“A gondolat, akár kimondják, akár nem, valóságos dolog, és ereje van.” /Frank Herbert
Ezennel “hivatalosan” is “steampunk blogger” lettem. Na nem gőzceruzával vések pergamenre sötét szobákban, hanem egyszerűen csak a korábban említett szt!mpank blog bloggerévé váltam. Noha még nem írtam semmit, de ami késik nem múlik - ez tőlem megszokott, lassan jutok el az alkotás fázisába, viszont ha ott vagyok…
Szóval most már még egy helyen manifesztálódik a tudatom. Lassan… lassan…
Iwiwen véletlenül bukkantam rá a STEAMPUNK nevű klubra. Kicsi klub, én vagyok a 12. tagja. Viszont annál lelkesebb!
Oldalukon, a szt!mpank-on olyan finomságokat találhat az ember, mint egy steampunk névgenerátort, különböző videókat és hasonló témájú oldalakat. Háttérinfókban is bővelkedik az oldal.
Innen indultam el keresgélni a youtube-on és találtam rá pár érdekes videóra:
A Gentelemt’s Duel egy nagyon szórakoztató kis rövidfilm, még én is jót nevettem rajta, pedig nem is értek annyira angolul:
Azt hiszem, most jutottam el arra a pontra, amikor már tényleg nem tudom hogy rendezni a könyvespolcom, hogy minden könyv elférjen. Legjobb, ha egy képet mellékelek.
(ráklikkelve lehet böngészni)
Remélem látszik a probléma. Meg persze nem is állok le a könyvvásárlással. Most pl. beszereztem A feladatot meg életem első “fekete” Galaktikáját. Ja, és hazahoztam két nem SF könyvet, hosszú ideje az elsőket, amiket én vettem: Orwell Állatfarmját és Murakami Haruki Kafka a tengerparton című regényét. Valószínűleg a vizsgaidőszakban majd sort kerítek mindkettőre, kíváncsi vagyok a Harukira. De még Szegeden is van pár könyv, ami tuti nem fog ideférni. Orvosolni egyenlőre nem tudom, de jól esik ilyesmiről sírni 
Más: egy kedves barátom unszolására belekezdtem egy regénybe. Mármint nem olvasni. Nem tudom, mi lesz belőle, lehet pár oldal után hagyom a fenébe. De amíg irodalmár barátom él és virul, tuti csesztetni fog, hogy folytassam. Közeljövő, politikai játszmák, kémek, szerelmi bonyodalom. Ahogy én szeretem. Nyakonöntve egy kis borús jövőképpel és pszichós dolgokkal.
Az InterGalaktikán megjelent egy írásom a Pörgésről. Remélem nem haragszotok az önreklámért…
Ösvénynek és Nitának is eszébe jutottam (mondjuk azon nem csodálkozom, hogy egy dologra forog az agyuk), így szinte kötelességem megírni ezt a bejegyzést az őszről, noha a holnapi referátumommal még sehol sem állok.
Ősz. Rövidke szó, azonban mégis velős. Most a csontig hatoló idő az, ami leginkább eszembe jut. A meleg nyár után az ember még nem szokott teljesen hozzá ehhez az időhöz. Mondjuk novemberi gyerek vagyok, de nem szeretem a hideget. Pedig vannak áldásos hatásai. Pl. a hideg, esti séta, amiben ilyenkor részem van, éjfél után a kihalt szegedi utcákon. Az elmélkedés pillanatai ezek, amikor ha valaki épp mellettem van, a legnagyobb őszinteségi rohamban talál…
Az ősz furcsa időszak. Átmenet. Átmenet a nyár vakító színei és a tél egyhangú szürkéje közt. Az egyre gyakoribb reggeli ködök, amik sejtelmesen az elmúlást juttatják eszembe, illetve a mardosó egyedüllétet. “Minden ember egyedül van”, valami ilyesmit mond Donnie Darko. Én legalábbis egyedül vagyok, bár sok barátom van. Gyerekek, pont rossz pillanatot választottatok ki a hangulatjelentésre.
A korai sötétedés még jobban növeli a rosszkedvet. Sötét és hideg, a legrosszabb párosítás. Az egyetem sem az igazi: a napfény városában télen ugyanolyan hideg van, mint bárhol. Hiába lenne szabadideje az embernek - az más kérdés, hogy most nem nagyon van - de ilyenkor nem mer kimozdulni. Nem ülhetsz ki az alkonyban a Tisza partra, elmajszolni egy hamburger, nem ülhetsz ki a szökőkúthoz az árnyas fák alá. Nem, csak a hideg marad.
Ennyi.
(Ja, stafétaátadás: legyen hackett, sayed és fairylona)
Házi feladat teljesítve, Isten gépei betermelve.
Először is: Hackett, félelmetes, hogy mennyire ráérzel azokra a témákra, amik foglalkoztatnak mostanában. Először a poszthumánok, most meg ez a technológiai szingularitásos téma. Érdekes, hogy egészen eddig nem is ismertem ezt a kifejezést, de végig erről prédikáltam az erre fogékonyabb ismerőseim között. De nézzük inkább magát a könyvet.
