A kontraszt akkor lenne érdekes, ha láttam volna a Will Smith-féle Legenda vagyokot, vagy a Matheson sztorit olvastam volna. Mindenesetre azt kell mondjam, semmilyenelőismeret nélkül is szörnyű a film… Ráadásul ugyanabban az évben készült, mint a másik. De itt a filmben sehol sincs feltűntetve, hogy Mathesoné lenne az ötlet. Igazatmegvallva akár azt is mondhatnák, hogy nem, semmi sem utal rá hogy egyértelműen onnan nyúlt a rendező - aki egyébként az egyik roszarcú antihőst játsza, szóval kétségbe vonom filmes kvalitásait.
Renchard (Mark Dacascos, már itt kezdődnek a bajok) egyedül él, látszólag ő az utolsó ember a Földön, miután egy titokzatos vírus szépen kiírtotta az emberiséget. Ám kap egy üzenetet egy lánytól, aki a közeli városban rekedt, majd miután két fegyveres érkezik hozzá Antiochból, ahol állítólag élnek még emberek, kénytelen elindulni megmentenia lányt, aki állítólag a vírus ellenszerét hordozza a vérében.
Háát… izé… Töb bajom is van ezzel a filmel: 1) miért kell állandóan a szánkba rágni a főhs családjának tragédiáját, amit láttunk a film elején? 2) ok, fertőző a zombik vére… akkor miért nem fertőződnek meg a csávókáim amikor csurom vérben dagonyáznak meg puszta kézzel püfölik a zombikat? 3) ha a csaj az ellenszer, akkor miért sikkad el ez a szál a végére? ok, van valahonnan áram (generátor stb.) De működik az internet? Ráadásul a csaj csak úgy megtalálja a fószert, aki állítólag évek óta nem látott embert, holott a közeli hegyekben egy település van fegyveresekkel meg mindenféle kütyüvel… Az már csak hab a tortán, hogy a plakátokkal ellentétben mégsem ő az utolsó ember…
Szóval egyet tanácsolok: ha jót akarsz, nem nézd meg! Max. ha szereted az ilyen filmeket. Én nem szeretem…







Ajjaj, megint egy Asylum film a Transmorphers és az Alien vs. Hunter évéből. Tőlük nem kell semmit sem várni, évek óta abból élnek, hogy az aktuális blockbuster kopi-pészt verzióját egy hónappal fejezik be és postázzák a tékákba, mielőtt az igazi verzió premierje eljönne…
No, én akkor ezt a filmet nem nézem meg.
Jaj, de örülök, hogy fekete a bötű…