráadásul ez még kellő mennyiségű ambícióval és elhivatottsággal párosul (aki szívén viseli a minőségi SF-et, az nálam befutó).

Szóval írtam nekik egy bemutatkozó cikket - meg lettem dicsérve, hogy mennyire gyorsan átláttam a bejegyzésszerkesztőt… hát, volt honnan tanulnom - Dick Az ember a Fellegvárban regényéről (azért erről, mert ezt a könyvet kívül-belül ismerem, majdnem mint a tenyeremet). És terveim szerint igyekszem minél inkább segíteni az oldalt, melyről talán majd elmondhatom, hogy az én oldalam is. Meg akkor már gondoltam megírom ezt az ingyenreklámot :)

Tiger! Tiger! burning bright…

William Blake (1757 - 1827) : A tigris
(Szabó Lőrinc fordításában)

Tigris! Tigris! éjszakánk
erdejében sárga láng,
mely örök kéz szabta rád
rettentő szimmetriád?

Milyen katlan, mily egek
mélyén gyúlt ki a szemed?
Szárnyra mily harc hőse kelt,
aki e tűzhöz nyúlni mert?

Milyen váll és mily művész
fonta szíved izmait? És
mikor elsőt vert szíved,
milyen kar s láb bírt veled?

Milyen pöröly? Mily vasak?
Mily kohóban forrt agyad?
Mily üllőre mily marok
törte gyilkos terrorod?

S amikor befejezett,
mosolygott rád a mestered?
Te voltál, amire várt?
Aki a Bárányt, az csinált?

Tigris! Tigris! éjszakánk
erdejében sárga láng,
mely örök kéz szabta rád
rettentő szimmetriád?

Két további, a vershez kapcsolódó kép itt és itt.

És végül pár, amit csak kicsiben találtam meg:

Csíkos hisztis kiscica - avagy a Justitia

Előre is elnézést kérek mindenkitől, aki egy szikár, katonás bejegyzést - neadj’, kritikát - vár. Mert nem az következik. De ez a könyv annyira felkavart, hogy nem tudok máshogy írni róla. Spoilerektől sem mentes írás következik!

Leszögezem, nem vagyok nő, nem tudom, egy nő hogy olvasná ezt a könyvet.

De én nehezen olvastam végig.

Kezdjük az elején: van An, a Justitia, az igazság vak bajnoknője, aki mellesleg 150 cm. Na jó, ezt beveszi az ember gyomra, nekem is volt már dolgom ilyen kicsi nőkkel, nem a méret a lényeg. A könyv első pár tucat oldala még egész jót sejtet. Azonban egyre jobban belecsúszunk valami kulimászba. Az első kétszáz oldalnál még csak azt mondtam, hogy “a könyv se nem rossz, se nem jó, semleges, ez a bajom vele.” De hamar kialakult a rossz véleményem.

Először is a történet. Az alapötlet jó, egy vak telepata bűnüldöző, aki nő ráadásul. De a nyomozás és maga a bűntény annyira gyermeteg. Nem vagyok Justitia, se telepata, de még én is kitaláltam volna, ki a gyilkos. Ami a szerelem első látásra dolgot illeti, felvilágosítottak, hogy ilyen létezik, ezért nem is fogok ezen rágódni (noha azt még mindig nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy ez mindkét fél részéről működik, főleg ha úgy tekintenek egymásra, mint ellenségek). A kezdeti nyomozós történet hamar átcsap romantikázásba, majd űrfantasybe. Mert ez az, fantasy. Még az egyetlen erősebb reménysugár, a Fészek feltűnése sem ér semmit, arra jó, hogy a hősnő “jajj, a Fészek” kezdetű szövegeket eregessen. Az állandó ármánykodások és cselvetések halmozása szintén idegesített. A “mi okosak vagyunk, mindenre számítunk - erre nem számítottunk” gondolkodás szintén nagyon erőltetetten veszi ki magát a regényben.

A sablonkarakterek, főleg a “megszenvedett kisfiú, aki anyjának tekinti a hősnőnket” volt nagyon zavaró. De ami nagyon zavart, az a főhősnő. Ahhoz képest, hogy egy kiképzett, kondicionált gyilkológép, egészen úgy viselkedik, mint egy harmadrangú B-mozi hősnője. Idegesítő, állandóan aggályoskodik, ok nélkül féltékenykedik (tudom, ilyen a való életben is van, de itt ez valahogy furcsa), mindig inkább láb alatt van. Semmi jelét nem mutatja, hogy ő tényleg egy Justitia, akitől rettegnie kéne a Galaxisnak. Jó, felszeletel egy rakat zöld óriássáskát - és akkor mi van? Attól még simán utálhatom. És utálom is. Erre az E/1-es narráció (amitől maga a szerző óva int minket, de ebben a regényben majd minden szabályt megszeg, amit maga állít fel a blogjában) csak rásegít. A sablonkarakterek egyébként jól működnének (nekem a “kislibával” sem volt semmi bajom, attól hogy a szöveg meg akarta utáltatni velem, bár a Bomlott kifejezést és túlmisztifikálása csípte a szemem), ha nem lenne ez a kis hisztis és kicsinyes nőszemély, aki maguknak a szereplőknek is az agyára megy. Darázs - mindenkibe értelmetlenül bök egyet, és állandóan zizeg, ok nélkül.

