“- D-d-de a Cantos! - sóhajtott fel. - Az könyv volt!”
Először még régen az Endless-en olvastam róla. Vagy először megvettem? Nem is tudom. A lényeg, hogy hosszú ideig vadásztam a négy kötetére, mire megleltem. És ez volt az első SF, amit idén elolvastam. És talán a legjobb, amit eddig olvastam.
Dan Simmons Hyperion Cantosa (a ‘89-es Hyperion és a ‘90-es Hyperion bukása) talán az egyik legösszetettebb SF, amit valaha írtak. Komplexségében vetekszik Asimov Alapítványával és Herbert Dűne-ciklusával. A szerző méylfúrásokat végzett a mitológiában, költészetben, fizikában, filozófiában, teológiában és etikában, s azt, amit felszínre hozott, ötvözte az SF elmúlt száz évének fontosabb ötleteivel és mesterművet alkotott. Eltekintve attól, hogy magyarul szinte lehetetlen beszerezni a könyveket (négy kötetre szabdalták ugyanis a több, mint 1200 oldalas opust), és hogy érdemtelenül a feledés homályába merült, minden SF olvasónak illik egyszer minimum elolvasnia.
(Figyelem: az alább leírtak egy szubjektív olvasónaplóba valóak, nem komplexek, és nem is szándékszom a teljességre törekedni. Igyekeztem nem lelőni a poénokat, ezért a cselekményből vajmi keveset árulok el - ebben a gigászi műben szinte minden fejezet egy-egy nagy csattanóval zárul. Úgy gondolom, ennek a regénynek a kivesézésére nem egy blog szükséges, hanem mondjuk egy egész tanulmánykötet.)
A XXVIII. században járunk. Az emberiség Hegemóniája 200 világot igazgat. A Hegemónia hatalmának kulcsa a mindent összekötő térkapu-hálózat és a világokat átfogó adatszféra, a Háló, melyet az emberektől évszázadokkal korábban elszakadt Mesterséges Intelligenciák társadalma, a TechnoCore felügyel. A civilizáció virágzik, az emberiség egy tökéletes társadalom látszatát kelti. Azonban a mélyben hihetetlen erők fortyognak. Alig száradt fel a vér a legutóbbi lázadások óta, melyek szembeszáltak a Hegemóniával, egy új-régi ellenség tűnik fel. Ők a Kitaszítottak, az emberiségtől évszázadokkal ezelőtt, a nagy Hedzsra (Kivándorlás) idején elszakadt lények, akik teljesen izoláltan fejlődtek, alkalmazkodva az űrbéli élethez. A két kultúra konfrontációja elkerülhetetlennek látszik. Mindeközben a TechnoCore MI-jei is különös terveket szövögetnek, melyekről az emberiségnek csak halvány sejtései lehetnek.
Ebben a vészterhes időszakban indul el hét zarándok a távoli Hyperion gyarmatvilágára, hogy meglátogassák a rejtélyes Időkriptákat, mely építmények titokzatos módon visszafele haladnak a jövőből, és hogy egyikük kívánságát teljesítse a Shrike, egy nem evilági, tüskés acélszörnyeteg, mely csupán a halál nyelvén kommunikál. Az első regény főhőse a Hegemónia volt hyperioni Konzulja, az ő szemén át látjuk az eseményeket. A zarándokok - Martin Silenus, a költő; Fedhman Kassad, a katona; Brawne Lamia, a nyomozó; Sol Weintraub, a tudós; Lenar Hoyt, a pap; Het Masteen, a templomos - hosszú és viszontagságos útja során elmondják történetüket. Ezekből a történetekből lassan testet ölt ez a különös jövő, csodáival és hibáival, és egy minden eddiginél jelentősebb változás kezd körvonalazódni a szemünk előtt.
Simmons ebben a kötetben a Canterbury-mesékhez hasonló szerkesztési elvet emeli be az SF elbeszélésmódjába, s ezzel olyan formai újítást vitt véghez az SF prózában, amit kitörő örömmel és Hugo-díjjal jutalmazott mind a kritika, mind a közönség. A különböző történetek remek alkalmat adnak Simmonsnak, hogy a mindössze pár napnyi cselekményt több évnyi történetté bővítse ki, és hogy ezekkel a különböző helyeken kapcsolódó történetekkel olyan alaphelyzetet vázoljon fel, melynek megoldásán aztán majd az egész következő regényben munkálkodhat. Valódi írói bravúr, hogy a zarándokok történetei mind más és más lektűrműfajt képviselnek (krimi, háborús regény, szerelmi dráma stb.). Simmons nyilatkozta egyszer: “Mindent meg tudok írni. És ez nem nagyképűség.”
