acélpatkány SF blogja

Mi lenne, ha a Szárnyas fejvadász a Távol-Keleten játszódna, és ott kezdődne, ahol Ridley Scott filmje véget ért? Ez fogalmazódott meg bennem, miközben néztem a Natural City című filmet, amit a fenti kifejezéssel aposztrofálnak. És igen, nagyon sok egyezés van a két film között, le se tagadhatná, hogy az alapötletet onnan vették. Nagyon sok jelenet egy az egyben visszaköszön (elég csak a város fölött lebegő telepes-toborzó hajót említeni). Azonban a film egyedivé tudott válni, és sikerült egy teljesen más hangulatot megütnie.

2080. Az utolsó háború után, mely csaknem mindent romba döntött, az emberek egy hatalmas városba költöztek. Az élet velejárói lettek a cyborgok, akik teljesen emberiek, csupán az különbözteti meg őket, hogy 3 év alatt elhasználódnak, és végül élettelen bábukká válnak. Történetünk egy renegát cyborgok likvidálásával foglalkozó rendőr, R és egy cyborg nő kapcsolata körül bonyolódik. A férfi szerelmes a cyborgba, és, bár furcsa, de a nő is mintha hasonlóan érezne. Azonban a cyborg élettartama 3 nap múlva lejár. R egy őrült tudóstól megtudja, hogy a cyborgok emlékeit megfelelő emberi donorba át lehet ültetni. Így kezd el kutatni R egy fiatal lány után a nyomornegyedben. Közben a férfit felfüggeszti főnöke és barátja, Noma hadnagy, mert R a likvidált cyborgok MI-jeivel feketézett. Mindezalatt pedig egy renegát harci cyborg mindent megtesz, hogy betörjön a város orvosi központjába.

A Natural City összességében egy szomorú szerelmi történet, akcióval megspékelve. A harci jelenetek bővelkednek abban a látványvilágban, amit a távol-keleti filmektől megszokhatott az ember. A jelenetek gyakran egy-egy uralkodó színvilágot képviselnek, ezzel téve még különösebbé a film látványvilágát, mely megfelelően futurisztikus, és egyfajta Blade Runner - Minority Report elegyet alkot. A cyberpunk elemek is tobzódnak, a nyomornegyedektől a high-tech harci felszerelésekig. Végeredményben a film kellemes szórakozást nyújt, bátran tudom ajánlani bárkinek, aki kedveli az akciódús, de a romantikát nem nélkülőző sci-fiket vagy csak egyszerűen a távol-keleti filmeket.

Újabb különös film. Sajna ez is olyan, hogy ha igazán meg akarnám értetni, a végén le kellene lőnöm a nyulat (apropó nyúl, előljáróban annyi, hogy a film az a kategegória, amibe nálam a Donnie Darko is tartozik).

3 figura, ugyanaz a színész. Gary menő sorozatszínész, akit elhagy a barátnője, bedrogozik és balesetet szenved. Ezután háziőrizetbe kerül. És ekkor kezdődnek az érdekes dolgok. Utalásokat talál a “Kilencekre”, és mindenhol a misztikus 9-es számba botlik. Közben szellemképekkel találkozik, saját maga jelenik meg előtte, egy kislány csak úgy előkerül majd eltűnik. Gary lassan teljesen összezavarodik…

A második történet szereplője ugyanaz a fickó, de itt ő Gavin, író, aki egy sorozaton dolgozik. A munkálatok során követi egy kamera, Gavin ugyanis egy valóságshow szereplőjévé válik. A film készülése során hamarosan újabb furcsa dolgok történnek: a házában (ami ugyanaz, ahol Gary volt háziőrizetben) mintha kísértetek járnának, egy fickó kiszúrja őt az “egyoldalú tükör” mögül stb. És végül még a kameráról is kiderül, hogy nincs is ott…

Harmadik történet főhőse Gabriel, tisztes családapa, akinek kocsija bedöglik az eredi kirándulás során. Elindul, magára hagyva feleségét és kislányát, hogy segítséget hozzon. Útközben találkozik egy nővel, aki nagynehezen megígéri hogy segít. Ehelyett Gabrielt elcsalja családjától és megosztja vele az igazságot.

