acélpatkány SF blogja

Na, most hogy kitört az én életemben is a vakáció (nyári munka keresése folyamatban), összeszedhetem, mivel is akarom elütni szabad időmet. Van itt minden.

-könyvek: Bujoldtól a Maréknyi becsület és a Barrayar (előbbibe belekezdtem ma), Aldiss: Amíg világ a világ, A szolgálólány meséje Margaret Atwoodtól, a Marsbéli krónikák, Abe Kobótól a Negyedik jégkorszak, az Éden Lemtől, az Alkonyi őrség természetesen, a 3. és 4. hícsí-könyv, H. Beam Pipertől a Bundás népség, Silverbergtől az Éjszárnyak (talán a Jövőlátó ember is), a Pörgés, és az ég tudja, talán végre átrágom magam az Utolsó és első embereken. Magyar részről a polcon szemez a Diagnózis, az Ezüst félhold blues, a Hiperballada és a Feketecsuklyások.

-sorozatok: Battlestar Galactica teljes, Babylon 5 (valószínűleg csak a filmek lesznek ebből megnézve), nameg az új kedvenc, a Futurama

-anime: Ghost in the shell 3: Solid State Society; a She, the ultimate weapon és a Bubblegum Crisis 2040 című sorozatok

-film: A Faun labirintusa, Csillagközi invázió (vágatlan, ezaz!), a Fülke, a Nagy zabálás (régóta keresem), a Szigorúan ellenőrzött vonatok (ezért de régóta rágják a fülemet), meg ami jön…

-nameg novelláskötetek, Galaktika (régi és új egyaránt kéne), Metagalaktika (szintúgy), stb.

Szóval that’s the plan. A könyveknek ha a felét elolvasom, büszke leszek magamra (ha meg mindet, akkor is van még egy rakás amit már illene kiolvasni) . Hamarosan újra jelentkezem bejegyzéssel valamiről ezek közül.

Egy hatalmas űrhajó balesetet szenved egy jelentéktelen bolygópáros közelében. A hajó maradványai becsapódnak a kisebbik bolygó felszínére.

A Kaena - La prophétie (K. - A prófécia) című 2003-as francia animációs film 600 évvel a fenti esemény után játszódik. Egy hatalmas kúszónövény, az Axis ágai közt él egy kis emberközösség, aminek tagjai az Axisból kinyerhető nedvet gyűjtik isteneiknek sanyarú körülmények között. Azonban az Axis haldoklik, egyre kevesebb a nedv és egyre gyakoribbak az egész növényt megrázó rengések. Kaena, a fiatal falubeli lány álmaiban egy kék napról és egy paradicsomi világról álmodik, és olyan helyekre is elkóborol az Axison, ahova társai be se tennék a lábukat. Szembeszáll a falu főpapjával, ezért kénytelen elmenekülni a faluból. Ekkor találkozik Opazzal, a lezuhant űrhajó utolsó túlélőjével, akinek legfőbb célja az Axis magjában lévő hatalmas kék gömb, a Vecanoi megtalálása, mely népének minden tudását tartalmazza. Kaena csatlakozik hozzá, mert úgy gondolja, ezzel megmentheti a faluját a pusztulástól. Ám ebben útjukat állják a falusiak istenei, a nedvből élő selenitek.

A Final Fantasy világát idéző animációs film semmi pluszt nem tartogat az embernek, de kellemes kikapcsolódást nyújt minden korosztálynak.

A Rubik-kockába pár napos próbálkozás után beletörött a fogam (nem, nem szó szerint, bár szobatársam felvázolt egy lehetséges variációt véres színes kis kockákkal) pár hónapja hozzá se nyúltam. De most itt van egy új őrületem. A Mahjong.

A Mahjong-ról bizonyára sokan hallottatok már. Ez a közel ezer éves táblás játék (mely kezdetben kártyajáték volt, és a legenda szerint egy forradalom emlékét őrzi) Kínából származik, lényegében egy párkeresős kis társasjáték. Hogy mi a szépség egy ilyen játékban? Egyrészt az, hogy a legkülönfélébb formációkban fel lehet állítani a (tradícionális játék) 108 lapocskát, akár egymásra is rendezve. A másik pedig, ami engem megfogott, az a magával ragadó kivitelezés. A jó mahjong fehér lapjain szép kallgrafikus és egyéb jelek találhatóak. Addig kutattam a neten, míg egy nagyon alapos és élvezetes Mahjong játékot találtam, melyben közel 200 formáció és ezernyi lapvariáció szerepel. Hangulatos kezelőfelület, szép kínai zene (nekem mint laikusnak ez kínai zene), többféle játékmód, egyedivé változtatható játékfelület.