Azt meg kell említenem, hogy a két legszimpatikusabb figura Hakón, aki egyszerűségében szerethető figura, még a válaszai is élesek és viccesek, ill. a szerző által csak “vén buzeránsként” aposztrofált Ász, aki szintén nem akar más lenni, mint ami.

Ami pedig a fülszöveget illet (ami nagyon melldöngető, de ez gondolom nem az író hibája: “új regényében bebizonyítja, hogy az SF nem csupán férfiak által fogyasztható műfaj, a nők szereplőként és olvasóként egyaránt fontosak. [ebben igaza van, respekt, de az, hogy] A jövőnk múlhat rajtuk. [eléggé hatásvadász]). Most szórakoznak velünk, vagy mi van? Ilyen egy női főhős? Egy hisztérika, aki minden nőben a riválist és/vagy szövetségest lát [a férfi elnyomás ellen], a férfiakat pedig kanyarból elutasítja, csak primitív állatokként gondol járunk (annyi megjegyzés van arra, hogy a férfiak mennyire szexéhesek, hogy az nekem, “mintaférfinek” volt idegesítő). Persze, az író a tiszteletköröket lefutja (a muzulmán nők elnyomása ill. a nemi erőszak, ez szép tőle), de ezt is mintha amolyan listaszerűen tenné. Nők elnyomása - pipa. Feministák kifigurázása - pipa. Anyai érzések felemlegetése - pipa.

Jó, lekattanok egy időre a főhősünkről. Nézzük, mi az ami még gyengíti a regényt az én szememben. Sokan felhozzák a szöveg töredezettségét (egyszavas/mondatos bekezdések, sőt, két soros fejezet is akad), ez tényleg zavaró, de ami nagyobb gond, az az, hogy ezek mellett vannak féloldalas mondatok, tele vesszővel, ill. másfél oldalas bekezdések. A telepatikus mindentegybeírokmertagondolatbannincsenszóköz még hihető. Azonban igazán próbálhatott volna a szerző egységesebb stílust megütni. Az utolsó százötven oldalt bakugrásszerűen olvastam, annyira untatott a sok felesleges magyarázat és gondolkodás. A humor néhol felcsillan, de többségében erőltetett, és mintha csak Darázsunk élvezné a vicceket.

Ami pedig a Dűne-áthallásokat és butításokat illeti, engem, mivel párhuzamosan olvastam Herbert regényét ezzel a könyvvel, nagyon zavart. Itt is van ágyas kontra “királyság-érdeke-házasság”, anya-fiút befogadó “szabad nép” (ráadásul itt is párbajjal, itt is kap a fiú egy okító szidást, hogy a gyilkolás csúnya dolog [jó, hogy előtte milliók haltak meg a hadseregétől], itt is az anya egyfajta Tisztelendő Anyává válik a tudategyesítő szertartás során), itt is van “genetikai emlékezet” (amiről persze kiderül, hogy nem az). A befejezés pedig eléggé hajánál fogva előrángatott happy end, amit végképp nem tudtam befogadni. Az epilógust pedig feleslegesnek éreztem.

Nem is tudom, mit mondhatnék röviden erről a regényről. A szerző tényleg egy “nőknek szóló SF regényt” akart írni? Mert akkor ha ilyen a női ízlés, maradok a hard-SF-nél. Elhiszem, hogy jószándék vezérelte a szerzőt, és hogy nem hímsoviniszta (ez látszik a szöveg bizonyos részeiből, pl. a korábban említett tiszteletköreiből), de ez a nyílvessző még a táblát se találta el. Egyetlen pozitívuma: egyszer el lehet olvasni, ha az embernek nincs más a keze ügyében. Tényleg nem tudom, mi történt, hisz az eredeti kisregény nekem is tetszett. A tisztelt szerzőnek talán szerkesztővé kellett volna átavanzsálnia, és jól gatyába ráznia ezt a szöveget, ami a sajátja. Mert aki olyan élesen bírál, éles szemmel lát meg dolgokat és olyan kemény kezű szerkesztő, aki ilyen blogot vezet, annak igazán nem lenne szabad megengednie magának egy ilyen könyvet. Már csak azért sem, mert az olyanokban, mint én, csalódást okoz.

