2009 február archive at acélpatkány SF blogja

2009. február. archívuma.

Újabb ökörség: a Vektor

2009. február. 28. SF és Film-ban. 5 Hozzászólás

“Én vagyok a Bölcsész. Én osztom az észt.”
Ha már írtam a Kung Pow-ról, akkor miért ne írhatnék egy hazai “remekműről”: a Vektorról. Ez ugyebár a gyengébbek kedvéért a Mátrix szinkronparódiája. Nagyjából követi az első Mátrix film képsorait, néhol kicsit átvágják. A filmet az “Alterego” nevű kis csapat (bölcsészek, mondanom se kell) készítették, két srác adja az összes hangot (néhány jelenetbe belerakták magukat, a képernyőkön láthatjuk hogy készült a szinkron).

(előre elnézést, de ez a bejegyzés is csak youtube-os videókból fog állni, de baromi jóóóóók!)

A lényeg: Van ugye Hatvanvattos Neon, egy félkegyelmű. Egy nap felhívja az apja, Morfológus, és kiderül, hogy Neont fel akarják fedezni és üresfejű sztárt akarnak belőle csinálni.

Lényeg a lényeg: a szöveg. Akkora állatságok vannak benne, ráadásul olyan jól összerakva, hogy az valami hihetetlen. Örökbecsű klasszikus idézeteink származnak innen, mint kedvencem: “A jövő egy kalap sz@r. De a süti finom.”

Szóval aki nem ismeri, annak itt a remek alkalom, szerezze meg valahonnan és nézze meg! A mai alapműveltség elengedhetetlen követelménye.

Ja, és közben…

2009. február. 27. Magán-ban. 7 Hozzászólás

…elmúlt a blog egy éves. Hát igen, most nem nagyon érek rá az évfordulókkal foglalkozni

Akkor egy kis számvetés:

- az első bejegyzés 2008. február 14-én született, az első érdemi bejegyzés ugyanazon a napon, a Nausicaa című animéről. Az első hozzászólók sezlony, Hackett, Chello és Laikus voltak. Ezzel együtt összesen 134 bejegyzés született, összesen 490 hozzászólással (hogy hány százaléka az enyém, azt nem tudom). A legtöbb hozzászólás (a saját hozzászólásaimat is beleszámítva) az Idő urai és a Hét tény rólam.. bejegyzésekhez érkeztek. Hogy ezek voltak-e a legkedveltebbek, arról sincs fogalmam. Zamival mindig érdekes eszmefuttatásokat folytatunk arról, hogy most mit írjon az ember: énblogot vagy tematikust? Én az utóbbira szavazok, de azért van pár bejegyzés ami a másik kategóriába tartozik, de ennyi szerintem még belefér.

Egy kis előblogtörténelem: nem ez volt az első blogom (és valszeg nem is az egyetlen). A freeblogon volt korábban egy, még ugyan megvan, de már csak emlékműnek, jóideje nem került fel rá semmi. azonkívül volt mégegy freeblogom is, meg egy blog.hu-s is, de mindkettő törölve lett. Azonkívül bele-belekontárkodom ugye a szt!mpank blogba is.

Hogy kinek szerzett örömet a blog, azt nem tudom. Néha felbukkan egy-két hivatkozás az interneten, és úgy hiszem ezért bőven megérte :-) Meg ugye azoknak is, akik olvassák a bejegyzéseket, még ha nem is kommentelnek (ahogy Carl Weathers mondta a Predatorban: “Látlak téged…” ). Szóval ennyi. Majd lesz még második év is, azt megígérhetem.

Keringő Bashirral

2009. február. 21. Film-ban. 1 Hozzászólás

1982 - az oly sokszor megtépázott apró országot, Libanont újra háború sújtja. Az izraeli hadsereg, hogy kifüstölje a palesztin terroristákat, offenzívát kezd északi szomszédja ellen. A háború azonban nem lett olyan egyszerű, mint ahogyan azt az izraeli vezetés elképzelte. A megalakuló Hezbollah erős ellenállást fejtett ki. A helyzet akkor mérgesedett el, amikor a keresztény falangisták vezetőjét, libanon megválasztott köztársasági elnökét, Bashir Dzsemajelt merénylet érte és meghalt. Erre az izraeli csapatok bevonultak Nyugat-Bejrutba, és a falangisták átvették az uralmat a területen, ami végül egy kegyetlen mészárlásban csúcsosodott ki a palesztin menekülttáborokban. Miután a vérengzés a közvélemény fülébe jutott, Izrael kivonta csapatait és tárgyalásokat kezdett a békéről.

Ezt a csúfos háborút dolgozza fel Ari Folman izraeli rendező Waltz with Bashir című animációs filmjében (idehaza Libanoni keringő címen mutatták be).

