Annak, aki még nem hallott volna a Cowboy Bebop (idehaza a “Bolygóközi fejvadászok” nem éppen stílusos címét kapta) kultaniméjéről, annak ímhol egy rövidke bemutató.

A törénet 2071-ben játszódik. Főhősünk Spike Spiegel, aki egy rozoga űrhajón, a Bebopon él a hajó tulajával, az ex-zsaru Jet Black-el. A két férfi szűkszavu, de vérbeli profi: ők ugyanis a Naprendszerben elharapózott bűnözésből élő fejvadászok. Kettejük mellé hamarosan náluk is különösebb figurák szegődnek: Faye Valentine, egy közel 60 évre hibernált vonzó ám ördögi hölgy, Edward, aki nevével ellentétben egy fiatal kislány, és mellesleg a legjobb hacker akit hátán hordott a Galaxis, és Ein, a maga módján nagyon okos korcs kiskutya. Ez a szedett-vedett bagázs kisebb-nagyobb sikerrel próbálja kézre keríteni az űrben és a terraformált világokon és holdakon csatangoló bűnözőket.

Azonban a kalandos és vidám részek mellett egy borongós történet is kirajzolódik. Spike múltja ugyanis korántsem makulátlan: annyit lehet tudni, hogy a Marson székelő Vörös Sárkány szindikátus tagja volt, és el kellett menekülnie egy Kőszív nevű ember elől, hátrahagyva szerelmét, Juliát. Spike rájön, hogy kénytelen szembenézni a múltjával, és lezárni a párbaját Kőszívvel. Mindamellett a többi szereplő múltja is feltárul, és ezzel együtt képet kapunk egy eléggé különös és magával ragadó világról.

bebop

Órákat (és ódákat) tudnék zengeni erről az anime sorozatról, mely az egyik első anime-élményeim közé tartozik. Azon kevés sorozatok közé tartozik, amiket leszinkronizáltak és DVD-n is kiadtak (a sorozat mellé készített movie-val már nem ez a helyzet, ez egyébként amolyan másfél órásra kibővített epizód). A szinkron nem tökéletes, de élvezetes, hamar hozzá lehet szokni (bár kicsit furcsa, hogy Ed fiú hangot kapott lány létére). Ami még kiemelkedővé teszi ezt a noir hangulatot idéző alkotást, Yoko Kanno és a The Seatbelts hihetetlen zenéje. Uralkodó dallamvilága a jazz, de megszólalnak blues és rock betétek is. Több szám, mint a Blue, a Call Me vagy a Words That We Couldn’t Say kifejezetten gyönyörű.Szóval ez egy méltán magasztalt anime, nekem elhihetitek. Egyébként ugyanaz a Sinichiro Watanabe készítette, aki az Animatrix Detektívtörténetét is. Szóval a minőség garantált. Remek kerettörténet, emberi karakterek, vicces jelenetek, szépen megrajzolt képi világ, egyedi jövőkép, hangulatos zene és végül egy szívszorító befejezés.