Bár nem kérdezett senki (persze hogy is kérdezhettek volna, most öltöttem testet a cybertér hullámaiból és a Homály sötétjéből), én is elmondom (kicsit talán megkésve) mely könyvek voltak számomra a legemlékezetesebb olvasmányok tavaly. Nézzük olvasási sorrendben:
Philip K. Dick: Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal: nem az első könyv PKD-től, amit olvastam. Az igazat megvallva, ugyanilyen jó könyv volt tavaly a Palmer Eldritch és a Fellegvár is. De ez volt az első ami felpiszkálta Dick iránti érdeklődésem (nomen est omen: utána egy fél évig hallgathattam róla egy szemináriumot…). Tetszett a “szuvat”, a Voight-Kampff teszt, Deckard, Mercer, és persze a Nexusok. Nameg az empátia kérdésköre. Nagyon baba…
Iain M. Banks: Holtpont: nem a legjobb Kultúra regény (a legjobb a Játékmester), de majdnem. Banks-et amúgy is imádom, ő az “überkirály” az új (magyarul megjelent) űroperában. Az Alázok aláznak, az Elmék elmélkednek, a Kultúra meg mindenbe jól beletúr, szokásuk szerint. Remek atmoszféra, megfelelően kusza történet, lélegzetelállítóan gigászi méretekkel. Ha nem rontja el a végét Banks, ez lehetett volna az új Játékmester.
Ursula K. Le Guin: A sötétség balkeze: a Trillió éves dáridó is áradozott róla, meg szinte mindenki, és nem is kellett csalódnom. Az írónő legalább olyan mesés világnak teremtette Gethent, mint Herbert az Arrakist (mindkettőn az életet szervesen meghatározza a környezet például) . Magvas gondolatokkal itt is bőven találkozunk: politika, filozófia, egymás mellett élés, elfogadás, megértés, barátság, fő hangsúly a nemek közti ellentéten és hasonlóságon. Kiegészíti egymást férfi-nő, jin-jang. Taoista regény, szép leírásokkal.
Arthur C. Clarke: Az éden szökőkútjai: sajna elsőre nem tudtam elolvasni, mert más teendőim közbeszóltak és így inkább hagytam. De ősszel végül sikerült elolvasnom. Clarke-ot mindig is szerettem olvasni precízsége és hihetetlen képzelőereje miatt. Ez a regény is hozza a formáját: az űrfelvonó és az ezáltal nyújtott perspektívák lenyűgözőek, a karakterek szerethetőek, a felvázolt jövő bíztató. Külön kiemelném a Csillagrepülőt és mondandóját! Tökéletes párosítás a Randevú a Rámával karöltve (az is tavalyi olvasmány).
Neil Stephenson: Snow Crash: igen, cyberpunk van Gibson után is! Persze ez is egy ‘90-es regény, tele kicsit anakronisztikus ötletekkel (pl a Metaverzum kinézete), de a franchise-államok, a kurírok, hacker-szamurájok, turbó kioszkok, kántáló bevándorlók, sumér őshackerek stb. világa magával ragadó (”a fickó nemzetállami státusszal bír“, ja és van egy atombombája…). És nem utolsó sorban ami még tetszett, hogy a sok, néhol elég tömény kultúrtörténeti fejtegetést kacagtató jelenetek törik meg (”Van egy érvem…“). Megbocsájtom neki a “hihetetlen véletlenket” (Raven és Hiro kapcsolatára gondolok) is. Újabb nagy kedvencem született. Még ilyet! (ui: külön jól esett két ünnep közt decemberben, a vizsgaidőszak szünetében - jól átmosta az agyam)
Végül pedig utolsónak egy nem-SF: Amin Maalouf: A keresztes háborúk arab szemmel. Mint töri szakos olvastam, és csak ajánlani tudom mindenkinek, aki kicsit is érdeklődik a törénelem iránt. Olvasmányosan megírt, apró színes történetekkel teletűzdelt könyvecske, mely bemutatja, hogyan látták a közel-keleti muszlimok a franyjok betörését a Szentföldre. Innen van az egyik kedvenc idézetem: “ha nem tudod eltörni ellenséged lábát, csókold meg, és imádkozz, hogy Allah törje el!“
Bankstől most olvasom a Fegyver a kézbent, aztán jön a Holtpont. Ezek szerint jóra számíthatok.
Hah, Amin Maalouf! Ha szeretted, akkor uccu a boltba, most jelent meg tőle a Pápa rabszolgája, Leo Africanus c. könyv. Az is nagyon jónak tűnik nekem…
Egyébként pedig szia és üdv, és miegyebek.