Egy hatalmas űrhajó balesetet szenved egy jelentéktelen bolygópáros közelében. A hajó maradványai becsapódnak a kisebbik bolygó felszínére.

A Kaena - La prophétie (K. - A prófécia) című 2003-as francia animációs film 600 évvel a fenti esemény után játszódik. Egy hatalmas kúszónövény, az Axis ágai közt él egy kis emberközösség, aminek tagjai az Axisból kinyerhető nedvet gyűjtik isteneiknek sanyarú körülmények között. Azonban az Axis haldoklik, egyre kevesebb a nedv és egyre gyakoribbak az egész növényt megrázó rengések. Kaena, a fiatal falubeli lány álmaiban egy kék napról és egy paradicsomi világról álmodik, és olyan helyekre is elkóborol az Axison, ahova társai be se tennék a lábukat. Szembeszáll a falu főpapjával, ezért kénytelen elmenekülni a faluból. Ekkor találkozik Opazzal, a lezuhant űrhajó utolsó túlélőjével, akinek legfőbb célja az Axis magjában lévő hatalmas kék gömb, a Vecanoi megtalálása, mely népének minden tudását tartalmazza. Kaena csatlakozik hozzá, mert úgy gondolja, ezzel megmentheti a faluját a pusztulástól. Ám ebben útjukat állják a falusiak istenei, a nedvből élő selenitek.

A Final Fantasy világát idéző animációs film semmi pluszt nem tartogat az embernek, de kellemes kikapcsolódást nyújt minden korosztálynak.