Egységállami társadalom
SF, anime 9 Comments »Először is: igen, megint skint váltottam. Mindenki panaszkodott arra a jó kis K2 skinre, főleg hogy nem lehet látni a betüket. Bezzek Chelloveck-nek sose (s)írtok ezért… De a lényeg, hogy a K2-n több ismerősöm nem tudott kommentelni, úgyhogy jobb a békesség. Tudom, szégyen, egy acélpatkány a természetben, de nem találtam olyan skint, ami nekem tetszene,még ez a legelfogadhatóbb számomra (bár idegesít hogy a szöveg nem sorkizárt). Ideiglenesen marad ez (aztán valószínűleg jó sokáig lesz “ideiglenes” ).
Na de a lényeg: szasa kérésére kezdjük anime ismertetővel! A probléma csak az, hogy nem tudom, hol kezdjem? Kezdem itt:
A Ghost in the Shell még azoknak is mond valamit, akik nem tudnak semmit az anime műfajáról. Oshii Mamoru kultikus animéje, mely Shirow Masamune Japánban hihetetlenül népszerű mangája alapján készült (a manga az olyan, mint nyugaton a képregény, a gyengébbek kedvéért), a közeljövő Japánjában játszódik egy cyberpunk világban. A mű világszerte sikert aratott. 2002-ben elkészítettek belőle egy 26 részes sorozatot Stand Alone Complex címmel.
A SAC a Közbiztonságiak 9-es Csoportjának működését mutatja be. A csapat tagjai mind rendelkeznek ún. kiberaggyal, illetve kisebb-nagyobb implantokkal - ez alól csak Togusa, a családos volt rendőr és a Csoport feje, Aramaki Főnök a kivétel. A főszereplő egyértelműen a film főhősnője, Kusanagi Motoko, az Őrnagy, aki a legtökéletesebb kiborgok közé tartozik. A csapatban jobbkeze Batou, aki szintén kiborg. A többi tagnak, Ishikawának, Saitonak, Pazunak és Boumának meg van a maga feladata. Na és még jár a csapathoz egy rakás önjáró tank, a pókszerű Tachikomák, akik a sorozat folyamán önálló tudatra tesznek szert (ők egyébként a legnagyobb poénforrások). A részek kezdetben nem köthetők össze, de hamarosan felbukkan egy igen különleges ügy, melynek a hátterében egy Vigyori névre keresztelt szuperhacker áll. A rejtélyes ügy lassan összeáll, és kiderül, hogy magas kormányhivatalnokok is benne vannak.

A SAC annyira nagy sikert aratott, hogy elkészítették a “második évadot”, a 2nd GIG-et. Ez még a korábbi sorozatnál is sokkal bonyolultabb. Itt nem csak a netre épülő társadalomról van szó, hanem politikai összeesküvésről, mely a IV. világháború után Ázsiából Japánba érkező menekültek és egy titokzatos alak, a kiborg Kuze Hideo körül forog. Az animében az eddig mindenhatónak hitt 9-eseket sorra az orruknál fogva vezeti egy torz arcú kormányhivatalnok, aki saját “világformáló” pecsenyéjét sütögeti. Az anime során sokmindent megtudunk mind az Őrnagy, mind több szereplő múltjáról és jelleméről.
A SAC-ok után elkészült a második mozifilm, az Innocence (2004), mely ott veszi fel a fonalat, ahol az “eredeti” GitS letette: az Őrnagy eltűnt a Bábjátékossal való egyesülése után. Batounak most Togusa az új társa, ketten kezdenek nyomozni a kéjandroidok titokzatos gyilkosságai nyomában. A nyomozás során hamarosan feltűnik az Őrnagy is, és titokzatos módon szól bele a történtekbe. Az animében a fő kérdés az “ember-mint-Isten” motívum, vagyis hogy meddig mehet el az ember a gépesítés során (hihetetlenül magával ragadó jelenet amikor Batouék egy elhagyatott hajdani Ipari Körzet fölött repülnek el).

És végezetül 2006-ban elérkeztünk a címben szereplő 3. mozihoz. A Solid State Society a 2nd GIG után kb. 2 évvel játszódik. Az Őrnagy ismeretlen okokból elhagyta a 9-es Csoportot, amelyet most Togusa vezet Aramaki felügyelete alatt. A sztori középpontjában titokzatos öngyilkosságok, megmagyarázhatatlan gyerekrablások és az otthonukban egyedül élő öregek felügyeletét ellátó rendszer bizar elegye áll. Ami kicsit furcsává teszi az ember számára az egész filmet, hogy feltűnik a Bábjátékos, és az egész ügy végülis az ő ügyködésének tudhatóbe. Viszont nem derül ki egyértelműen, hogy a Bábjátékos most egy MI vagy esetleg egy a netre feltöltött öntudat, esetleg az ún. Egységállam netbeli társadalmának öntudatra ébredt terméke. Ráadásul az első filmben Motoko azt mondja, a Bábjátékos először tűnt fel japánban. Sokan azt mondják, hogy a 3 film kronológiai sorrendje az elkészítés sorrendje. Én hajlok arra, hogy a SAC és a STS az első két film előtt játszódhatna. De ez nagyon zavaros víz, könnyen bele lehet kötni ebbe a nézetbe.
Mindenesetre a képi megjelenítéssel kapcsolatban: felejtsük el az első film grafikáját! Ezek a képek már erősen tartalmaznak CGI technikát, a 2000-es évek rajzstílusával. A szereplők szépen kidolgozottak, a jövő városai pedig (Tokio nincs, azt atommal megszórták a III. világháborúban) lélegzetelállítóak. Szóval mindent összevetve a GitS filmek és sorozatok akciódúsak, lebilincselőek, zenéjük remek (ismét Yoko Kanno nevébe botlunk), filozofikusak, kicsit bonyolultak, a cyberpunkot kedvelőknek pedig igazi csemege. Bátran merem állítani, hogy ha CP film készülne, annak ilyennek kell lennie!
(ui.: ja, majd elfeledkeztem a két SAC sorozat részeinek végén lévő 1-2 perces Tachikoma Specialokról. Ezekben a kis pókszerű kékségek filozofálgatnak, miközben a legfurcsább dolgok esnek meg velük. Semmi extra: fehét hárrér, kékre színezett, egyszerűen megrajzolt robotocskák. Nekem nagyon tetszettek, persze én imádom ezeket a jópár tonnás jószágokat. Szívesen elfogadnék egyet otthonra.)


