acélpatkány SF blogja

Tamás barátom a hétvégén mutatott nekem egy számot a W.ak C.enzorok (???) nevű zenei formációtól. Sajnos youtube-on és más videómegosztó oldalakon nincs fenn a szám, de a szövegeét bárhol meg lehet találni:

Ne ess pánikba!

Nuenue Wilbury

Ha egy szép reggelen ledózerolják a házad,
Egy űrhajón lesz már ezentúl az ágyad.
Ha szanálják a bolygót, hol eddig éltél,
és reméltél, hogy rosszabb már nem jöhet.

Rájössz: a barátod egy idegen lény,
Kidobnak az űrbe hol nincs túl sok fény,
Visszamennél nagyon a Földre,
De a Föld eltűnt mindörökre!

Ne, óh ne! Ne ess pánikba!
Ne, óh ne! Ne ess pánikba!
A galaxisban egymagadban jól jegyezd meg a következőt:
Mindig, mindig, mindig TUDD, HOL A TÖRÜLKÖZŐD!

Ha egy távoli bolygón találkozol Elvis-szel,
Ha tévedésből kifacsar a Turbómixer.
Ha jól felbosszant egy paranoid android.
Innál egy teát, de csak Ó-Janx szesz folyik.

Ha időutazol vagy teleportálsz,
Hiperűrt ugrasz vagy csipszet zabálsz,
Egy buliban, minek soha nincs vége,
Zeusz felszúr egy villavégre.

Ne, óh ne! Ne ess pánikba!
Ne, óh ne! Ne ess pánikba!
A galaxisban egymagadban jól jegyezd meg a következőt:
Mindig, mindig, mindig TUDD, HOL A TÖRÜLKÖZŐD!

A törülköződ lehet veszélyes fegyver,
Ha mohó bogárpattintóval verekszel.

Takarózhatsz és törülközhetsz.
A fejedre turbánt is tekerhetsz.
Ráadásul ha kajád kifogyott,
Nyalogass róla pörköltszaftot!

Csak Ne, óh ne! Ne ess pánikba!
Ne, óh ne! Ne ess pánikba!

Higgyétek el, a zene is nagyon hangulatos gitárzene. Nagyon baba a szám, kb. addig fogom hallgetni, míg meg nem tanulom kívülről

Nem bírom megállni, hogy ne mondjam el a véleményem a Nappali Őrség filmváltozatával kapcsolatban.

Na kérem. A könyv nélkül jó kis film. A könyvel együtt… hát, izé…

Ami nem tetszett: minden, amit megváltoztattak benne a Sors Krétájától a Homály kinézetéig (azt egyébként alig használják). Megaztán a szereplők se olyanok, amilyenek a könyvben (Zavulont a könyvekben csípem, Anton a könyvben határozottabb és szerethetőbb minden hibájával, ja meg kinek volt az ötlete Ilja-Mackó összeolvasztása?). Ami a sztorit illeti: az Éjszakai Őrség filmben nem volt olyan feltűnő, hogy más lett a végén az értékfelállás (itt Jegor szerepére gondolok), de itt már nagyon nem tetszett. Maga a kisrác se. Mindegy. A lényeg, hogy a sztorit olyan szinten átszabták, hogy gyakorlatilag csak motívumokat lehet felfedezni a regényekből (Sors Krétája, Anton gyilkossági gyanúba keverése stb.) Akkor már jobb lett volna, ha az Éjszakai Őrség könyv második fejezetét dolgozza fel, mint ahogy az első film az első fejezetet. Vagy ne szakított volna ennyire a “krétás fejezet” történetével. Na meg azok az Inkvizítorok… Kár érte.

Mindenesetre látványos, és mondom, csak mint olvasót bosszant a film.

(Bocs Odo, de ezt muszáj volt leírnom. A Hivatalos Verzió is készülget… )

Most kaptam az email értesítőt, hogy Irodalomelméleti és filmtudományi TDK lesz szerdán 2-től az egyetemen. Az ilyenek nem szoktak érdekelni, de két dolgozat miatt valószínű, hogy elmegyek:

“Bajnóczi Eszter (magyar IV.)

