Metropolis

Volt szerencsém tegnap megnézni Fritz Lang Metropolis című némafilmjét. Sokan mind a filmművészet, mind az SF filmművészet nagyjának tartják. És, valjuk be őszíntén, ebben van is valami.

A sztori szerint a jövő városában, Metropolisban járunk. A város ura John Federsen, aki elnyomja munkásait, akik a város legalsó szintjein, a gépek alatt élnek és szinte gépi munkát végeznek. Federsen fia egy nap találkozik Mariával, aki a munkások vezetője, és akibe beleszeret. Maria a békéről és a várakozásról szónokol a munkásoknak. Federsen, a tudósa, Rotwang segítségével kihallgatja a lány szónoklatát, és megbízza a tudóst, hogy a korábban bemutatott robotját formálja Maria képére és vele szítsanak elégedetlenséget a munkások között, melyek így azok saját vesztüket okozzák.

A film több olyan témát is boncolgat, mely az SF sajátja: egyrészt szociális jövőkép, melyben visszacsengenek a XIX. század munkás-utópistáinak látomásai, másrészt amolyan “ellen-luddita” mű is, hisz hiába a gépek “rabszolgává” teszik az embert, azokra szükség van, hisz azoknak köszönhető, hogy Metropolis létezik. Továbbá a legegyértelműbb téma is megjelenik: a robot. Furcsa, hogy a robotszinte amint emberi alakot kap, egyszersmind személyiséget is. De mindenesetre a színésznő jól alakítja a szende Mariát és az őrült gépet.

Szóval elég jó film. Persze némafilm, szóval a zenén kívül semmilyen zaj sincs. Illetve a több mint két órás hossz picit fárasztóváteszi a filmet a felére, de mindenesetre eléggé mozgalmasnak mondható - már abban az értelemben, hogy nincsenek mellébeszélések.

SF film klasszikusa, ajánlom mindenkinek.

1 Hozzászólás - “Metropolis”


  1. 1 fairylona 2008. ápr. 19. @ 12:32 pm

    Én is így voltam vele. :-)

Te mit gondolsz?

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image




Jelvényeim

http://sfblogs.net/

http://quantum.sfblogs.net/2007/10/31/sztahanovista-valagrendek-ala-sfblogs/

http://quantum.sfblogs.net/2007/10/31/sztahanovista-valagrendek-ala-sfblogs/

A holnap tegnapja

április 2008
H K S C P S V
« márc   máj »
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930  

Csetboksz

Na, itt a Csetboksz. Ha gáz van, ide írj. Vagy ha akarsz valamit. Vagy ha csak kényszeres grafomán vagy. Vagy mittom én...

Massive Attack


Discover Massive Attack!
  • Kiemelt linkek

    • 1.0.0 szt!mpank
    • 1.1 Hadiösvény blogja
    • 1.2 Nita blogja
    • 1a endless.hu
    • 2 Kvantum Média Koglomerátum
    • 2.1 egalaktika
    • 3 Chelloveck blogja
    • 4 Creideiki blogja
    • SFportal.hu
    • solaria
  • Sci-Fi Könyvek


    Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi közösség, Sci Fi hírek