A második könyvnek, a Hyperion bukásának főhőse egy cybrid, egy MI testet öltve. Ez a cybrid azonban nem “egyszerű” MI: egy rég halott költő, John Keats (1795-1821) személyiségreprodukciója, kvázi maga “a költő, kinek nevét vízbe írták.” Az ő első személyű narrációján és álmain át folytatósik a cselekmény, melyben nem kisebb, mint az ember és gép, emberi és gépi Végső Intelligenciák (Istenek) téren és időn átívelő harca bontakozik ki. A cselekmény előrehaladtával a kezdetben jelentéktelennek tűnő apróságok vagy korábban függetlennek hitt alkotórészek is egy szerves egységgé állnak össze, és egy grandiózus tetőpontban Simmons olyan megoldást ad, amiről még álmodni sem mertünk.
Keats nem hiába szerepel a könyvben. Az ő műve a Hyperion és a Hyperion bukása, melyekben a Titánok és az olymposzi új istennemzedék harcát, az Aranykor végét és Szaturnusz bukását kívánta elbeszélni, ám mindkét műve befejezetlen maradt. Simmons rengeteget merített mind ebből a két költeményből, mind más Keats versből - a legszembetűnőbb Brawne Lamia: Keats szerelmének, Fannynak Brawne volt a családneve, Lamia pedig egyik költeményének hősnője. A regényen tanúi lehetünk Keats utolsó napjainak megismétlődésének, az ifjú és tehetséges költő szörnyű kínszenvedésének és halálának.
Keats a példa Martin Silenus (a mitológiai Silenus szatír volt, és a regényalak is hasonló tulajdonságokkal bír) költészetről alkotott nézetei számára is. Külön színfolt az elbeszélésben a különböző versbetétek, melyek hol Keats, hol Silenus, hol más költők pl. William Buttler Yeats szerzeményei. A regény egy részen amolyan “művészet a művészetről” elmélkedéssé válik.
Azonban nem csak a klasszikus magasirodalomból merít Simmons. Ötletei visszaköszönnek az SF korábbi történetéből: az jövő matematikai kiszámíthatósága (Asimov), ökológiai katasztrófák, a Föld pusztulása, az idegen intelligenciákkal szembeni magatartásmód, a cyberpunk kánon teljes befogadása (az Asimov’s az első poszt-cyberpunk regényként aposztrofálta a művet). Előtérbe kerül a vallási fanatizmus, a tömegek befolyásolhatósága, a különböző kultúrák békés egymás mellett élésének lehetőésge.
Mindemellett aki nekivág ennek a regénynek, érdemes, ha utánanéz Teilhard de Charden Omega-pont tézisének, átfutja a mai fizika álláspontját a kvantumfizikáról (Planck-idő és -tér), van egy csöpp bibliai és mitológiai ismerete és otthonosan mozog a történelemben.
A fentiekből is látszik, hogy ez egy hatalmas vállalkozás, mind a szerző, mind az olvasó számára. A történet lezárul a két regényben, de az újonnan fölvázolt világot és a fennmaradó problémákat a folytatások, az Endymion és a The Rise of Endymion című regények zárják le véglegesen. Reménykedjünk, hogy azokat is hamarosan megjelentetik magyarul. Addig marad az angol változat, és az olyan szerencsétleneknek, mint nekem, akik nem tudnak angolul, az újra- és újraolvasás.
A történet szerint 1000 év telt el a Hét Napos Tűz óta, mely csaknem az egész világot fölperzselte, romokba döntve a technikai civilizációt. Egy kevés ember életben maradt és újraépítette a civilizációt. A Föld nagy részét azonban a Végzet Tengere borítja, mely egy erdő, aminek növényei mérgező spórákat eregetnek, és hatalmas, gyilkos rovarok népesítenek be.