“Az egész olyan volt, mint egy LSD utazás”

Főhősünk, maga a rendező, egy volt libanoni veterán, egy nap ráébred, hogy nem emlékszik semmire a háborúból. Barátja épp arról panaszkodik, hogy álmában az a 26 kutya kísérti, akiket lelőtt egy libanoni falu mellett egy bevetés során. Ari elindul, hogy megfejtse, mi is történt vele a háborúban, és mit jelent az az emlékkép, ami az egyetlen töredéke ebből a bizarr időszakból. A film különös hangulatot teremt, ami az európai embernek igen szokatlan: harc a mediterrán világban, fegyveresek vonulása a Bejrúti belvárosban, kisfiúk RPG-vel. Az animáció egyszerre teszi álomszerűvé a filmet, illetve kölcsönöz neki egyfajta lidércnyomásos felhangot. És a film egyes jelenetei tényleg álomszerűvé teszik az egész filmet, mintha nem is egy történelmi, valós esemény feldolgozását látnánk. De senki sem tudja, pontosan mi is történt. A filmben megszólalnak katonák, egy riporter, és mind más aspektusát mutatják be a háborúnak. Persze végül minden szál egy dologhoz vezet: a palesztin táborokban történt mészárláshoz. A rendező ezzel kapcsolatban még a végén egy erős érzelmi ráhatást is bevisz, egy balhorgot, ami szerintem betalál. Ahogy írta egy interjúban, nem szerette volna, ha az emberek úgy mennek ki a moziból, hogy egy animációs filmet láttak. Nem, mert ez megtörtént, ráadásul nem a világ másik végén, hanem itt, Európa szomszédságában.

A film eddig Golden Globe-ot, a Nemzetközi Filmkritikusok díját elnyerte, díjat kapott Cannesban és Berlinben, hogy csak párat említsek. Az Oscarra jelölték mint idegen nyelvű filmet. Már csak a hangulata miatt is megéri megnézni (és a zenéjéért is).

És hogy miért érdekes ez a film? Az alábbi két klipp megmutatja remélem. Nálam egyszerre volt katartikus és lehangoló.

A film hivatalos honlapja.

Újabb pofátlan önreklám

2009. február. 21. SF, Irkálmányok, olvasmányok és GFK-ban. 2 Hozzászólás

Ahogy a könyv, úgy ez az ismertető sem ér fel az előzőhöz. De remélem elfogadható (a könyv biztosan… )
(Amúgy a Tengely című R. C. Wilson regényről szól.)

Égi eszterga

2009. február. 6. SF és olvasmányok-ban. 5 Hozzászólás

Ursula K. Le Guin azon női szerzők közé tertozik, akiknek nagyra becsülöm a munkásságát. Korábban A sötétség balkeze című regényét olvastam, mely magával ragadó világot teremt és fejsúlyos kérdeéseket boncolgat. Ezzel a könyvvel már magasra lépett a virtuális tetszési piramisomon a szerző, de az Égi eszterga tovább erősítette ezt a tényt.

A regény bevallottan PKD munkásságának ihletésére fogant, szereplője, a valóságot álmokkal megváltoztatni képes George Orr és a boncolt kérdések mind visszaköszönnek Dick műveiből. A történet a már említett valóságformálás körül bonyolódik, amit George kezelőorvosa, Dr. Haber - ha nem is direkt, hanem áttételesen - a saját hasznára akar felhasználni. Azonban minden egyes újabb megteremtett “valóság” mintha rosszabb lenne az előzőnél. Orr lassan ráébred erre, és végül szembeszáll Haberrel.

A regényben az írónő, akinek egész munkásságára jellemző a keleti filozófiák hatása, a Szabó Lőrinc verséből ismert Csuang-ce (másképp Dzsuang-dszi) tézisét veszi alapul, miszerint nem lehet biztosan megmondani, mi az álom, és mi a valóság.

Szabó Lőrinc: Dzsuang-dszi álma

Kétezer évvel ezelőtt dsuang dszi,
a mester, egy lepkére mutatott.
- Álmomban - mondta - ez a lepke voltam,
és most egy kicsit zavarban vagyok.

- Lepke - mesélte -, igen, lepke voltam,
s a lepke vígan táncolt a napon,
és nem is sejtette, hogy ő dsuang dszi…
és felébredtem… és most nem tudom

most nem tudom - folytatta eltűnődve -,
mi az igazság, melyik lehetek:
hogy dsuang dszi álmodta-e a lepkét
vagy a lepke álmodik engemet? -

Én jót nevettem: - ne tréfálj, dsuang dszi!
ki volnál? te vagy: dsuang dszi! te hát! -
Ő mosolygott: - az álombeli lepke
épp így hitte a maga igazát! -

ő mosolygott, én vállat vontam. Aztán
valami mégis megborzongatott,
kétezer évig töprengtem azóta,
de egyre bizonytalanabb vagyok,

és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,
már azt, hogy minden kép és költemény,
azt, hogy dsuang dszi álmodja a lepkét,
a lepke őt és mindhármunkat én.

Orr álmairól senki sem tudja bizonyosan megmondani, hogy befolyásolják a valóságot, kivéve ha ők maguk is részeseivé válnak a változtató erőnek, mint Haber, aki szuggesszióval kényszeríti Orrt álmodásra. Orr, aki maga az entrópia, a világegyetem végső hőhalálának a gátja, szemben áll Haberrel, aki mindenáron a változást hírdeti, és ki akar lépni a világból, hogy mint külső irányó erő hasson rá.

A regény ennél sokkal komplexebben fejti ki ezeket a gondolatokat. Aki fogékony az ilyesmire, és nem ilyed meg egy csipetnyi dicki beütéstől, annak meleg szívvel tudom ajánlani.