Aki többet szeretne tudni a Mahjongról, annak érdemes ellátogatni a Magyar Mah-jong Szövetség honlapjára. És ha kedvet kapott a játékhoz, a neten ezer és egy online Mahjong játék található, némelyik igen igényes kivitelezésű.

Annak, aki még nem hallott volna a Cowboy Bebop (idehaza a “Bolygóközi fejvadászok” nem éppen stílusos címét kapta) kultaniméjéről, annak ímhol egy rövidke bemutató.

A törénet 2071-ben játszódik. Főhősünk Spike Spiegel, aki egy rozoga űrhajón, a Bebopon él a hajó tulajával, az ex-zsaru Jet Black-el. A két férfi szűkszavu, de vérbeli profi: ők ugyanis a Naprendszerben elharapózott bűnözésből élő fejvadászok. Kettejük mellé hamarosan náluk is különösebb figurák szegődnek: Faye Valentine, egy közel 60 évre hibernált vonzó ám ördögi hölgy, Edward, aki nevével ellentétben egy fiatal kislány, és mellesleg a legjobb hacker akit hátán hordott a Galaxis, és Ein, a maga módján nagyon okos korcs kiskutya. Ez a szedett-vedett bagázs kisebb-nagyobb sikerrel próbálja kézre keríteni az űrben és a terraformált világokon és holdakon csatangoló bűnözőket.

Azonban a kalandos és vidám részek mellett egy borongós történet is kirajzolódik. Spike múltja ugyanis korántsem makulátlan: annyit lehet tudni, hogy a Marson székelő Vörös Sárkány szindikátus tagja volt, és el kellett menekülnie egy Kőszív nevű ember elől, hátrahagyva szerelmét, Juliát. Spike rájön, hogy kénytelen szembenézni a múltjával, és lezárni a párbaját Kőszívvel. Mindamellett a többi szereplő múltja is feltárul, és ezzel együtt képet kapunk egy eléggé különös és magával ragadó világról.

Órákat (és ódákat) tudnék zengeni erről az anime sorozatról, mely az egyik első anime-élményeim közé tartozik. Azon kevés sorozatok közé tartozik, amiket leszinkronizáltak és DVD-n is kiadtak (a sorozat mellé készített movie-val már nem ez a helyzet, ez egyébként amolyan másfél órásra kibővített epizód). A szinkron nem tökéletes, de élvezetes, hamar hozzá lehet szokni (bár kicsit furcsa, hogy Ed fiú hangot kapott lány létére). Ami még kiemelkedővé teszi ezt a noir hangulatot idéző alkotást, Yoko Kanno és a The Seatbelts hihetetlen zenéje. Uralkodó dallamvilága a jazz, de megszólalnak blues és rock betétek is. Több szám, mint a Blue, a Call Me vagy a Words That We Couldn’t Say kifejezetten gyönyörű.Szóval ez egy méltán magasztalt anime, nekem elhihetitek. Egyébként ugyanaz a Sinichiro Watanabe készítette, aki az Animatrix Detektívtörténetét is. Szóval a minőség garantált. Remek kerettörténet, emberi karakterek, vicces jelenetek, szépen megrajzolt képi világ, egyedi jövőkép, hangulatos zene és végül egy szívszorító befejezés.

Most hogy újraolvastam Dick Az ember a Fellegvárban című regényét, eszembe jutott, hogy láttam én régen egy hasonló filmet. A Harmadik Birodalom (Fatherland) című filmben a náci Németország nyeri meg a háborút, és egy rendőrtiszt (Rutger Hauer) 1964-ben egy nyomozás során vézsterhes titkokra bukkan: felfedi az eltitkolt holokausztot.

Nem volt egy hűdenagy film, de érdekes ötlet volt, előtte még nem találkoztam hasonlóval. Történelem szakosként már régóta különösen érdekelnek az alternatív történlemmel foglalkozó művek. Most egy kis kutakodásba kezdtem a filmmel kapcsolatban, és így akadtam rá az eredeti regényre.