Nem mondhatom azt, hogy az Isten gépei jobb könyv a Poszthumán döntésnél, ugyanis számomra teljesen más kategória a kettő (de előljáróban, ez a könyv jobban tetszett). A Poszthumán sokkal realistább, még ha a poszthumanizmus témája rengeteg teret enged is az írónak. Ellenben az Isten gépei, pont mivel a gyorsuló, megjósolhatatlan fejlődés áll a középpontjában, sokkal labilisabb és a mi lassú agyunk számára hihetetlen jövőt prognosztizál, így az író szinte a végletekig tágíthatja - és tágítja is - a lehetőségeket. Sokkal “fantasztikusabb” mű. A befejezés ötletes, nekem tetszett, hogy nyitva hagyja a fejlődés útvonalát. Egyébként elmondanám, hogy a Manipulátorok kiléte nekem a 132. oldalon már kiderült, holott az csak a 252. oldalon válik nyílvánvalvá. Persze épp ezért a 132. oldaltól fogva izgalommal faltam az oldalakat, hogy helyesen tippeltem-e, vagy sem. De bejött.
Ami még a könyv mellett szól, hogy gördülékeny, és az állandó változás ténye felpörgeti a könyvet. A regény cselekménye nem egyetlen ember körül bonyolódik a szó klasszikus értelmében, ezért féltem is az elején, hogy nem sikerül megragadnia az írónak a konkrét cselekményt, ezáltal a levegőben lógó képzelgéssé válik a történet. Az pedig különösen tetszett, hogy a regény főhőse megváltozik a cselekmény közben. Visszatérve a gördülékenységhez, szó szerint faltam a könyvet. Nem is emlékszem, utoljára melyik volt az a regény, amit ilyen könnyen sikerült kiolvasnom. Persze az is hozzá tartozik, hogy rövid, és amolyan clarke-i szokás szerint eléggé szét van tagolva, ami nem baj. Egyébként ha már képzettársításoknál tartunk: a Manipulátorbolygó megjelenésekor Fritz Leiber A vándor című regénye és Stapledon Star Maker-e (előbbi mottóját az utóbbiból vette) jutott eszembe az űrben utazó planétákkal. De persze ezek egészen mások.
Ami még érdekes volt, és ezt szombaton ki is veséztük a találkozón, az a mai világ megjelenése. Bill Gates, a Google-ös arcok, a YouDream és hasonlók, ezek számomra hűen keltik azt az érzetet, hogy igen, ez a mi világunk jövője (mondjuk a YouDream nekem picit erős volt). Ritka az ilyesmi, még angolszász íróknál is, de üdítően hatott. A Diablo Budapestje meg a pálmafákkal és a trópusi környezetével egy kis “Trenka-fílinget” csempészett a tudatalattimba.
Szóval ez egy bravúros könyv, csak gratulálni tudok a szerzőnek. Amit egyébként ha minden jól megy, majd élőben is megteszek.
(ui.: jó tudni, hogy a 41. születésnapomon nagy horderejű dolgok fognak történni)
Hát ja. Nem igazán jöttem rá, hogy a cím mire utalhat, találgatásokba meg nem mennék bele. Általában hidegen hagy, mi a címe egy regénynek, de ennél a könyvnél, ezzel a címmel érdeklődésre tartott számot nálam. Sajna, igazuk lett a rosszmájú kritikáknak.
A könyv zseniálisan indul. Nagyon megfogott, hogy paff, beledobtak a mély vízbe, itt egy polgárháború, amolyan “mini-quellista’ felkelés, amiről az előző kötetben Morgan annyit mesélt. És ebben a könyvben sokkal mélyebbre belelátunk a Protektorátus világába. Itt a tudattárolás okozta társadalmi problémák háttérbe szorulnak: a hangsúly máson van. Először is ott van az egész világ eredete: a marsiak öröksége, ami szerintem egy baszottul nagy húzás volt Morgan részéről, komolyan mondom, nagyon jó volt olvasni az ezzel kapcsolatos fejtegetéseit. “Nem vagyunk ide valók” mondja az egyik szereplő. Aztán az egész Céges posztcyberpunk világ. Nagyon baba, a high-tech cuccokról nem is beszélve (az a nanoizé félelmetes). A szereplők is bejöttek, bár a végére nagyon megváltozott a véleményem az egész könyvről. Mindenesetre ezt a könyvet nem szabad összehasonlítani az Altered Carbonnal (azértse írom le magyarul!), a két könyv teljesen más dimenziókban mozog. Persze, Kovacs itt is ex-Küldött, de már korántsem küld annyi embert VH-ba, mint az előző könyvben, és nem is az a kiégett Humphrey Bogart. Inkább egy kiégett katona. Egy rakás dolgot megtudunk a múltjáról és Harlan Világáról.
