acélpatkány SF blogja

Megvallom őszintén, nem sok történetét olvastam. Igazán nem is nagyon tudtam, ki ő. Az interneten is nagyon nehezen lehet rábukkanni.

Még anno tizenévesként tűnt fel a neve a Cherubion Az Univerzum örökösei antológiájában, ott is a Tiszavirág című novellájával. Akkor még nem jöttem rá, hogy a sok angolszász név mögött 90%-ban magyarok bújnak meg, így feltűnt a sok idegen név közt virító magyar. Akkor még számolatlanul olvastam a történeteket, nem nagyon figyeltem, milyen nemzetiségű a szerző (ma bevallom, előítélettel indulok a magyar SF-nek, a Cherubionos antológiáknak meg még inkább, de ez engem minősítsen). Csak annyit tudtam róla, hogy viszonylag ismertebb szerző, és hogy már nem élt akkor, amikor a kezembe vettem az írásait. Amik nagyon tetszettek. Volt bennük valami. Egy időre azonban el is felejtkeztem róla.

Aztán tavaly novemberben megvettem a Zombisikoly című kiadványt, amely az ő összegyűjtött novelláit tartalmazta. Az AVANA és a Cherubion közösen adta ki. Olyan volt, mint valami legendás lény, aki mintha csak az írásaiban létezett volna. Annyit tudtam, hogy valamikor 1998-ban hallhatott meg, és hogy nagyra becsülték munkásságát. A kötet előszavából sok minden kiderült számomra.

“Hazánk kevés ismert tudományos-fantasztikus írót jegyez. Viszokay Tamás neve eddig talán nem tartozott ehhez a körhöz, sajnos a megismeréshez és a megismertetéshez kevés volt az idő, fiatalon, negyvenhárom évesen hunyt el, azonban írásaival méltán foglal helyet a nagyok között.
Aki valaha is olvasott valamit Viszokay Tamástól, nem feledheti az annyira sajátos, gondolatokkal, érzésekkel átszőtt írásokat. Novellái és kisregényei távoli földrészekre, a múlt ködébe, a jövő homályos helyszíneire, azaz a képzelet csodálatos birodalmába vezetik az olvasót.
Világa rendkívül színes, megismertet minket emberekkel és idegenekkel egyaránt; történetei életbölcsességekről, emberismeretről és az író elmúlt korok iránti nagy tiszteletéről tanúskodnak, miközben egyaránt vidámak és szomorúak, humorosak és véresen komolyak. Írásai nem csupán szórakoztatóak, de kiérezhető belőlük, hogy az író sokat töprengve próbál meg választ adni az élet nagy kérdéseire.” (a kötet előszavából)

Saját biográfiáját valahol az interneten még megtalálni, de úgy érzem, nem bánja senki, ha ide bemásolom.