Az ember először egyfajta bús-vidám délutáni mozinak könyveli el a filmet, ám a lassan bekúszó rejtélyek felcsigázzák a figyelmet. Kik azok a “Kilencek”? Hogy lehetséges, hogy “G” egyszerre 3 személy (több más szereplő szintén több személy egyszerre), és ezek a személyek miféle groteszk viszonyban állnak egymással? Mi ez az egész… Sajnos ha megérthetővé akarnám tenni, elveszne a film varázsa. Annyit elárulok, hogy olyan az egész, mintha egy Dick-regény adaptációját néznénk. Nagyon eredeti és elgondolkodtató film, aminek nem is tudom hirtelen, mi a mondanivalója: ezt döntse el mindenki maga.

Mostanság úgy látszik ilyen kategóriájú filmekbe botlom folyamatosan ( a két Aronofsky film, a The Man from Eatrh, ez meg anno a Donnie Darko ). Tetszik ez a stílus, szívesen néznék hasonlóakat.

Egy régóta alakulgató projekt keretében egy jóideje dolgoztam (frászt, még mindig dolgozom) egy íráson P. K. Dick Az ember a Fellegvárban című könyvének bizonyos vonatkozásaival kapcsolatban (történelem a lényege). Hála az égnek pár percel ezelőtt sikerült egy olyan változatot összehoznom, amire azt mondom, hogy már lehet kritizálni.

Erre szeretnék felkérni pár embert. Két embernek már elküldtem, de még szeretném ha más is véleményezné (akár történelmes, akár nem történelmes szemmel). Persze előny, ha valaki olvasta a szóban forgó regényt. Maga az írás 9 és fél Word-ös oldal (33869 karakter, és nem tartalmazza az irodalomlistát), a nyelvezete olyan amilyen tőlem elvárható. Foggalmam sincs, hogy túl száraz-e, esetleg nagyon összekuszált, rosszul szerkesztett vagy szimplán “zavaros és érthetetlen”. Éppn ezért várok jelentkezőket akik kritizálnának. Elég ha ide kommentelnek, a komment alapján megkeresem az email címüket (ja és fenntartom a választás jogát, szóval bizonyos személyek előnyt élveznek [már ha kommentelnek] ).

Várom az együttműködőket. Felajánlani sajna semmit sem tudok…

Bizonyára sokan ismerik a The Man from Earth című 2007-es filmet. Én most láttam, és nem bírok elmenni mellette szó nélkül.

Az elején láttam hogy Jerome Bixby művéből készült. Bixby sajnos idehaza nem egy ismert szerző, ‘98-ban halt meg, és leginkább ST és Homályzóna epizódok forgatókönyveiből lehet ismert. Magyarul azt hiszem csak az Élni jó! című írása jelent meg (Gyilkos idő, Maecenas Kiadó), ami szerintem egy nagyon ötletes kis történet. Állítólag a The Man from Earth volt az utolsó regénye, és az elsőfilmes rendező és Bixby fia közös munkával készítette el.

De nézzük a filmet. Fantasztikus! Komolyan mondom, ha a korábbi filmkre ezt mondtam, akkor tévedtem. Ez a film tényleg maga a tökély. Jó, vannak benne részek, amikre azt mondtam, hogy ez már azért… De ezeket is meg lehet emészteni.
John Oldman egyetemi történelemtanár. Egyik nap se szó, se beszéd el akar költözni. Persze a munkatársai - mind tudós, archeológus, biológus stb. - elcsípik mielőtt elutazna. Forszírozzák, ugyan miért akar ilyen hirtelen eltűnni. John, aki könnyíteni akar a lelkén, egy hihetetlen történetet ad elő. Körülbelül 14.000 éves, és azért áll tovább 10 évente, mert feltűnne hogy nem öregszik. A hallgatóság persze kétkedve fogadja a mesét a cro-magnon-i emberről, aki beutazta a kőkori Európát, találkozott Buddhával és Van Gogh-gal, és… De ez már túl sok. Sokan őrültnek titulálják, mások már kezdenek hinni neki. Igazat mond? Lehetséges ez? Egészen a film végéig nem tudunk biztosat.

