Volt szerencsém befejezni K. W. Jeter Szárnyas fejvadász 2 - Az emberi tényező című regényét, melyet a mi überfasza fordítónk ültetett át magyarra (remélem most örül 
).
Azt ugye mindenki tudja, hogy Jeter Dick közeli barátja volt, a fiatal diák sokat köszönhet a ‘70-es években már befutott, bár (eufemizmus) kissé bogaras szerzőnek. Jeter volt az, aki mindig kész volt szembemenni Dick őrültségével. “[…] ha valaki kételkedni kezd a külsőségekben, a valóság látható szintjében, akkor az az ember egy végtelenbe nyúló útvesztő kellős közepén találja magát, ahol semmi sem az, aminek látszik.” Ezt írja a regényben is, és szinte érezzük a fricskát, ahogy repül a levegőben.
A regény története ott folytatódik, ahol a film abbamaradt. Deckard a replikáns Rachellel északra menekül, és egy erdei viskóban töltik napjaikat. Deckard a lányt, hogy meghosszabbítsa életét, hibernált álomban tartja és csak rövid időre engedi ki. Azonban hamarosan megjelenik Sarah Tyrell, a halott Eldon Tyrell unokahúga, Rachel templánsa (akiről a replikánst mintázták) és megbízza a fejvadászt, hogy fogja el az utolsó Nexus-6-os androidot, akit nem sikerült korábban likvidálnia. Azonban a már első ránézésre sem egyszerű történet tovább bonyolódik, amikor egy másik fejvadászt, a film elején lelőtt Holdent, aki gépekre kötve fekszik egy szigorúan őrzött kórházban, elrabolja a magát Roy Batty templánsának kiadó férfi. Jeter igyekszik úgy-ahogy összeilleszteni a film és az alapregény világát, bár egyértelmű, hogy a film dominált. A regény alapvetően arra épít, hogy megkérdőjeleződik, ki az android, és ki az ember. A végén még Deckardról se lehet biztosan megállapítani, ki is valójában. Ha az ember hagyja, hogy Jeter az orránál fogva vezesse, akkor egészen élvezetes a regény, főleg az olyan részekkel, amik a film emlékezetes pillanatait idézik.
De nekem mégis túl sok volt ez. Egy idő múlva nem láttam mást, mint a cselekményt, ami kutya módjára a saját farkába harap. Egyáltalán nem nevezném kiemelkedő regénynek, inkűább jónak és élvezhetőnek, de sajna a lendülete valahola 200. oldal körül elveszlik, megbicsaklik. És megint: ha olyan qva fontos az emberi élet, akkor miért halnak meg annyian egy egyszerű pisztolylövéstől? Ugyanez volt a bajom a Törött angyaloknál is: az író nem tartja magát a szabályaihoz.
Végeredményben mint mondtam, nem egy rossz regény. Van folytatása is, a Replicant Night és az Eye and Talon.
De amúgy érdemes elolvasni? Nekem annyira nem tetszik a sztori, amit leírtál…
Hát, nem szabad sokat várni tőle. De érdemes elolvasni, gőleg ha tényleg lesz Blade Runner 2 film.
Ha lesz is BR2 film, szerintem írnak hozzá pörgősebb forgatókönyvet. Pedig a környezet, a kurva sok eső helyett ezúttal kurva sok napsütés vagy az oldalra dőlt lakótelep jól mutatna a filmvásznon, és a külsőleg igen megváltozott Sebastian is érdekes látvány lenne (négyből három végtagja hiányzik) - Prisről nem is beszélve.
Az a baj ezzel, hogy a Prist játszó szinésznő a., egyrészt megöregedett, b., a Kill Bill-ben megvakult, szóval mást kell keresni helyette…
Nem tudom, az atmoszféra rendben van, de picit erőltetettnek éreztem a történetet a végére. Amikor már 200 oldala “ki-kicsodát” játszanak, és a végén az író pár mondatban letudja, hogy “ő nem replikáns”. Ez nekem nagyon nem jött be.