Futurama vs. Star Trek

Nem szeretek kipakolni ilyeneket, de ez annyira jó hogy már nem bírom türtőztetni magam. Tessék élvezni:

Futurama: Amit a Star Trekről tudni kell

“Resetelt” cyberpunk

Újabb írás az InterGalaktikán, ezúttal Neal Stephenson Snow Crash című regényéről.

“Ez már nem az a rideg, embertől idegen CP, melynek világáról Brian Aldiss azt nyilatkozta, hogy abban nem lehet felnevelni egy gyereket. A Snow Crash világában fel lehet nevelni – csak nem olyannak, amilyennek szeretnénk. Ez az individuumok kora; aki nem képes önállóan érvényesülni, azt befalják a bürgerparkok vagy a fedesek Amerikája.”

One Lovely Blog Award

Alizától kaptam ezt a megtisztelő, de szerintem meg nem érdemelt kitüntetést. (A kísérőszöveg meg pláne meg nem érdemelt: “az egyik leglelkesebb magyar sf-blogger”.)

Úgy rémlik, ez nem egy mai kezdeményezés, mintha találkoztam volna már ezzel (vagy hasonlóval, asszem Kreatív Blogger volt vagy mifene), de bocsássa meg nekem a világ, hozzám most ért el. Ugyebár 7 azaz hét blogot kell kiválasztani. Nem mondom, hogy bajban vagyok vele, bőven szoktam blogokat olvasgatni, elég csak a linkeket megnézni oldalt. De azért kicsit fura lenne, ha visszaküldeném a címet alizának, mint egyik kedvenc bloggerinámnak. Meg amolyan “multibloggeres” oldalnak sem szeretném adni, úgy érzem, ezzel inkább az egyén teljesítményét díjazom.

A díj maga így néz ki:

blogaward

De nem szaporítom tovább a szót, lássuk a medvét. A sorrend véletlenszerű.

1) Mindannyiunk Chelloveckje, az öreg drúg, alias, Kollárik Péter, aki ugyan ritkán posztol, de stílusosan. Még mielőtt elkezdtem volna blogolni, az ő kricsálásait olvasgattam legelőször.

2) Kánai Andris (SFinsider) blogja is régi kedvencem, főleg azért, mert nem átall olyan szerzőkről is írni, akiről idehaza csak nagyon kevesen hallottak.

3) Onsai (K. Varga Bea) blogjára csak nemrég kaptam rá, de mindig szívesen olvasom (apropó, a pszichós bloggal mi van?)

4) Jud naplója, ami szintén új kedvenc, de üdítő színfolt a maga tiritarka felhozatalával és fényképeivel.

5) Creideiki (Szökrönyös Laci), akivel ha jól emlékszem majdnem egyszerre kezdtük a bloggerkedést, és hamar kiderült, hogy ízlésvilágunk szinte egy az egyben megegyezik. Jun elszeretettel kever is minket, mint azt a Conon többször is hangoztatta.

6) Az én kis ithilem, a külön bejáratú, aki néha az agyamra megy, de cserébe ő is tűri, ha én az agyára megyek. Szóval elvagyunk ;)

7) Az utolsó kicsit rendhagyó, mondanám, hogy posztumusz, de nem akarom előre eltemetni, Conon eléggé rágtuk a fülét, hogy folytassa a blogolást: természetesen zamoranóról és az utánozhatatlan Kvantum Média Koglomerátumról van szó, ami olyan nagy hatást gyakorolt minden SF bloggerre. Én pl. emiatt kedztem el írni, és máig etalonnak, a legjobban összerakott blognak tartom. Zami! Tessék újra blogolni!

Hogy mit a játékszabályai ennek az egész hóbelevancnak?

  • Tedd ki a blogodra.
  • Add át 7 bloggernek.
  • Hagyj üzenetet náluk, hadd örüljenek. :)

Természetesen nem muszáj folytatni a sort, de a megnevezettek azért remélem örülnek. Ha nem, az sem baj :)

Frank Herbert: A Dűne

“Isten azért teremtette az Arrakist,  hogy megeddze az igazhitűeket.”