Robert Harris Führer-nap című könyvéről van szó, amit itthon is kiadtak, bár én még csak hallani se hallottam róla. A sztori ugyanaz, mint a filmé: Xavier March rendőrtiszt egy magasrangú náci párttag gyilkossági ügye kapcsán belekeveredik a magas rangú német vezetőket is érintő ügybe. A Gestapo minden áron megpróbálja megakadájozni a nyomozót és a New York Times berlini tudósítóját, hogy a holokauszt tényét nyílvánosságra hozzák, hisz ezzel meghiúsulhat Hitler és Joseph P. Kenedy (JFK apja) elnök csúcstalálkozója, mely létfontosságú a Birodalom számára. A wikipedián egy elég részletes szócikk foglalkozik a regénnyel és a benne felvázolt alternatív világgal, úgyhogy most nem is állnék le részletezni. Mindenesetre érdekes ötlet, hogy a Tengelyhatalmak képesek lettek volna megnyerni a háborút. Én azon a véleményen vagyok, hogy nem igazán, legfeljebb úgy, ha sikerül a szovjeteket még vagy 2 évig abban a hitben ringatni, hogy a Wermacht men fog bemasírozni Ukrajnába. Akkor talán, de persze a Szövetségesek azonnal a szovjet vezetésnél próbáltak volnapuhatolózni. Meg ugye a Japánoknak se lett volna szabad lebombázniuk Pearl Harbourt, akkor talán győzött volna az amerikai izolációs politika. Na így talán egy magára maradt Nagy-Britannia kénytelen lett volna békét kötni. De szerintem úgy, ahogy ez a könyv felvázolja, semmiképpen nem győznek a németek. A Dick könyvben már sanszosabb, de ennek még utánarágok.

Más: tegnap megvettem a Sutin-féle Dick életrajzot (szükségem van rá ugyanis). El is olvastam még frissiben a Fellegvárra vonatkozó részt. Elszomorít, hogy azokat a gondolatokat, amik felvetődtek bennem, Sutin már kifejtette… Mindegy, azért vannak még ötletek a tarsolyomban.

A címben szereplő lány, Makoto 17-18 éves átlagos gimnazista lány. Lusta, szertelen, de kedves. Álandóan együtt lóg két osztálytársával, Kousuke-val és Chiakival. A két fiú és a lány nagyon jó barátok, bár néha egymás idegeire mennek.

Eddig ez egy átlagos középiskolai témájú animének látszik. Egészen addig, amíg Makoto egy nagyon szerencsétlen napján a kémiaszertárban rá nem esik egy dióra hasonlító valamire. A lány egy különös jelenség szemtanúja lesz, de nem igazán törődik vele, inkább hazaindul. Ám útközben balesetet szenved, és elüti a vonat. Azonban megint átéli azt a dolgot, amit a szertárban, és pár percel visszakerül az időben, így elkerüli a végzetes ütközést. Miután Makoto túlteszi magát a sokkon, rájön, hogy képes visszamenni az időben. Ezt először apró dolgokra használja, például jóvá teszi korábbi balszerencsés napját. Azonban rájön, hogy az időutazás nem tréfadolog, és hogy így akaratlanul mások szenvedésének az előidézője. Ezután persze igyekszik kijavítani a hibáit, de így csak méginkább összezavarja a dolgokat. És ha ez nem lenne elég, ott van Chiaki, aki járni szeretne a lánnyal, és Makoto is lassan viszonozni kezdi a fiú érzéseit, bár mindig kitér a fiú kérdései elől… Valamint Chiakiról is kiderül, hogy több, mint aminek látszik…

Nagyon aranyos és kedves anime, mely csodálatos zenével varázsol el minket. Egyszerre szól egy fiatal lány éretté válásáról, a szerelemről és az időutazás felelősségéről.

Na most ez olyan, hogy van a céltábla, vili? Kerek, közepén ponttal. Na, ezzel a filmel sikerült mellé lőni. Nem csak, hogy a közepét nem találták el a táblának, de a táblát se.

A Macskafogót minden magyar ember imádja, én legalábbis biztosan. Mikor meghallottam, hogy készül egy második rész, “Jajj, ne!” felkiáltás hagyta el a torkom. Ugyanis számítani lehetett rá, hogy olyan lesz, amilyen lett. Persze reménykedünk, hátha jó lesz, ha nem is Macskafogós… De nem. Ez a film még a magyar átlagmese színvonalát sem éri el. Ilyenkor mindig elszomorodom, hogy most a fiatalabbaknak ez a félresikerült kópia előbb fog eszükbe jutni, mint a klasszikus.