„A hálózat hatalmas és határtalan.” (Ghost In The Shell) - Struktúrák határán és azon kívül.

A dolgozatom témája a Ghost In The Shell (Páncélba zárt szellem) című japán rajzfilmben megjelenő hálózat és identitás-kérdések vizsgálata. A fő kiindulási pont e kérdésben az ember és gép közti határvonal definiálási kísérlete, vagyis az, hogy honnantól tartunk egy dolgot önálló létformának, ez esetben egy kiborgot vagy gépet. Ezen kívül a filmben megjelenő hálózat struktúrájával is foglalkozom, és megmutatom e rendszer paradox mivoltát. Többek közt a kibertér fogalmának segítségével az irodalmi szöveg rendszerét érintve keresem a hálózatban lévő életformák meghatározását, melyre a Bábjátékos és Motoko alakja a példa. A legfontosabb kulcsfogalmak, amelyek mentén haladok: hipertext, abjekció, szimuláció. A célom az, hogy megmutassam a gépek által használt hálózatok működését, illetve arra a kérdésre választ keressek a Ghost In The Shell alapján, hogy lehetséges-e egy magasabb szintű létlehetőség vagy evolúció a gépek számára. “

“Szabó István Zoltán

(magyar V., irodalomelmélet III.)

A Felforgatás Mátrixa

William Gibson Neurománc című regényének dekonstruktív mozzanatait kívánja megmutatni a dolgozat, mely így nem a szöveg dekonstruktív olvasata. Célom az, hogy az elemzés során felszínre bukkanjanak azok a szövegműködések, melyek hasonlóságokat mutatnak a dekonstrukció által tételezett külömböződéssel és így stabilnak tételezett, hierarchikus oppozíciópárokat bizonytalanítanak el és mosnak össze.
Ezzel összhangban a Paul Virilio által tételezett technológia felfogást vetem össze egy a Neurománcban lehetséges implicit technológia kritikával, amely egy megváltástörténeti olvasatban bontja ki magát.”

Remélem érdekesek lesznek.

Ta-tata-taa! Örvendezzetek, emberek!

Ímhol végeztem az Nappali Őrséggel. Beletellet időmbe, de hála az Homálynak és az Szent Fantázia védőszentjeinek sikerrel vettem a küldetésem. Mostmár csak bele kell vala csapni amaz lecsóba, és dolgozni vala serényen az megbízatásra.

Amúgy személyes megjegyzésem ezzel kapcsolatban: az Éjszakai őrség tetszett, de nem volt az a “hú de nagyon de” érzésem. Viszont ennek a könyvnek a végére azt mondom: még, még, még! Olyan jól ki van ez találva, hogy az csak na! Nem tudom, hogy fogom kibírni, míg megveszem az Alkonyi őrséget.

Egyébként nagy a dillemma: ott az új hícsí könyv, az Amerikai amnézis, az Alkonyi őrség, a Clarke kötetre még gondolni se akarok (mint “újrakiadás” a rangsor végén kullog). Pénz meg nuku. Na ehhez kéne egy kis Setét mágia…

Továbbá munka: csak érzékeltetés végett. Hétvégére kéne a Hyperion Cantos vallási vonulata, május közepére meg az Ember a fellegvárban mélyanalízise. A vizsgaidőszak előtti zh-sereg már nem is izgat. Mi az egy Setétnek?!

Volt szerencsém tegnap megnézni Fritz Lang Metropolis című némafilmjét. Sokan mind a filmművészet, mind az SF filmművészet nagyjának tartják. És, valjuk be őszíntén, ebben van is valami.

A sztori szerint a jövő városában, Metropolisban járunk. A város ura John Federsen, aki elnyomja munkásait, akik a város legalsó szintjein, a gépek alatt élnek és szinte gépi munkát végeznek. Federsen fia egy nap találkozik Mariával, aki a munkások vezetője, és akibe beleszeret. Maria a békéről és a várakozásról szónokol a munkásoknak. Federsen, a tudósa, Rotwang segítségével kihallgatja a lány szónoklatát, és megbízza a tudóst, hogy a korábban bemutatott robotját formálja Maria képére és vele szítsanak elégedetlenséget a munkások között, melyek így azok saját vesztüket okozzák.