Ja, hogy a történet? Kovacs zsoldosként vesz részt a Sanction IV-en folyó polgárháborúban, a Carrera Ék nevű protektorátusi zsoldoscsapat tagjaként. A katonai kórházban egy fura kis fószer bogarat ültet a fülébe, hogy egy marsi térkaput találtak az egyik háborús zóna közepén, aminek a túloldalán egy marsi űrhajó van! Kovacs és a fickó úgy dönt, ebből az évezred üzletét lehetne összehozni, csak egy régésznőt kell kihozni az egyik internáló-táborból és keresni kell egy Céget, aki nem nyírja ki őket egyből. Na de persze semmi sem ilyen egyszerű egy olyan világban, ahol rajtad kívül még a pénz és a politikai elvek is befolyásolhatják az eseményeket.
Hogy miért nem lett nálam 10-es ez a könyv? Egyrészt mert kb. a 340. és a 400. oldal között lévő szövegrész mehetett volna a kukába. Annyira idegesítő volt már az egész. Meg aztán, Kovacs eleve sérült testben indít a regény elején, aztán sugárdózist kap, eltörik a karját, sokkolják, megverik stbstb., és még mindig harcol! Mi több, legyőz egy olyan embert, aki sokkal jobb passzban van nála. Ez nekem kicsit sok volt. De ami nagyon 
megfogott, az Kovacs gondolatai, a quellizmus - már amennyit elhintettek belőle - meg az a mentalitás, ahogy a testet kezelik. “Csak egy burok” - hangzik el többször. Ezzel ellentétben kevés embert burkolnak újra a regényben, és Kovacs - ami szerintem a legnagyobb baki az egész könyvben - a regény végén szemrebbenés nélkül füstöli el egy egész osztag - elméletileg a “bajtársai” - tudattokjait. Egész eddig kb. fél tucat embert ölt meg valóban, most meg két mondattal el van intézve az egész. Hol itt akkor az értékrend?
Mindenesetre lehet hogy van, akinek ez elfogadható és nem zavarja a szemét. De nálam egy ilyen kategóriás író, mint Morgan, ne csináljon ilyet! De mondom, az első 300 oldalért - és az uccsó oldalon lévő hatalmas és áll-leejtős csattanóért - érdemes elolvasni. Már csak azért, hogy nyálcsorgatva és pici gyomorremegéssel - az esetleges félelem miatt - várjuk az uccsó Kovacs regényt. (Meg hátha jön majd a Market Forces is.)
(ui.: egyébként a borító zseniális. A Mars térképe - ugye az? - a csontvázangyal, a japán írásjelek, a maori emberarc… fantasztikus!)
2008. november 10. Hivatalosan is betöltöttem a huszonegyet (10101 bináris számrendszer alapján 21).
Visszatértem ehhez a skinhez. És diktatórikus leszek. Nem érdekel, ha túl sötétnek látjátok a szöveget, én el tudom olvasni, pedig szemüvegem is van 
A komment-problémám meg még mindig fennáll, tanácsok a kiküszöbölésére a fenti fül mögött.
De hogy írjak pár dolgot. szülinapi ajándékomat már megvettem, arról írtam is lentebb. Igazság szerint most egy jó nagy pihenőre lenne szükségem. Ugyanis mind az egyetemi ügyek, mind a “hobbi” ( itt majdnem mindenkinek ugyanaz, nem? ) mind pedig a magánéleti ügyek készülnek a sírba vinni. Zakatol az élet, én meg ha nem figyelek, a sínek közé kerülök. Na jó, annyira nem vészes a helyzet. Kíváncsian várom a szombatot is - megvallom őszintén, az előadások vajmi kevéssé érdekelnek, talán a 2009-es tervek meg a transzhumanizmusos előadás, de nem fogok sírni, ha kihagyom. Inkább az emberkék érdekelnek, akikkel még nem találkoztam. Remélem nem leszek terhére senkinek, egy idő után idegesítő tudok lenni, amikor csak úgy téblábolok
Végre megvan a mi kis egyetemi “sci-fi konferenciánk” időpontja is, ha jól láttam, a szorgalmi időszak utolsó hétvégéjén. Kíváncsi leszek, milyen lesz. Nekem ez csak szórakozás lesz, ugyanis hivatalosan nem vagyok rajta az órán. Ja, egyébként eddig úgy néz ki, hogy az Őrségek és a vallás kapcsolatába kukkantok bele (nem nagyon, most nincs se erőm, se időm a mélyebb kutakodáshoz).
Szóval munka van, nem fogok unatkozni 21 évesen sem.
Hölgyeim és Uraim. Olyasmi történt, ami eddig csak sci-fiben: az Amerikai Egyesült Államoknak színesbőrű elnöke lett Barack Obama személyében. Ez mit jelent? Semmit? Vagy nagyon is sokat? A “demokrácia” “hazája” felnőtt? Valóban más lesz mostantól az USA, mint eddig?
Én nem tudom. Én csak részese vagyok a jövőnek, nem elemzője…
(egy mellékes sztori:
“-Szevasz.
-Szevasz.
-Olvastad a híreket?
-Ja, ki is vagyok borulva. Fekete lett a Forma-1 világbajnok, fekete lett az elnök…
-Hehe. Menny és akaszd fel magad bánatodban
-Nem, majd azokat, akik ezt támogatják.
-Akkor adom a kötelet, húzhatsz fel a fára.
-Én is így gondoltam.
-Örülök, hogy a szemembe mondtad.” )
Különvélemények