Tegnap elég hosszan filozofálgattunk szobatársaimmal (meg is látszott a mai zh-mon) mindenféle dolgokról, kezdve a jungi pszichológiától a qantumfizikáig. Többek között az egyik szobatársam mesélte el az alábbi történetet, amit a tanára mondott el neki:

A tanár egyik évfolyamtársa még a ‘70-80-as években elkerült egy szabolcsi kis városkába általános iskolai fizika-kémia tanárnak. Az iskolában áldatlan állapotok uralkodtak, szinte minden nap teljesen szétverték az épületet, a diákok nagy része bukásra állt a reál tárgyak többségéből, így a kémiából és a fizikából is. Az új tanár nagy lendülettel látott neki a probléma orvoslására. Egy merész ötlettől vezérelve egyik nap egy stóc Galaktikával állított be az osztályba. Megmondta a gyerekeknek, hogy ezeket odaadja (persze ha majd visszakapja), és hogy a feladat az, hogy olvassanak el belőlük valamit, bármit, és arról írjanak egy rövidke beszámolót. A gyerekek el is vitték a “magazinokat”.

Következő órán a gyerekek visszahozták a Galaktikákat. Csupán páran írtak beszámolót, de egyre több gyereknek indították el az elméjét az olvasottak. A tanár többször megismételte a dolgot, és egyre inkább érdeklődtek a gyerekek az írások iránt. Persze a tanár szegről-végről odavetette, hogy ebben a novellában szereplő dolog nem egészen igaz, vagy hogy mi a tudomány álláspontja a dologról. Teltek múltak a hetek, és szemmel látható eredményei lettek. Elsőnek az iskolai rongálások száma csökkent. Majd javulni kezdtek a jegyek, végül már senki sem állt bukásra a tanár osztályából.

Ennyi a mese. Szerintem eléggé tanulságos. Mindenki vonja le a konzekvenciákat.