Könyvbemutatóként egy részlet az egyik sci-fi szemináriumomra készített referátumomból. A téma Arthur C. Clarke és a vallás kapcsolata, és ebben jelenik meg az egyik leghíresebb és talán legjobb regénye, A gyermekkor vége. Íme:
“Transzcendencia
Clarke írói munkássága során, csakúgy, mint barátja, Isaac Asimov (a Robotika Három Törvénye), „szert tett három törvényre” (ha szabad így fogalmazni). Ezek közül a leggyakrabban emlegetett az un. Harmadik Törvény: „Egy kellőképpen fejlett technikai megoldást már nem lehet megkülönböztetni a varázslattól.” Ha belegondolunk, ez igaz, hisz mit jelent egy afrikai bennszülött számára egy fényképezőgép, vagy a repülő? Ez a tézis Clarke-nak már a korai műveiből visszaköszön, és végig meg is marad írásaiban. De végiggondolva felvetődik a kérdés: egy bizonyos technikai fejlettségű civilizáció rendelkezhet-e isteni hatalommal, és akkor nem lehet-e őket „Istennek” tekinteni? Ez a probléma Clarke-ot is több regényében megihlette.
Az egyik leghíresebb regénye, A gyermekkor vége lényegében arról szól, hogyan válik az emberiség egy magasabb fejlettségi fokon álló entitássá, egyfajta „Főértelemmé”. A regényben az emberi fejlődésbe beavatkozó idegenek, a Főkormányzók terelgetik fajunkat a fejlődésnek ebbe az irányába*. Pár generációval a Főkormányzók megérkezése után megjelennek olyan gyerekek, akik különleges, „természetfeletti” képességekkel bírnak, képesek gondolatban több ezer fényévet bejárni, és olyan világokra eljutni, melyeket még a Főkormányzók sem ismernek (akiknek egyébként nem ez az első bábáskodásuk egy fajnál). Végül az évek során az emberiség átalakul, és többé már nem nevezhető homo sapiensnek. Ez a könyv egy grandiózus látomás, mivé válhat az értelem, ha kiállja az Univerzum évmilliárdjait. (Több SF sztoriban megjelennek az ilyen „anyagtalan entitások”, elég a Star Trekre gondolni.) Másfél évszázaddal a Főkormányzók érkezte után azok kénytelenek távozni, hisz már ők maguk is veszélybe kerültek. Egy kvázi új „Isten” próbálgatja erejét, és ez olyan, mint mikor egy gyerek játszik, és véletlenül eltapos pár hangyát. Végül ez az új entitás felemészti a Földet.
„Bár nem értettem, láttam, mivé vált a fajom. […] Talán ezt próbálták szavakba foglalni a régi vallások. Csak éppen félreértették az egészet: rettentő fontosnak tartották az embert, holott mi csak egyetlen faj vagyunk – ti tudjátok, hány között? Most azonban valami olyasmi lett belőlünk, amivé ti sohasem válhattok” mondja az utolsó ember a Főkormányzóknak.
* A Főkormányzók egyébként pontosan úgy néznek ki, mint ahogy a képzelet az ördögöket megrajzolta, szarvakkal és szárnyakkal. Ahogy egyikük magyarázza, azért van meg az emberi fajban a kollektív félelem tőlük, mert jövőbeli tettük, vagyis hogy jelen voltak az emberiség „pusztulásánál” emlékként vetült ki a múltba. Kacifántos okfejtés, mely az idő bonyolultságára épít.”
Röviden ennyi.
0 Hozzászólás - “Istenemberek és Főkormányzók”