“Fordulatos, megindító, hátborzongatóan hatásos történet az árulásról, az átváltozásról és a megismerhetetlenről.” - Kim Stanley Robinson

James Patrick Kelly: Ha elvakít a Nap

Egy barátom szerint én az vagyok, akinek szinte csak beszerezhetetlen sci-fi könyvei vannak. Na, ez a regény is valami ilyesmi, bár én már 3 éve látom ugyanazt a példányt az egyik antikvárium polcán. Szóval lehet hogy csak nem ismert könyvről van szó.

A történet 2059-ben kezdődik. Érdekes jövő ez: látszólag elérkezett a béke és nyugalom kora, ennek ellenére az USA például megszállóként van jelen Mexikóban. A világ enyhén cyberpunkos, de magán viseli a klasszikus jövőképek jegyeit. A legfontosabb dolog itt az, hogy az emberiség kepcsolatba lépett (ill. velük léptek kapcsolatba) az ún. Hírvivőkkel. Hogy ők most egyetlen egy faj, vagy bármely faj tagjai lehetnek hírvivők, kérdéses. Mindenesetre a Hírvivők feladata, hogy segítsék a különböző fajok tagjait, hogy egy magasabb fejlettségi (tudati, világnézeti) szintre lépve elfoglalhassák a helyüket a Galaktika intelligens fajainak palettáján. Egyébként mielőtt azt hinnénk, valami elcsépelt “űrsallangról” van szó, annak elárulom, hogy itt sem találták még meg a kiutat az einsteini relativitás alól, szóval a civilizációk közti kapcsolat egyáltalán nem azonnali.

Szóval ebben a világban él Philip Wing, a korszak egyik (ha nem a) legjobb építésze. Philip egyáltalán nem szimpatizál a Hírvivőkkel, és az ő “vallási csoportjukkal”, melynek segítségével az emberek megérthetik a Hírvivők filozófiáját és szemléletét. Azonban Philip egy hatalmas kihívás elé kerül: a Hírvivők felkérik, utazzon el velük egy távoli bolygóra, az Aseneshesh-re, és ott készítse el az őslakosok, a chanik istennek tekintett uralkodónőjének síremlékét. Philip hosszas huzavona után elvállalja a feladatot (ebben közrejátszik dugába dőlő magánélete is). Ám az utazás azzal jár, hogy hátra kell hagynia emberi külsejét, és mind külsőleg, mind folyamatosan belsőleg olyanná kell válnia, mint egy chani-nak…

A könyv nekem nagyon tetszett, mikor elolvastam. Bár a külcsíny hagy kívánnivalót maga után, és az emberben előítéleteket ébreszt (főleg hogy akkor még nem is hallottam erről a szerzőről), ám mégis megéri elolvasni. Állítólag ez egy trilógia középső kötete, 1989-ben jelent meg angolul, idehaza ‘92-ben (sose értettem a hazai könyvkiadást: van olyan klasszikus, amiért már 20 éve könyörögnek az olvasók). A borító egy az egyben az angol kiadás borítója, semmitmondó de tetszetős.

Szóval csak ajánlani tudom ezt a könyvet is (főleg hogy a szerzőtől idehaza elég kevés írás olvasható). Kellemes olvasmány, érdekesen felépített világokkal (a XXI. századi Föld és a chanik jégkorszak végi világa), élő karakterek és egyáltalán nem szájbarágott mondanivaló.