A távoli jövőben, a hatalmas Impériumban szörnyű és végzetes ármányra készül a Császár és a Harkonnen-ház esküdt ellenségük, az Atreidesek ellen. Leto herceget és Házát a sivatagos Arrakisra költöztetik, a Harkonnenek korábbi hűbérbirtokára, a Galaxis peremvidékére. Ám ez a bolygó az ismert Univerzum legfontosabb helye: ez az egyetlen hely a Világegyetemben, ahol fellelhető a melanzs-fűszer, mely nélkül az Űrliga navigátorai nem lennének képesek az űrutazásra és a civilizáció összeomlana. Azonban a fűszert megszerezni nem könnyű: a mélysivatagban óriási homokférgek őrzik, és ott vannak még az ádáz őslakók, a fanatikus sivatagi fremenek, akik bolygójukat csak úgy nevezik - Dűne.

“Próbálj csak benézni oda, ahová nem mertek benézni! Én fogok visszanézni rád!”

A bonyolult cselvetés és árulás meghozza a várt eredményt: az Atreides-ház elbukik, a herceg ágyasa, a különlegesen kiképzett Bene Gesserit és fia, a tizenöt éves Paul a sivatagba menekül. Paul azonban nem egyszerűen egy hercegi sarj: ő a Bene Gesserit évszázados fajnemesítési programjának váratlan végterméke, a Kwisatz Haderach,”az út lerövidítése”. Ő az a férfi, aki rendelkezik a Bene Gesserit Tisztelendő Anyák azon tulajdonságával, hogy be tudja fogadni elődei tudását, és ő az, aki még arra is képes, amire az eltorzult Liga-navigátorok sem: belelát a jövőbe. A fiú lassan ébred tudtára ennek, miközben őt és anyját befogadják a fremenek, akik bennük látják az ősi próféciák által megjövendölt megváltókat. Paul előtt hamarosan nyilvánvalóvá válik, hogy a fajnak szüksége van arra, hogy elfogadja helyét a legendákban, hogy ő legyen “a külvilágból szóló hang”, Muad-Dib, minden fremen naibja, és elvezesse újdonsült népét a szabadságba, és bosszút álljon apja árulóin. Ehhez, ha kell, az egész univerzumot kiforgatja sarkaiból, miközben színre lép, mint egy új Messiás, egy új korszak kezdete.

“A gondolat, akár kimondják, akár nem, valóságos dolog, és ereje van.”

Frank Herbert talán minden idők legnagyobb sikerű SF regényét írta meg. A szerző több évet töltött álma megvalósításával, és ez érződik is a regényen. Óriási mennyiségű társadalomelméleti, történeti, vallástörténeti és -elméleti, természettudományos és egyéb jellegű tudásanyag halmozódik fel a regény lapjain, az egész mű olyan összetett problémákkal foglalkozik, mint a vallások szerepe, működése, a társadalom, az egyén helye a társadalomban, a jövőbelátás és a faj jövője, amit megfűszerez bonyolult intrikákkal, cselekkel, árulásokkal és álnokságokkal, tervekkel, párbajokkal, és az arrakisi élet aprólékosan és tökéletesen kidolgozott világával. Herbert regénye már az első oldalakon magával rántja az olvasót, és nem ereszti. Hugo- és Nebula-díjas mű is, és a Herbert által írt folytatásokkal együtt talán az eddig született legkomplexebb regényfolyam az SF területén. Sajnos a szerző korai halála miatt műve befejezetlen maradt, és az utódai nem tudtak felnőni hozzá. A több filmváltozat pedig - az 1984-es Lynch-film és a Sci-Fi Channel minisorozatai (itt jegyezném meg, hogy tervben van egy újabb Dűne mozifilm 2010-re) - szintén nem tudta visszaadni a Dűne-érzést.

Maga a Dűne azonban alapmű az SF-ben, kihagyhatatlan és megkerülhetetlen, mint egy homokbucka a sivatag közepén.

“Az élet titka nem probléma, amit meg kell oldani, hanem realitás, amit át kell élni.”

Moby: In This World




 

Jelvényeim

http://sfblogs.net/

http://quantum.sfblogs.net/2007/10/31/sztahanovista-valagrendek-ala-sfblogs/

http://quantum.sfblogs.net/2007/10/31/sztahanovista-valagrendek-ala-sfblogs/

http://quantum.sfblogs.net/2007/10/31/sztahanovista-valagrendek-ala-sfblogs/

 

Crystal Method - Weapons of Mass Distortion

A holnap tegnapja

augusztus 2009
H K S C P S V
« júl   szept »
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31  

Csetboksz

Na, itt a Csetboksz. Ha gáz van, ide írj. Vagy ha akarsz valamit. Vagy ha csak kényszeres grafomán vagy. Vagy mittom én...
  • Kiemelt linkek

  •  

    ingyenes webstatisztika

    Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi k�z�ss�g, Sci Fi hírek