Hihetetlen intellektuális agytorna. A szereplők fölkészültek: mindenkinek van egy keresztkérdése, de John-nak mindegyikre van válasza. Le a kalappal Bixby előtt, ez a történet - ha a regénye is ilyen, és ezek után csak ezt tudom feltételezni - fantasztikus. Nem is maga az ötlet, hanem a megvalósítás. És ugyanígy a film is remek. És a befejezése… A végén fölcsendülő zene pedig mindent elmond. Ez egy olyan film, amit míg élek nem felejtek el.

Még középiskolában olvastam kötelezőként Friedrich Dürrenmatt svájci drámaíró “komédiának” aposztrofált írását. A könyv nagyon megtetszett, ez az, amire én azt mondom, hogy “sci-fi is lehetne”.

Történetünk egy elmegyőgyintézetben ( “magánszanatóriumban” ) játszódik. A történet elején épp rendőrök helyszínelnek - az egyik beteg, Erns Heinrich Ernesti (aki magát Einsteinnek nevezi) megfolytott egy fiatal ápolónőt. Természetesen a rendőrség nem tehet semmit, a beteg nincs eszénél, ahogyan társai, Herbert Georg Beutler, aki önmagát Newtonnak tartja és Johan Wilhelm Moebius sem. Mindhárman valaha nagynevű tudósok voltak, de szanatóriumba kerültek és eszüket vesztették. Korábban “Newton” is megölt egy ápolónőt, így a rendőrség fokozottan felügyeli az intézményt és furcsa lakóit.

A párbeszédek igen viccesek, komolyan mondom, nem hittem mikor nekikezdtem még anno, hogy ennyire fogom élvezni. Azonban a történetben hamarosan fordulat áll be. Kiderül, hogy Moebius doktor egyáltalán nem is őrült, csak tetteti, hogy az. Ugyanis olyan felfedezést tett, mely rossz kezekbe kerülve a világ pusztulását okozhatja. Kénytelen megölni az egyik nővért, aki beleszeret, mert az rájön, hogy ő nem őrült, így veszélyezteti a világot. Ezután Newton bevalja, hogy valaha ő egy híres tudós, Alec Jasper Kilton volt, most azonban titkos kormányügynök, és azért él a szanatóriumban, hogy megfigyelje Moebiust. Elmondja, hogy azért ölte meg a másik nővért, mert rájött a titkára. Megérkezik Einstein, aki valójában szintén nem az, akinek mondja magát: ő is ügynök, és ő is hasonló okból ölt. Az ügynököknek azonos a célja, azonban mivel Moebius elégette kéziratait, felfedezése nem kerül hozzájuk. Azonban ekkor megjelenik a szanatórium főorvosasszonya, a csúnya dr. Zhand, aki elfogatja az ügynököket, és elmondja, hogy mindent tud, és nála vannak Moebius kéziratainak másolatai, így övé a felfedezés, ővé lesz a világ.

Sajnálom, hogy elmondtam a történtet. Ettől még nem lenne sci-fi, de Moebius Salamon-éneke és egyes megjegyzései azzá teszik.

“Kiröppentünk a mindenségbe
A hold pusztáira. Porában elmerültünk
Némán merültek el
Már ott sokan; puhára főttek
A Merkúr ólomgőzeiben, elrothadtak
A Vénus olajtócsáiban és
A Marson: felfalt minket a nap
Dübörögve, radioaktívan, sárgán
A Jupiterből kibűzlött
Egy nyílsebesen pörgő metán-kocsonya
S oly súlyosan lebegett felettünk
Hogy a Ganymedest teleokádtuk
A Saturnust átkokkal szórtuk tele
S a többire már kár a szóért
Uranusra, Neptunusra
Szürkéssárgán és fagyottan
Plutóra és Transzplutóra ráhullottak
A legmalacabb viccek.

És már régen elcseréltük a napot a Siriusra
Siriust a Canopusra
Elmosódunk a mélybe föl
A fehéren fénylő csillagok felé
miket soha el nem érünk
Múmiák már réges-régen, szörnyhajónkban
Bélsártól megvarasodva

S torz arcunkon már az élő földnek
Emléke is eltöröltetett.”

