acélpatkány SF blogja

A félreértések elkerülése végett ez egy 2002-es dél-koreai sci-fi/akció film címe (magyarul a nagyon frappáns 2009: A végzetes merénylet címen fut).

A film azzal indul, hogy 1909-ben meghiúsul a koreai japán kormányzó elleni merénylet, mely a valóságban sikerrel végződött. A meghiúsuló merénylet után végigkövethetjük Japán és Korea történelmét. 1936-ban Japán az USA oldalán lép be a második világháborúba, 1945-ben nem a japán városokra, hanem Berlinre dobják le az atombombát. Japánt a ‘60-as években beválasztják az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai közé. Béke, fejlődés és nyugalom honol az Egyesült Japánban, ami a Távol-Kelet egészét igazgatja (lásd a képen, elég homályos, de kivehető).

Azonban van egy szervezet, amely Korea függetlenségéért küzd, még most, 2009-ben is (ami a film készítésének jövője). Több terrorakciót követtek el, a cselekmény is azzal indul, hogy elfoglalnak egy japán kiállítási termet. A kivonuló JBI (a japán biztonsági szervezet) embere körbeveszik az épületet. A rendőrök közt van két barát, Sakamoto és Saigo. Egyikük koreai, a másik japán. A rajtaütés során Sakamoto bebizonyítja, hogy bár koreai, lojális a rendőrséghez. Azonban a nyomozás során a koreai rendőr egyre mélyebbre merül egy különös titok felfedésében, mely összefüggésben van apja árulásával és Korea múltjával és jelenével.

A film látványos, akciókban bővelkedik, és kellően futurisztikus, elhisszük, hogy egy olyan világban járunk, ahol Japán nem csak gazdasági, de politikai nagyhatalom is. Emellett a japán tradíciók továbbélése (ruházat, szertartások) arra engednek következtetni, hogy tényleg nem történt meg az, ami Japán háborús veresége miatt bekövetkezett, vagyis hogy a japán életmód “nyugatizálódott”. Azonban valami elrontotta az egészet. A film keményen 8-9 pont körül mozgott egy tízes skálán. Azonban amikor bekerül a képbe az időutazásos szál, onnantól hirtelen mélyrepülésbe kezdett. Az akciójelenetek értelmetlenekké váltak, engem idegesített is az ami korábban nem zavart, emellett mintha az effektek is rosszabbak lennének a film első feléhez képest. A történet pedig lelassult, vánszorgott a kiszámítható végkifejletig (na jó, a jelenet a pályaudvaron jó volt). Sőt, még a különböző jelenetek is kiszámíthatóak voltak, még a főszereplő tekintetének az irányát is meg tudtam mondani előre. Az időutazás megmagyarázása keményfejű SF-esként pedig csípte a szememet. A felbukkanó karakterek is elég sablonosak voltak, a szerepükkel együtt. A túlhevült koreai nemzeti érzület pedig (ami a 2008-ra prognosztizált Ésazk és Dél egyesülésénél lett végérvényesen bagatellizálva) egy idő után legalább annyira zavart, mint az amerikai filmekben az “amerikanizmus”.

Mindenesetre egyszer érdemes megnézni, ha másért nem a felvázolt alternatív világért. A főszereplő pedig a film elején egészen kiemelkedően játszott, a két barát ellenséggé válása pedig profin lett dramatulgizálva. Ha nem is a legjobb filmek egyike, de érdekes darab.