Legalább is az Idiocracy című film szerint.
A film sztorija szerint a hadsereg emberfagyasztási kísérlete során 2 átlagembert, egy katonát és egy prostit (átlagember?) lefagyasztanak egy évre, hogy aztán a kísérlet keretében kiolvasszák őket. Csakhogy egy kis gikszer történik, és delikvenseink 2505-ben ébrednek.
A film elején látunk egy nagyon tanulságos kis jelenetet, amiben bemutatnak egy 130+ IQ-ju családok és egy 90- IQ-jut. A lényege: a bolondok jobban szaporodnak, és így 2505-re övék lesz a világ. Az emberiség olyannyira elhülyül, hogy energiaitallal öntözik a földeket, a szemét valóságos hegyekben áll (kb. akkorák mint a Kékes), az USA elnöke meg egy kigyúrt pankrátor-pornósztár. Na szóval ide kerül a főhős, Joe, aki megpróbálja megváltoztatni a világot (ill. rá szabják a feladatot, mert az IQ tesztje szerint ő a legokosabb ember a Földön). Szóval hosszú vesszőfutás után végül is happy end.
Ami miatt megemlítem ezt a filmet, az az, hogy mond valamit. Az emberiség tényleg a totális elhülyülés felé halad. Szerintem.







Ezt a filmet mi is láttuk, és teljesen egyetértek veled, félek, hogy ez már szinte reális jövőkép…
Huh, elolvastam ezt a bejegyzést, lehúztam a filmet, megnéztem jól. Hát ez nagyon durva. Főleg, hogy éppen ma olvastam egy cikket kontraszelekcióra épülő társadalmunkról: http://www.bombagyar.hu/showpost.php?post=1047
A film egyébként jó karikatúra volt. Szerencsére ez már egy fenntarthatatlan társadalmat ábrázolt, ami rövid úton a kihaláshoz vezet, vagyis már a kihaláson túli állapotot láttuk.
Hmm… Megnezem.
Koszi az ismertetot.
Tökjó film, köszi, hogy felhívtad rá a figyelmünket!