Zhand doktornő szavai: “Hatalmasabb leszek hát, mint az őseim. A trösztöm uralkodni fog. Országokat hódít meg, és földrészeket igáz le. Kizsákmányolja a naprendszert, és eljut az Androméda-ködbe. A számításokat megkezdtük. Nem a világ javára, hanem az öreg, púpos vénkisasszony hasznára.”

S végül íme Moebius jóslata: “Salamon vagyok. A szegény Salamon király. Egykor mérhetet­le­nül gazdag voltam, bölcs és istenfélő. Hatalmam előtt reszkettek a hatalmasok. A béke és az igazság fejedelme voltam. De bölcsességem elpusztította bennem az istenfélelmet, amikor nem féltem már az Istent, bölcsességem elpusztította gazdagságomat is. Most már halottak a városok, amelyeken uralkodtam, nép­telen a birodalmam, melyet rám bíztak egykor; kéken fénylő sivatag csupán, és valahol egy kicsi, sárga, névtelen csillag körül kering céltalanul, mindörökké, a radioaktív föld. Salamon vagyok. Salamon vagyok. A szegény Salamon király.”

Valamikor a 2030-as években járunk. A halott emberek emlékeit a hozzátartozók már robotokba tölthetik, és azok így a halottak majdnem tökéletes másolataivá válnak. Ilyen robot Suzu is, aki egy halott fiú, Oguna Ryou emlékeit kapja. Azonban a kezelés során találkozik egy lánnyal, Hotorival, aki egy különös betegség miatt lassan minden emlékét elveszíti. A két gyerek barátságot köt - a fiú a belé toluló ismeretlen emlékekkel küzd, a lány pedig retteg, hogy emlékei elvesztésével saját magát veszti el. Kiderül, hogy a Suzu-val foglalkozó orvos Horoti édesapja, aki, bár eltárolta lánya emlékeit, mégsem akarja, hogy Hotorinak robot mása legyen. Suzu ezalatt a lány hatására saját személyiségre tesz szert, és Hotori segítségével “igazi” kisfiúvá válik. De sajnos Hotori lassan minden emlékét elveszti…

A Hotori: Tada Saiwai o Koinegau szomorkás mese, mely a maga nemében nagyon ritka még az animék között is. Ebben a történetben semmi mosolyognivaló sincs, Hotori sorsa a teljes 40 percre rányomja a bélyegét, igazi dráma. Mindennek ellenére a történet vége egyszerre szívszorító és szívmelengető. Aki egyszer megnézi ezt az animét, sose felejti el a jóságos Hotori és a világgal ismerkedő Suzu barátságának történetét.

Ez egy nagyon érdekes anime. A jól ismert Studio Ghibli 1995-ben készítette ezt a mindössze 7 perces kis szösszenetet. Azt hiszem, nincs értelme írnom a történetről, egyszerűbb ha mindenki rászánja azt a 7 percet és megnézi. Beszélni nem beszélnek benne, egyedül ez az On Your Mark című szám hallható, de szerintem érdemes végignézni. (Véleményem szerint akár egy hosszabb filmet is megérdemelt volna.)

(és szasa kérésére a Porco Rossonak is beraktam egy rövidke előzetesét)

Idehaza nagyon kedvelhetik Miyazaki animéit, szinte az összeset leszinkronizálták. Köztük ezt is.

Történetünk az Adrián játszódik, a két világháború között. Az eget a hidroplánok uralják, köztük a félelmetes légi kalózok. Azonban itt él Porco Rosso, a legendás pilóta, aki azzal keresi a kenyerét, hogy megaladályozza a kalózokat a “munkavégzésben”. Porco - neve is innen van - egy különös átok miatt disznó, így kénytelen leélni életét. Ő azonban továbbra is éli az életét, továbbra is ő az Adria mesterpilótája. Ekkor feltűnik egy nagy vetélytárs, az amerikai Mr. Curtis személyében, aki mindenáron le akarja győzni Porcót.