A film több olyan témát is boncolgat, mely az SF sajátja: egyrészt szociális jövőkép, melyben visszacsengenek a XIX. század munkás-utópistáinak látomásai, másrészt amolyan “ellen-luddita” mű is, hisz hiába a gépek “rabszolgává” teszik az embert, azokra szükség van, hisz azoknak köszönhető, hogy Metropolis létezik. Továbbá a legegyértelműbb téma is megjelenik: a robot. Furcsa, hogy a robotszinte amint emberi alakot kap, egyszersmind személyiséget is. De mindenesetre a színésznő jól alakítja a szende Mariát és az őrült gépet.

Szóval elég jó film. Persze némafilm, szóval a zenén kívül semmilyen zaj sincs. Illetve a több mint két órás hossz picit fárasztóváteszi a filmet a felére, de mindenesetre eléggé mozgalmasnak mondható - már abban az értelemben, hogy nincsenek mellébeszélések.

SF film klasszikusa, ajánlom mindenkinek.

Most, hogy jobban belemerültem a Fény és Setét világába, egyre inkább érlelődik bennem a kérdés: mi lennék, ha Másféle lennék? Fénypárti vagy Setét? Az ember azt gondolná, egyszerű a válasz, pedig nem. Mindkét félnek vannak olyan tulajdonságai, amelyek szimpátiát tudnak kelteni.

Fénypárti azért lehetnék, mert nem szeretem a mások baját. Ezt mindenki megmondhatja, aki ismer. Rengeteg ember van, akinek én jelentem a lelki támaszt (és vica versa). Empatikus alkat vagyok, meghallgatom mások gondjait és ha tudok, még ha csak szóban is, igyekszem segíteni.

De most inkább Setét lennék. Az Őrségek világában azt mondják, számít az, milyen lelki állapotban lép be valaki a Homályba. Nos, jelen lelki állapotomban simán el tudom képzelni, hogy Setétként keverednék ki az incidensből. Hogy miért? Jelenleg annyi düh és szomorúság dolgozik bennem, hogy ha tehetném, igazán jól kitölteném a dühöm. És mi lenne erre alkalmasabb módszer, mint Setétté válni, és “megbűntetni” azokat, akik nekem keresztbe tesznek. Lehet még meg is érdemelnék. Ez a Setét szimpatikus tulajdonsága: nem törődnek senkivel, ha úgy adódik, megbüntetik azt, aki megérdemli ( persze vannak olyanok, akik szimplán csak magukkal törődnek, ezzel nem tudok szimpatizálni, de mondjuk a Fény “mindenen áttörő világjobbító” elképzeléseivel sem, amik, mint tudjuk, gyakran rosszul sülnek el ).

Szóval Setét. Nem durván, de azért eléggé. Nem egy húsra ácsingózó alakváltó, nem egy gonosz mágus. Egyszerűen egy szimpla kis Másféle, aki igazságot szolgáltatna maga számára. Mert erről szól a Setét: saját magunknak szolgáltatunk igazságot.

Aláírás: Acélpatkány, alacsony rangú Setét.

Avagy: Örült Stone - 2008. A patkány éve

Nomen est omen, ahogy mondani szokás. Mindenhol hallom, hogy 2008. a Patkány éve. Ok, legyen. És? Ja, hogy van egy ilyen film! Hmm… érdekesen hangzik. Kicsit kutakodtam utána, és a minap sikerült is végignéznem. Egyvalamit leszögezek: a film és a valóság ( saját valóságom ) közti egyezések nem lehetnek véletlenek…

Na szóval. Adva van 2008. ( Milyen év is van most? Ja igen… első véletlen, avagy miért éppen most tudtam megnézni? ) A felmelegedés miatt London városa tocsog a vízben. A víz pedig magával vonzza a patkányokat. Tisztára mint New Yorkban, véleményem szerint a film ott is simán játszódhatna ( a képek is ezt mutatják, csak a Bridge-et ismertem fel Londonból ). Na szóval vannak a patkányok. És ha ez még nem lenne elég, az apokaliptikus 40 napi esőzést megélt városban egy sorozatgyilkos szedi áldozatait. Illetve azok szívét ki a testükből. Harley Stone ( Rutger Hauer ) megszállottan keresi a gyilkost, melyről hamarosan kiderül, hogy inkább szörny, mint ember.

