Kikapcsolódás képpen már két napja animéket nézek (ahelyett, hogy a beadandóimmal foglalkoznék). Láttam néhány kifejezetten pocsékat, de azért akadt jópár remek darab.
Memories
Na, ez kapásból nem is egy, hanem három anime, csak egyben lettek kiadva (mint az Animátrix). Három különböző történet, három különböző alkotótól.
Az első rész a Magnetic Rose. Egy űrszemét-eltakarító hajó vészjelzést fog egy elhagyott roncstelepről, és a nemzetközi szabályok szerint nekik, mint legközelebbi hajónak segíteniük kell. A roncstelepen egy furcsa “űrbéli kastélyt” találnak, melyben egy hajdani operaénekesnő él magányosan. Azonban a mentés során különös dolgok történnek, és a szereplőknek szembe kell nézniük saját lelkükkel.
A második a vidámabb hangvételű Strink Bomb. Tanaka Noburo egy gyógyszerkutató cégnél dolgozó, csetlő-botló alkalmazott. Betegen érkezik a munkába, s munkatársai tanácsára bevesz egy szemet a legújabb megfázás elleni gyógyszerből. Ledől egy kicsit, s mikor felébred, mindenkit holtan talál a laborban. A tokiói főnöke elmondja, hogy egy titkos megbízáson dolgoztak, és hogy az ezzel kapcsolatos iratokat azonnal vigye el Tokióba. Noburo útra is kel, ám közben kiderül: ő maga a különös gázfelhő terjesztője.
Az utolsó darab a Cannon Fodder. Az epizódnak nincs úgymond története. Egy városban vagyunk, melyben minden talpalatnyi helyet ágyúk foglalnak el. A házak tetején, az ablakokban, minden létező módon megjelennek. A folyamatosan az ismeretlen ellenség ellen háborúzó város egy napját ismerhetjük meg egy család tagjait követve. A kisfilmben felvonulnak a különböző militarista államok (Szovjetunió, Németország stb.) jellemzői és jelképei (a katonák sisakjai például vegyesek, van itt osztrák császári, porosz csúcsos és egyszerű rohamsisak). Egyedi darab.
The Place Promised In Our Early Days
Hangulatában és mondanivalójában nagyon hasonlít egy másik kedvencemhez, a Voices of a Distant Star-hoz. A történet egy alternatív jelenben játszódik, ahol Japán és Amerika hadban áll a titokzatos Unióval, mely fenhatósága alá vonta Hokkaido szigetét, és ott egy relytéjes és hatalmas tornyot állított fel. A történet elején megismerkedünk két fiúval, Hirokival és Takuyával. A két barát titokban egy repülőt épít, hogy eljussanak a toronyhoz. Megismerkednek egy lánnyal, Sayurival, aki hamarosan tudomást szerez a fiúk tervéről. A három fiatal megígéri egymásnak, hogy közösen fognak elrepülni a tornyhoz.
A történet ezután 3 évvel később folytatódik. Sayuri az ígéretük után egyik napról a másikra eltűnt, Takuya és Hiroki pedig felhagytak a repülő építésével. Ekkor tudjuk meg, hogy Sayuri és a torony kapcsolatban áll egymással. A torony képes megváltoztatni maga körül a valóságot, és csupán a 3 éve folyamatosan alvó Sayuri álmai tudják kordában tartani. Mindeközben Amerika és az Unió közt küszöbön áll egy újabb háború. Takuya, aki a párhuzamos világokkal kapcsolatos projekten dolgozik, tudomást szerez Sayuriról, de úgy dönt, nem kockáztatja a világ sorsát a lányért. Mindeközben Hiroki lassan ráébred arra, hogy még mindig szereti a lányt, és mikor megtudja, hol van, elhatározza, hogy beteljesíti az ígéretét és elviszi a lányt a toronyhoz, ahol felébredhet.
Gyönyörű animáció, szép zene és főleg örökérvényű mondanivaló a barátságról és a szerelemről.
Pale Cocoon (Selyemgubó)
Ura a hatalmas föld alatti koplexum történeti dokumentumainak rekonstruálásával foglalkozik. Minden vágya, hogy megtudhassa, mi történt valójában a Földdel, és miért kell az embereknek egyre mélyebbre költözniük. Szinte megszállottan kutat minden egyes kép, minden hangfelvétel után. Ám az az anyag, amin most dolgozik, olyan titokra deríthet fényt, amit még elképzelni sem tudott.
Ergo Proxy
Ez a 24 részes anime a távoli jövőben játszódik. Az emberiség tönkretette a Földet, és hatalmas kupolavárosokba kényszerült. Ilyen város Romdeau is. A város polgárai békében élnek, ám több furcsa dolog is történek mostanában. Egyrészt terjed a autoreiv-ek (androidok) közt az úgynevezett “Cogito” vírus, melynek hatására szembefordulnak uraikkal és ráébrednek létezésükre. Ezeknek a fertőzött autoreiv-eknek a likvidálásával foglalkozik Re-L Mayar, a kupola kormányzójának unokája. Minden a megszokott ütemben zajlik, de egyik este egy különös lény tör be Re-L lakásába, majd ott összeverekedik egy hozzá hasonló lénnyel. Re-L ezután kutatni kezd a rejtélyes lény, a Proxy után. Itt keveredik be a képbe a különös bevándorló, Vincent Law, akit furcsa módon követ a Proxy, ám ő az egyetlen, akit mégsem tudott megölni. Ki ez a Vincent valójában? És micsoda az a Proxy? Milyen céljai vannak a város vezetőségének és a furcsa doktornőnek, Daedalusnak? Ahogy Vincent elindul szülőföldjére, Mosquo-ba, mellészegődött társaival, egy fertőzött autoreiv kislánnyal és Re-L-vel, egyre inkább megismerjük ennek a különös világnak a történetét és választ kapunk a kérdésekre.
Az anime képi világa magával ragadó. A sötét színek borongós hangulatot árasztanak, a különösebbnél különösebb lények pedig olyan érzetet keltenek, mintha egy teljesen másik világban járnánk. Sajnos számomra nem hozta el a végkifejlet azt, amit vártam. Az első rész zseniális, olyannyira elvarázsolt, hogy lóhalálában végignéztem az egész sorozatot. Voltak igazán furcsa, számomra teljesen idegen részek, melyeket nem tudtam hova tenni a cselekményben, azon kívül, hogy plusszinformációt adtak. Mindenesetre érdemes legalább egyszer megnézni, ezektől függetlenül kellemes kikapcsolódás és remek agytorna. A zenéjéért pedig kifejezetten érdemes.
Továbbá most nézem a Serial Experimets Lain-t. Tényleg egy elég bonyolult anime, eddig minden egyes résznél ez a gondolat ötlött fel bennem: “Mi a fene van itt?” És ez jó!



Különvélemények