De nézzünk egy tisztességes bemutatót. 20 év telt el azóta, hogy Grabowskiék a Macskafogóval pacifizálták a macskákat. Béke és nyugalom van. De Pafrika őserdeiben él egy kis számú macskacsoport, akiket nem szelíditettek meg. Ők, amikor hírül kapják ezt, megidézik az alvilág urának jobbkezét, Moloch-ot, aki elindul felszabadítani a macskákat… Ja és csak Grabowski segíthet.

Hááát… izé… a sztori nem a legjobb, de annyira nem is rossz. Csupán bosszantó. Pár színfoltot találtam benne, pl. a patkányok, akik próbálják a régi Macskafogót idézni, kisebb-nagyobb sikerrel. A poénok nagyrésze erőltetettnek hat. Olyan, mintha a készítők görcsös kötelességüknek érezték volna, hogy az összes szóviccet elsüssék a filmben, legyen az akármennyire ősrégi és elcsépelt. Ugyanez van a fordulatokkal és a helyzetekkel. Az ember nagyrészüket előre kitalálja. A számomra a leggyengébb vicc az egész filmben, a Birodalmi Rohamosztagosokra vonatkozó “poén” volt.

Szóval a film inkább a “kellemes” kategóriába kerül, nem a “jóba”, de csak azért, mert tűrtőztettem magam és nem téptem ki a körmeimet filmnézés közben (mármint ezért nem a “rossz” kategóriába került). Egyébként én alapból ódzkodom az ilyen csili-vili animációs technikától, bár ha sikerült volna egy remek filmet kerekíteni köré, akkor eltekintenék ennek megemlítésétől.

Na akkor a bejegyzés első fele:

1)

Apróbb változtatások a blogon, csak hogy nekem tessen. Új skin, új fejléc (ez talán még változni fog), blogger jelvény és bátorkodtam sztahanovista bloggernek kinevezni magam. Egyébként én nem igazán értek az efféle dolgokhoz, úgyhogy Hadiösvény segítségét kértem. Köszi mégegyszer Hösvény! Egyenlőre még a képes linkekkel kéne valamit csinálnom, mert valahogy elég csálén állnak (ha sok időm lesz, mindet azonos méretűre próbálom igazítani meg teszek hozzá párat még).

2)

Tegnap újra megnéztem az Ál/Arc című John Woo filmet. A sztorit remélem ismeri mindenki: Sean Archer ügynök (John Travolta) felveszi a terrorista Castor Troy (Nicolas Cage) arcát, hogy beépülhessen a bandájába és megtudja, hova rejtették el a bombát, amit Los Angelesben helyeztek el. Csakhogy Troy felébred a kómából és magára ölti Archer arcát, így kezdődik az igazi Archer vesszőfutása.

Amikor néztem, egy idő után Dick ugrott be. Van egy jelenet a filmben, amikor az operáció után a börtönben találkozik az átoperált Archer és Troy. Ahogy figyeltem az igazi ügynök reakcióját arra, hogy meglátta saját magát besétálni a börtönbe, elkezdtem gondolkodni rajta, mi járhat a fejében. Valószínűsítettem, hogy ezt valami delíriumos álomnak hiszi először, a műtét okozta sokk hatásának. És ekkor ugrott be Dick, mint a széthulló valóság és az önmagában is kételkedő hősök kiagyalója, a valóság(ok) keresője. Ugyanez a gondolatom erősödött azon jelenetekben, amikor a börtönből megszökött Archer nem tudja hol van, ki ő valójában. Ennek a gondolatmenetnek a betetőzése, amikor egy mindkét oldalán tükör fal mentén lapul Archer és Troy, egymásnak háttal, majd mindketten megcélozzák a tükröt. És saját magukra lőnek, illetve a tükör képe szerint az igazi Archer és Troy képére. Szóval ez nekem egy az egyben Dicket juttatta az eszembe.

Amúgy bravúros film, nem hiába John Woo, a filmjeinek a látványvilága egyedülálló, a történet ötlete pedig remek!

Legalább is az Idiocracy című film szerint.

A film sztorija szerint a hadsereg emberfagyasztási kísérlete során 2 átlagembert, egy katonát és egy prostit (átlagember?) lefagyasztanak egy évre, hogy aztán a kísérlet keretében kiolvasszák őket. Csakhogy egy kis gikszer történik, és delikvenseink 2505-ben ébrednek.