“1955 április 13-án születtem Debrecenben. Jogi egyetemet végeztem, magán ügyvéd vagyok […]
Nős vagyok, két gyermekem van (Ágnes 6 éves, Vajk 3 éves), Gödöllőn élek. Mint annyi más fiatal, már tizenéves koromban a sci-fi hatása alá kerültem. Az első SF amit olvastam, egy novelláskötet volt, “A pokolba tartó
vonat“, Asimov, Robert Bloch, Eric Frank Russel, Poul Anderson és hasonló nagyságok írásaival, ha jól emlékszem, 1968-ban. Azután jött a Galaktika antológia és folyóirat, illetve a Kozmosz majd Galaktika Fantasztikus
Könyvek sorozat, ezek azóta is gyűjteményem értékes darabjai.
Ez a gyűjtemény jelenleg 1100 kötetből és 4500 novellából áll, és igyekszem tovább gyarapítani.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy már tizenéves korom óta írok is. Az az igazság, hogy egyetemista koromban évekig írtam naplót, de irodalommal sokáig nem kísérleteztem.
A 80-as években, amikor még Debrecenben laktam, egyszer elküldtem egy novellapályázatra a naplóm egy rövid részletét, de úgy érzem, ez még nem volt igazi próbálkozás. Mégsem bántam meg ezt a tettemet, mert akkor
ismertem meg Nemes Istvánt, aki azóta is jó barátom.
Végül 1991-ben jutottam el addig, hogy megírtam első sci-fi novellámat (Ez “A meg nem énekelt hőstett“, a Solaria-ban megjelent).
Két esemény győzött meg arról, hogy a fejemben forgó gondolatokat novellák vagy regény formájában vessem papírra.
Egyik kedvenc színészem, Anthony Quinn írt egy könyvet, egy önéletrajzi művet, a TV-ben volt erről egy műsor. Quinn elmondta, hogy szerinte ahhoz, hogy egy férfi teljes életet éljen, négy dolgot kell megtennie:
- ültet egy fát,
- felnevel egy fiút,
- ír egy könyvet és
- megküzd egy bikával.
Nos, fát már ültettem, fiam akkor még nem volt, de… hogy is mondjam, tervbe volt véve. Jöhet tehát a könyv. A bikát pedig majd meglátjuk.
Ezután néhány héttel Robert Merle-ről láttam egy portréfilmet, amelyben mosolyogva ismerte be, hogy 40 évesen jelent meg azt első könyve.
Ez is körülbelül stimmelt.
Hát, valahogy így lettem író.
1993-ban írtam meg a Quinn megkívánta könyvet, egy 350 oldalas regényt, ami talán 4-5 év múlva lesz is olyan állapotban, hogy megjelenhessen.
A novelláim már jobban sikerültek. Első megjelenésemet Juhász Györgynek köszönhetem, aki a Solaria Magazin 1995. évi 3. számában közölte “Hinta az őrületig” című írásomat. Nyomtatásban először a Cherubion Kiadó által
közzétett “Ozirisz országa” című antológiában jelent meg novellám (”A gyáva ember“), 1996 nyarán.
Juhász Gyuri azóta is bizalmával tüntet ki, s ugyanezt mondhatom el Nemes Istvánról, a Cherubion vezetőjéről is. Mindkettejüknek köszönet ezért. Úgyszintén köszönet az X-Magazin folyóiratnak, ők is lehetőséget nyújtottak
novelláim megjelenésére.
Az íráson kívül szeretek sakkozni, és imádom a focit (már úgy értem, nézni).”

Az elismerés díj formájában sajnos csak halála után érte: három hónappal a halála után A cunami hatásai című novellájáért neki ítélték az első Zsoldos-díjat. Kötete nyomtatásban korábban meg nem jelent írásaiból került kiadásra. Hogy kiadják-e a regényét…Hogy mit gondolok én, mint olvasó a novelláiról? Valóban mély gondolatiság jellemzi az írásokat. Ritkán foglalkozik a tudománnyal, művei inkább a gondolatok síkján mozognak. Jellemző témái az egyén belső világa, az idegen kultúrák közti szakadék, a félreértések okozta hibák és a moralitás. A történelem iránti szeretete egyből szembetűnik, de itt nem csak klisék és helyszínek használatában merül ki. A történelem mély ismerete mutatkozik meg a művekben. Én személy szerint nem a díjnyertes novelláját tartom a legjobbnak, de ez nem is számít.

Novelláinak bibliográfiája az interneten elérhető. Ugyanitt olvasható egy nagyon szép megemlékezés 1999-ből. A novellák mind hozzáférhetők az interneten, a solaria honlapján.

Sajnos, a halála óta eltelt 11 év alatt elfelejtődött a neve. Számomra és a nemzedékem számára csak egy név a sok közül, egy ismeretlen valaki. Én sem mondanám magam Viszokay szakértőnek, sőt, még rajongónak sem. Mindazonáltal talán megéri a fáradságot, hogy kezünkbe vegyük egy-egy novelláját és elgondolkodjunk azon, vajon mit is akarhatott mutatni nekünk velük.