Tipikus Miyazaki történet, Miyazaki rajz és Miyazaki hangulat. Fiatal lány segít Porcónak, aki persze pont olyan mint azt elvárjuk. Ebben a sztoriban nincsenek rossza - a kalózok, Curtis, mind bohókás és szerethető figurák (talán csak a fasiszta olasz titkosrendőrség tekinthető gonosznak, bár nekik csak statisztaszerep jut). Csodás légi jelenetek, fantasztikus repülős párbajok. Van itt szerelem, barátság, becsület - minden, ami szükséges egy jó családi meséhez. Miyazaki klasszikus.

Tom rákkutató. Megszállottan keresi a betegség ellenszerét, hogy meggyógyíthassa feleségét, Izzi-t. Mindeközben a haldokló Izzi belekezd egy könyv megírásába, melynek A forrás címet adja. A könyvben egy 16. századi konkvisztádor azért indul a közép-amerikai dzsungelbe, hogy meglelje a fát, melyről a maják ősi mítoszai szólnak. Aki ugyanis iszik annak nedvéből, örökké élhet. Tom kutatásai során egy különleges fára bukkan, melynek felhasználásával talán képesek lehetnek legyőzni a halált…

Magányos gömb lebeg az űrben. A gömb utasa egy hatalmas és különös fával egy haldokló csillag, a maják hiedelmeiben a holtak országaként emlegetett Xibalba felé halad.

Darren Aronofsky ismét nagyot alkotott. A forrás már az első perceiben magával ragadja az embert és nem ereszti egy pillanatra sem. A történet, bármennyire is furcsának tűnhet az elején, egy kerek egésszé áll össze. Azonban ebben a filmben nem a történeten van a lényeg. Hanem a mondanivalón. Számomra ez a film arról szól, amitől az emberek a leginkább félnek, és ami mindenki életében elkövetkezik egyszer: a halálról. Izzi és Tom története szomorú, ám egyszersmind gyönyörű is. A film titokzatos vándora, Tom, az örök életet elért ember, aki menekül a halál elől. Nem képes hátrahagyni félelmét, ellentétben feleségével, így ő az időn keresztüli bolyongásra ítéltetett, míg végül eljut Xibalbába, aholis megvilágosodik. És a film végén kiderül, hogy aki az öröklétet hajszolja, az egyáltalán nem biztos, hogy azt éri el, amire áhítozik.

Igen, a zenéje csodálatos…

( És hogy miért ez a címe? Talán a fa tényleg az Élet Fája, az Élet forrása… )

“Anyám mindig mondta, hogy ne nézzek a napba. Így hat éves koromban belenéztem.”

Max Cohen zseniális matematikus. Eltökélt szándéka, hogy matematikai rendszert állít fel a tőzsde értelmezésére.

“A matematika a természet nyelve.”

Max kutakodásai során ráakad egy számsorra, melyet először a számítógép meghibásodásának tulajdonít. Később azonban egy kabbalista zsidó és egykori tanára hatására egyre nagyobb jelentőséget kezd tulajdonítani a számnak. A szám 216 számjegye a Tóra szerint Isten igazi neve, melynek segítségével az ember megismerheti az univerzumot.

A film nem nagy költségvetésű. Fekete-fehér, sokszor direkt szemcsés. A kamera össze-vissza ugrál, a kép gyakran eltorzul, különös szögben látjuk az embereket. A Pi azonnal feltűnést keltett a filmes szakmában. Rendezője, Darren Aronofsky (a híres-hírhedt Rekviem egy álomért rendezője) 1998-as filmjével a végtelen lehetőségekre nyit ajtót, ám mi csak beleshetünk a másik szobába. A filmben semmi fantasztikum sincs, mégis szinte érezzük miközben Max lassan rálel a felfedezésre, hogy itt hatalmas dolgokról van szó. Bevallom, mindig is misztikusnak találtam azt a szintű matematikát, amelybe a film bepillantást enged (különösen a “pi” számot, melyet a mai napig nem tudok hova tenni). Ráadásul, hogy mégse legyen olyan könnyen (remélem érződik az irónia) emészthető a film, főhősünk saját tudata széthullásának peremén egyensúlyoz, folyamatos rohamokkal küzd, mindemellett paranoiás és munkája megszállotja.

Egyszóval nehéz film. Az biztos, hogy ha valaki megnézi, nem fogja elfelejteni ezeket a látomásos képeket és hátborzongató történetét sem.