A film elején látunk egy nagyon tanulságos kis jelenetet, amiben bemutatnak egy 130+ IQ-ju családok és egy 90- IQ-jut. A lényege: a bolondok jobban szaporodnak, és így 2505-re övék lesz a világ. Az emberiség olyannyira elhülyül, hogy energiaitallal öntözik a földeket, a szemét valóságos hegyekben áll (kb. akkorák mint a Kékes), az USA elnöke meg egy kigyúrt pankrátor-pornósztár. Na szóval ide kerül a főhős, Joe, aki megpróbálja megváltoztatni a világot (ill. rá szabják a feladatot, mert az IQ tesztje szerint ő a legokosabb ember a Földön). Szóval hosszú vesszőfutás után végül is happy end.

Ami miatt megemlítem ezt a filmet, az az, hogy mond valamit. Az emberiség tényleg a totális elhülyülés felé halad. Szerintem.

Én nagyon szeretem Banks írásait. Már a Sötét háttér előtt is tetszett, bár az nem szólt számomra akkorát, mint a Játékmester, amit utána olvastam. Sokáig azt hajtogattam, hogy ez a könyv a legjobb, amit Banks-től olvastam.

Hát örömmel jelentem, hogy a Nézz a szélbe van olyan jó, sőt, több tekintetben jobb is, mint az előbb említett regény. Hogy miért? Nem csak, hogy egy lebilincselő történetet ír le, ráadásul nem is akármilyen írói eszközökkel, hanem komplexebb képet kapunk néhány sajátosan “banks-i” témáról.

Amikor elkezdtem olvasni a könyvet, úgy voltam vele, hogy ez is egy Banks könyv a sok közül. Eleinte semmi extrát nem tartalmazott számomra, azt kaptam, amire számítottam. Szép és érdekes leírásokat (bevallom, néha előfordult hogy elkalandoztam a sorok fölött, de ez a hátránya ha valaki ilyen részletes leírásokat használ), egyedi karaktereket és különleges lényeket. De semmi pluszt. Egészan addig, míg el nem jutottam a 200. oldalig. Onnantól - külső szükségszerűség miatt - egy nap alatt elolvastam a maradékot. És rájöttem, hogy bele kellett rázódnom a könyvbe. Olyan dolgokat írt le ugyanis Banks, amire eddig alig volt példa. Mivel a regény előtt elolvastam a Kultúráról dióhéjbant, sokkal könnyebben tudtam követni a szerző eszmefuttatását. A regény szinte kibontja azt, amiről ez a rövidke írás szól. Elsőzör is ott vannak az Elmék, és a maguk különleges világa (mondjuk felróható [SPOILER] az, hogy mindent az Elmék nyakába varrnak) és egyedi gondolkodásmódjuk - ahogy a Masaq’ Központ fogalmaz, hatalmasabbak ők, mint az ókori istenek. És valóban. A drónok persze itt is olyanok, mint Banksnél általában. Azonban ami még fontosabb momentum: betekintést nyerünk a Kultúra mélyebb rétegeibe, hisz most egy baklövésük után vagyunk. Ez alkalmat ad, hogy jobban rávilágítson a szerző a Kultúra filozófiájára (amiből az Emlékezz Phlebasra és a Holtpont sorain már kaphattunk ízelítőt) és a mozgatórugókra. Az pedig, hogy a Kultúrát két kívülálló, egy homomda (imádom ezeket a lényeket!) és egy kelgir (egy hajdani ragadozó) szemszögéből mutatja, ráadásul az egyik szereplő a Kultúra ellen játszik, remek húzás volt szerintem. Remekül fricskázta meg a Kultúrát továbbá az a néhány “kusza párbeszéd”, ahol szinte egymás nyakára hágtak a társalgók.
Ja, és mind Kabe, mind Ziller megmosolyogtató események előidézői (”Á, maga a homomda!” “Miből találta ki?”). Ami külön tetszett még, hogy ugye a Kultúra regényekben nem igazán van egymás közti utalás. Na, itt volt: egy szereplőt említenek, a Holtpontból, a Kukást (alias Fehér Folt, RH, ha jól emlékszem, extrém). Ennek nagyon örültem

Szóval senki ne csodálkozzon, ha ez után foggal-körömmel védeni fogom ezt a könyvet bárkivel szemben

(ui.: Creideiki: a Légitest tényleg fantasztikus!)