acélpatkány SF blogja

“Die Welt ist schlecht.”

Lajtai Gábor élettörténete különös és misztikus. Nem azért, mert Hungarovillben, az Egyenlítői Magyar Afrika fővárosában, egy olyan világban született és élt, ahol a Tengely győzedelmeskedett a világháborúban, és a csatlós országok, így Magyarország is kapott egy szeletkét az imperializmus gyönyöreiből. Gábor ebben az idegen és félig-meddig ismerős környezetben a belső lelki világ kaotikus zavarával sodródik az éveken át. Barátok, ellenségek, szerelmek, csalódások, hazugságok és a legmélyebb igazságok hagyják ott nyomukat a lelkében. Szerelme Afrika és Hunyadi Ági iránt csaknem annyira felfoghatatlan, mint a bennszülöttek rituális, lüktető táncai a trópusi, fülledt, forró kontinensen. Emberek élete úszik el a világ ködében, a tűző napfényben, miközben Gábor egyre mélyebbre süllyed abban, ami a legszörnyűbb a világegyetemben - az emberi létben.

“- Alapítsunk egy új Magyarországot - mondtam, még mielőtt végiggondoltam volna a dolgot. Egy hosszú pillanatra csönd lett, azután elszabadult a pokol.
- Foglaljunk el suttyomban egy csendes-óceáni szigetet, és csináljunk egy alternatív Magyarországot. Gyarmatokról többé szó sem lehet.
- Kicsi ország lenne, jóformán mindannyian ismernénk egymást.
- És állandóan vitatkoznánk.
- Persze nagyon okosak lennénk. Gépeket, meg olyan kis… izéket találnánk fel, és gazdagok lennénk mindannyian.
- Viccből hadat üzennénk minden nagyhatalomnak, hogy jókedvük legyen a diplomatáknak. Tudnák, hogy nincs egyetlen katonánk sem.
- Űrhajókat küldenénk a Marsra, és a Jupiter mellé. És ott is városokat építenénk.
- Ha még sem értenénk meg egymást, hát alapítanánk egy harmadik alternatív Magyarországot, valahol a Jupiter körül.”

Trenka Csaba Gábor ebben a mesterművében olyasmire vállalkozik, amitől a legtöbb író visszaretten: egyszerre mutatja be mélyen az emberi lélek sötét bugyrait és teremt egy számunkra idegen perspektívát. Hőse számára idegen a hó és Magyarország, de otthonosan mozog a négerek bádogviskói között és Afrika misztikus világában. A sosem volt történelem, mely azonban mégis olyan, mint a miénk, sokkal több megfontolni valót tartogat, mint azt elsőre gondolnánk. A szerző élesen megmondja a véleményét a világról és az emberről, nem riad vissza megmutatni, milyen kegyetlen és gonosz is a világ valójában, és hogy mégis mitől tud szép lenni az élet.

“És most ki védene meg bennünket a románoktól, ha nem a Harmadik Birodalom? Már megint elfoglaltak a Niger mellett néhány ültetvényt tőlünk, azon az alapon, hogy az a Dáciából érkezett római légionáriusoké volt Vespasianus császár idején.”

Humor, egzotikum, dráma, romantika, testiség, bujaság, nyíltság és vadság örvénylik a regény lapjain, míg a kis Lajtai fiú a Mária-öböl partjaitól a rommá lőtt Kabulig eljut, mindössze három évtized alatt megjárva a Mennyet és a Poklot. Már nem is számolja veszteségeit, olyan hosszú a lista. Megalkuszik, hogy életben maradjon,  közben azonban mégis hű marad egyfajta értékrendhez, ami miatt szimpatikussá válik az olvasó szemében.

“Az a hangzavar, ami nem megismételhetetlen, ami nem különleges és felkavaróan idegen, az nem zene. A lányok a szerelemben mutatják meg, hogy kik is ők valójában. Akik elzárkóznak a szerelem elől, és ne feledjük, hogy mindig úgy kell szeretkeznünk, ahogyan igazi zenéket játszik az ember, azok ettől még lehet, hogy emberek. Megengedem. De nem igazi lányok.”

És valóban. A könyvben felbukkanó zenék - Brian Eno, Patti Smith, Kraftwerk, Mozart, egyenlítői soul, rock, kakofonikus hangzavar és bennszülött ritmusok - még álomszerűbbé teszik ezt az amúgy is álomszerű világot. És ha mindez nem lenne elég, a regény 1991-es megjelenését követően a Napoleon Boulevard zenekar készített egy lemezt Egyenlítő Magyar Afrika címmel. A lemez számai igen szépen illeszkednek a könyvhöz, dallamosak, egyszerre európaiak és afrikaiak, varázslatosan ismerősek és idegenek, akárcsak a könyv maga.

“Neandervölgyiek vagyunk, akik megpróbálkoznak az űrhajókkal. Ami eddig történt, az csak zavaros, alaktalan előjáték. Évezredes, süket másnaposság. A szánk sarkában még ott piroslik a vérrel kevert, üdítő méreg. Becsuktam a szemem. Spirálködök, galaxisok fénylettek át a szemhéjam mögött. A történelem holnap kezdődik. Azt hiszem.”

Azt hiszem, ezt hívom én bölcsességnek.