Röviden ennyi az alaphelyzet. Stone kellően őrült, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy csokoládéval és kávéval serkenti magát. Ahogy lenni szokott, a halott társa ( akit a “gyilkos” csinált ki ) helyett kap egy újat, aki klisészerűen “öltönyös diplomás rendőr” ( persze ha nagy trauma éri, előjön belőle a fegyvermániás pusztító ). Itt van még a Nő, aki Szép, és akit Kiszemel A Gyilkos ( ahogyan az lenni szokott ). Persze kicsit visszás, hogy a Nő Stone volt társának felesége, és Stone-nal csalta a férjét. Na ez egy ilyen világ.

Elég kliséhegynek tűnik, és bevallom, kicsit az is. De mégis szerethető. Nekem azonnal megtetszett. Egyrészt kevés az a film, ami az első 10 percben 3 másik művet juttat az eszembe:
1) Ballard: Vízbefúlt világ - gondolom a párhuzam adott.

2) J. Carpenter Menekülés New York-ból című filmje - a film elején lévő “dzsipvezetős rész” nekem fullra a Menekülés első perceit juttatta eszembe. Persze lehet csak én vagyok így vele.

3) R. Scott Szárnyas fejvadásza - Ruttger Hauer, kimás. Ami persze ezen kívül is erre a filmre enged asszociálnom, az Roy Batty esőjelenete. A víz itt is “szoros kapcsolatba kerül” Hauerrel.

Másrészt Stone is olyan figura, akit rittkán lát az ember: nem alkoholista, hanem egy magát szívinfarktusig hajszoló fickó, aki a lehető legtrehányabb helyen lakik ( Mel Gibson kuckója a Halálos fegyverből ehhez képest a Ritz elnöki lakosztálya ). Akkora stukkerrel mászkál, hogy ha belelő egy patkányba, a maradványokból csak DNS-vizsgálattal állapítható meg, mi is volt az eredetileg. Persze tekintélyt sem ismer, de amint lehet, maga képére kezdi el formálni zöldfülü társát, aki tökéletesen kiegészíti Stone-t.

Megaztán kevés film van, ami a globális felmelegedés ilyettén következményeit ábrázolja ( és most nem a Holnaputánra céloztam ).
Ja és hogy milyen egyezésekről beszéltem korábban? Nézzük csak.
- 2008
- a Patkány ( énis avvónék, csak high-tech kivitelben )
- a Skorpió csillagjegye és Stone születésnapja, november 10. - nakérem, november 10-én születtem, persze kicsit később, mint Stone, és ezek szerint én is Skorpió vagyok.
Szóval ezek az egyezések nekem betették a kaput. Ez a film felkerül a kedvencek közé.

——————————-

Off: a minap akadtam rá egy korábbi Acélpatkány blogjára, és ott megígértem, hogy mivel akaratlanul is “elvettem” tőle a nevet, népszerűsítem a blogját. Meg kell hagyni, van egy stílusa, de hasonló az ízlésünk. Úgyhogy álljon itt mementóul Razide blogjának helye.

Továbbá ez a bejegyzés érlelte meg bennem azt a döntést, hogy a “gbr87″ helyett véglegesítem az “acélpatkány” nicknevet. Úgyhogy mostantól így fogok megjelenni a Solaria mellett az SFportalon és az SFblogos hozzászólásokban is. Így mégiscsak egyszerűbb nyomon követni, hol fúrdogálom alagútjaimat a cybertér betondzsungelében.